Az „áldozat”

Versényi Fanni  2013.10.18. 3:31

Adtak sok-sok jó tanácsot, meghallgattam, igazuk volt, de nem hallgattam rájuk.

A riport témája érzékeny kérdést érint, így érthető, hogy a riport alanya nem szeretné, ha a neve nyilvánosságra kerülne.
Nevezzük Petrának.
Petra 28 éves, csinos, kifejezetten jószívű, intelligens lány, mégis áldozattá vált a párkapcsolatában.
Példája azt mutatja, bárki válhat áldozattá. Az ilyen kapcsolatokban lassan, észrevétlenül, de biztosan csúszik át a „szerelem" bántalmazássá.



Nemrég ért véget egy nehéz kapcsolatod.

Holnapután lesz két hónapja.

Ennyire számon tartod az eltelt időt?

Még igen.

Elsősorban a bántalmazásról szeretnék kérdezni, ami ebben a kapcsolatban ért téged.

Igen, tudom, de szeretném előre leszögezni, hogy nem szeretném magam áldozatnak feltüntetni, vagy a bántalmazott nők nevében beszélni. Sosem voltak nagyobb sérüléseim, nem vertek meg nagyon.

Mit értesz „nagyon” alatt?

Például nem tört el a csontom. Sosem kerültem kórházba, és nem kellett sminkkel eltüntetni zúzódásokat az arcomról.

Milyen fizikai bántalmazások értek?

Néha egy pofon, de nem gyakran. Néha megszorította, vagy megcsavarta a karom. Taszigált, nekilökött dolgoknak. Néha megragadott a hajamnál fogva, és rángatott, vagy a földre kényszerített.

Gyakran mondod, hogy „néha”. Mintha csökkenteni akarnád a történtek súlyát. Gondolod, hogy a fizikai bántalmazásnak vannak „enyhébb” formái, amik még elfogadhatóak?

Nem, persze, hogy nem. Csak azt mondom, vannak, akik rosszabb helyzetben vannak.

Mintha folyamatosan mentegetőznél a veled történtek miatt.

Próbálok mentséget keresni, amiért hagytam magam ilyen helyzetbe kerülni. Gyakran tartjuk ostobának azt, akivel idáig fajulnak a dolgokat. De a külvilág sosem ismer minden részletet. Nagyon más a helyzetben lenni, és kívülről nézni. Fokozatosan sodródik bele az ember az eseményekbe, és csak utólag látja meg az összefüggéseket. Amikor már nincs benne. Vagy amíg nincs benne. Meg persze mentségeket keresek neki is. Jó embernek ismertem meg, és sokáig szerettem volna annak látni. Mindig is próbáltam mentséget találni a viselkedésére. Aztán egy idő után nem ment...

Kevesen szeretnének ilyen helyzetbe kerülni. Többször hangsúlyoztad, hogy ez az állapot fokozatosan, szinte észrevétlenül alakul ki. Tudsz mesélni arról, hogyan kezdődött ez a kapcsolat?

Ma egy éve, két hónapja, és egy napja, hogy megláttam őt. (Nem nehéz megjegyezni, mert szülinapi bulim volt.) Első ránézésre nem tetszett, a külseje nem volt vonzó. Viszont nagyon jó volt beszélgetni vele. Egyszer csak azt kezdtem érezni, hogy nagyon jó vele lenni, szeretném látni még. Több közös ismerősünk volt, így nem volt nehéz találkozni vele. Egyre jobban megszerettem, és ezzel együtt egyre erősebb vonzalom ébredt bennem iránta. Szeptember végén már együtt voltunk. A következő hónapok csodálatosak voltak. Nagyon kedves, mélyérzésű, az átlagosnál érzékenyebb férfinak láttam. Tudom, hogy ő is nagyon szeretett engem. Mindent meg tudtunk beszélni, sosem untuk meg egymás társaságát. Meg sem tudom mondani, mikor lettem fülig szerelmes. Csodálatos időszak volt. Akkor azt hittem, megtaláltam életem szerelmét, akivel leélem az életem...

Mikor, hogyan kezdődtek a gondok?

Tavaly, ősz végén munkahely-változtatásra kényszerült. Sokáig éltünk bizonytalanságban, stresszes időszak volt. Mindig hittem benne, biztattam, hogy nem lesz baj. Hittem benne. Jobban, mint ő magában. Egyre többször volt feszült. Néha összekaptunk. Decemberben volt az első nagyobb veszekedésünk. Nagyon ingerült volt, és durván rám kiáltott. Akkor ijedtem meg tőle először. Nem emelt rám kezet, de akkor láttam először ennyire agresszívnak.

Mikor bántott először?

Januárban. Akkor már az új munkahelyén dolgozott egy másik városban. Nehezen illeszkedett be, még mindig feszült volt. Igyekeztem minél többet találkozni vele, de már nem volt olyan felhőtlen a kapcsolatunk. Egyik szombat délután kaptam az első pofont. Hazudott valamiről, amire rájöttem, és számon kértem. Nem tudta kimagyarázni a dolgot. Váratlanul ért az ütés, utána valahogy megfagyott a világ. A pofon nem is fájt nagyon, de egy pillanat alatt megrendült a hitem valakiben, akit nagyon szerettem. Ez sokkal rosszabb volt.

Mennyire hamar tudtad ezt megbocsátani?

Elég hamar. Még aznap kibékültünk. Sokat sírtam, de ő próbált kiengesztelni. Szinte esengett a bocsánatért, esküdözött, hogy többet nem fordul elő. Ő maga is sírt, úgy láttam, megrendült. Aznap este rengeteget beszélgettünk, azt hittem minden problémát rendezni tudtunk. Furcsa módon utána mintha jobbá is vált volna a kapcsolatunk. Megint nagyon igyekezett, kedvesebb lett.

Ez nem csak álca volt részéről?

Nem tudhatom. De így utólag, lehet.

Mikor történt a következő eset?

Februárban. Egy bulin egész este egy másik lánnyal flörtölt, elég intenzíven. Amikor ezt a szemére vetettem, megint egy nagy pofon volt a válasz. Napokig nagyon szerencsétlennek éreztem magam. Azt hittem vége, ezt már nem tudom megbocsátani. Néhány hétig tartott, mire visszafogadtam, mert nagyon kitartóan kérlelt. A bizalom viszont soha többet nem állt helyre. Nem voltak többé igazán felhőtlen időszakok. Pár hetente történt kisebb-nagyobb „ügy”. Tavasszal egyszer nagyon csúnyán belém rúgott. Megint szakítottam vele, aztán megint visszafogadtam. Mindig elmondtam, hogy többet nem fogom tűrni ezt a viselkedését, de aztán mégis mindig visszaengedtem. Pedig egyre kevésbé törte magát.

Miért költöztél hozzá ezek után?

Egy utolsó kétségbeesett próbálkozás volt, hogy rendbe tegyük a dolgokat. Azt hittem, a távolság az egyik legnagyobb probléma. Ha együtt élünk, minden nap együtt vagyunk, mindent azonnal meg tudunk beszélni, nem fog felgyűlni a feszültség. De épp az ellenkezője történt. Egyre több lett az indulat mindkettőnkben. Én is egyre gyakrabban kaptam fel a vizet, annak ellenére, hogy tudtam, mi lesz az ára. A végén már alig tudtunk egy szobában megmaradni.

Meddig bírtátok?

Két hónapig. A végén megváltás volt a szakítás. Végre teljesen biztos voltam benne, hogy ez már a végső, nem akarom látni többet. Elfogyott minden szeretetem iránta.

Miért maradtál ilyen sokáig ebben a kapcsolatban?

Azóta nagyon sokat gondolkoztam ezen, és azt hiszem, két oka van. Az egyik a remény. Nagyon sokáig nem tudtam elengedni a reményt, hogy egyszer megint olyan lesz minden, mint régen. Hogy ő is olyan lesz megint, mint eleinte. Mert az nagyon jó volt. Azt a kapcsolatot szerettem volna megint. A remény nagyon szívós tud lenni. A másik ok, hogy nagyon szerettem, és azt hittem, ha elveszítem, abba belehalok. Végül mégis elveszítettem, de nem haltam bele. Nehéz volt, de azt hiszem erősebbé tett az, hogy ki tudtam szállni. Viszont bizalmatlanabb is lettem. Nem hiszem, meg tudok-e még egyszer nyílni valakinek annyira, mint neki.

Szerinted van a történetednek tanulsága?

Én sokat tanultam belőle, de másoknak nem szívesen adnék tanácsot. Nekem is sokan adtak sok-sok jó, és okos tanácsot. Meghallgattam mindenkit, elismertem, hogy igazuk van, de nem hallgattam rájuk. Mindenki maga hozza meg a saját döntéseit. Néha rosszakat, de a hibák arra valók, hogy tanuljunk belőlük.

Van, amiben magadat hibáztatod?

Persze. Egy kapcsolatban mindig két ember van, ketten hozzák a közös szabályokat. Nem hibáztathatjuk mindenért a másikat. Ő bántott, de én meg hagytam. Túl sokáig tűrtem. Túl sokáig hittem a reményben. Többször bocsátottam meg, mint ahányszor lehetett volna.

Hozzászólások

@

Küldés