Átlagos lányok


Póda Erzsébet  2017.2.8. 1:30

Úgy vagyunk szépek, ahogyan természetesen vagyunk.

A szakirodalom szerint a testkép a test külső és belső érzékleteiből származik. Kialakulását befolyásolják önmagunkkal kapcsolatos érzéseink, elképzeléseink, és az, hogy mások mit tartanak felőlünk.

A testképünk (body-image) emocionális élményeink, valamint a társas tapasztalatok alapján alakul ki. A testképzavar, nem más, mint a saját testtel kapcsolatos negatív magatartás. Legfőbb jellemző, hogy a saját test észlelése torzult, nem felel meg a valódi testi jellemzőknek. A saját testet csúnyának, túl kövérnek, túl alaktalannak tartja az érintett, míg mások testének megítélése nem tér el a valóstól.


Emily Lauren kanadai fényképész elhivatottan foglalkozik a nők torzult testképével kapcsolatos témákkal. – Ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, miként javítsak a nők testén a fotókon, inkább azt szeretném bizonyítani, hogy olyannak vagyunk szépek, amilyenek természetesen vagyunk – mondta. A képekből egy albumot készít, melynek azt a címet adta, hogy „Átlagos lány – Útmutató, hogyan szeressük a testünket”. A fotóalbumba 40 lány és nő alsóneműs fényképét gyűjtötte össze, hogy bizonyítsa, nem lehet mindenkit egy kategóriába erőltetni. – Tökéletes nő nincs – állítja. – A magazinokban fotoshopolt és manipulált képek jelennek meg. Mindenképpen szeretném létrehozni a testpozitív médiát.


A fotós szerint a kamaszkor különösen nehéz időszak a lányok számára, ezért rendkívül fontos, hogy a fiatal nők megtanulják, miként kezeljék az önazonosságukat, és a nekik esetleg kellemetlen dolgokat. Ezt a könyvet minden lánynak a kezébe kell vennie, aki úgy érzi, nem illik a társadalomba csak azért, mert nem olyan a teste, mint amilyet a reklámok vagy a médiák által sulykolt elvárások diktálnak. Tény, hogy a fiatal lányokat meg kell tanítani arra, hogy ismerjék meg, szeressék és tiszteljék saját testüket, és meg tudják védeni magukat az étkezési zavaroktól, a megfélemlítések különböző formáitól vagy a szexuális zaklatástól. Meg kell tanítani őket arra is, hogyan építsék fel önbecsülésüket.


– A könyvem több lesz, mint egy fotóalbum, útmutató lesz, egy hang, egy kreatív eszköz ahhoz, hogy megtanítsa a lányokat az önbizalomra, önmaguk teljes elfogadására – nyilatkozta.

Emily szeretné, ha a világ igazi nőket láthatna, és nem fotoshoppal művileg „készített” testeket, amelyeknek semmi közük a valósághoz, viszont negatív hatással bírnak az emberi felfogásra.

kickstarter.com



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Bárcsak meghíznék!

Tompa Orsolya

Nem sok nő szájából hangozhat el ez a mondat...

2016.5.24.    7


A szépség ezer arca

Oriskó Renáta

A világ állandóan változik, mindig más a követendő példa, mások az aktuális trendek.

2016.3.23.    13


Test-kép-zavar

Kulcsár Tímea Ágnes

Nem lehet mindenkinek tökéletes alakja, mégis ez az általános elvárás, aminek egyszerűen lehetetlen megfelelni. De miért is kéne?

2015.5.28.    34


Jól érzem magam a bőrömben!

Oriskó Renáta

Ahogy melegszik az idő, lekerül rólunk a több réteg ruha, s előbukkannak a téli napok nassolásainak nyomai.

2015.5.18.    18


Teltkarcsú az új divat

Kulcsár Tímea Ágnes

Végre elindul egy egészséges divathullám?

2015.1.6.    202

A rovat további cikkei

Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Magzatvíz

Póda Erzsébet

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

2017.4.24.  1    31


Mindenki függ?

Oriskó Renáta

Ragaszkodás, hozzászokás, nem bírom nélküle állapot, függőség... Azt jelenti, rabjai vagyunk valaminek.

2017.3.24.    21


Megegyezés

Póda Erzsébet

Avagy a női lélek minden anyagiak felett.

2017.3.14.    11


Nellie Bly

Busai Hajnalka Lilla

Azaz eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran volt az első női oknyomozó újságíró. A leghíresebb Viktória-korabeli nő, tíz napig élt beépülve egy akkori tébolydában.

2017.3.6.    23


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2017.2.27.    4


Figyelem, bérszakadék!

Kabók Zita

A franciaországi nők idén úgy döntöttek, felhívják a figyelmet egy időpontra, egy fontos témára.

2016.11.17.    6