Azt hittem, a férjem ideális

Póda Erzsébet  2005.7.14. 8:45

Alábbi történetük, melyet a valós élet írt, A férfiak újrakezdhetik? című írásunkhoz kapcsolódik.

Mint tudjuk, az életnél nincs jobb regény- és forgatókönyvíró. Bizony, környezetünk eseményei hallatán elámulunk, mert oly hihetetlennek tűnnek számunkra, mégis megtörténnek. Arról (is) szólnak, hogy a sok-sok éven át tartó, ideálisnak tűnő házasság hirtelen felbomlik. Megjelenik ugyanis a szerető harmadik, akivel a feleség semmiképp sem veheti fel (minek is venné?) a harcot, hiszen előnye (tíz, húsz, harminc év) egyszerűen behozhatatlan. Persze az is meglehet, hogy a szép házasság csak kívülről látszik ideálisnak, mert sok esetben bizony az ember lánya magának is hazudik. Nem akarja észrevenni, hogy a házasság már rég nem működik, sőt gyakran azt sem, hogy a másik rég máshol elégíti ki lelki és testi igényeit. Vagy valahol érzi, tudja, mi a helyzet, de mindennél jobban ragaszkodik a látszathoz – a saját boldogságánál is jobban.

A negyvenkét éves Marika huszonkét év ideálisnak hitt házasság után szembesült a ténnyel: férjének szeretője van. – Tökéletesen megbíztam a férjemben, hittem neki, tiszteltem és becsültem őt – kezdi történetét. – Nagyon sokat dolgozott, ügyes, dolgos, szorgalmas és törekvő volt. Autodidakta módon elsajátított egy szakmát, amely a segítségemmel persze, vállalkozássá nőtte ki magát. Nekem is voltak terveim, szerettem volna továbbtanulni, de mindig az ő céljai voltak az elsők. Lebeszélt a főiskoláról, a szakmámban sem dolgoztam, mert évekig neki segítettem a vállalkozásban. Mindig mellette álltam, támogattam, tehát másról se szólt a házasságunk, csak az ő céljairól. Ő volt számomra a világon a legfontosabb, és persze a gyerekeink.

A férjem négy éve megbetegedett, gerincbántalmai voltak, az orvosok nem tudtak segíteni rajta. Hallottunk egy masszőrről, akinek jó híre volt, és valóban sokat segített a férjemnek. Később a férjem különböző előadásokra kezdett járni. Lelkes jóga, bioenergia, szellemvilág és ezotéria hívővé vált. Egy idő után a hétvége már nem a családról, hanem a különböző előadásokról, meditációs túrákról, tanfolyamokról szólt. Eljártam vele néhányszor, de volt egy nagyon rossz élményem is. Egyik előadáson a főguru, akit hívei istenként tisztelnek, azzal ámította el a követőit, hogy felhívott a színpadra néhány embert, és hipnotizálta őket. Az egyikkel eljátszatta, hogy hegedül, a másikat arra kényszerítette, hogy ugasson, a harmadikból különböző artikulálatlan hangokat csalogatott elő. A magatehetetlen embereket majmokká varázsolta, így fitogtatta a hatalmát. A nézőtér ujjongott, az emberek, köztük a férjem is, csodálattal tapsoltak. Én meg elsírtam magamat, annyira megalázónak tartottam a „guru” viselkedését. A férjemtől persze megkaptam: nem értem a lényeget, nem vagyok nyitott és pozitív.

Egyszer komolyan megbetegedtem, nagyon megijedtem, és mindenáron meg akartam gyógyulni. A férjem elvitt egy bioenergia gyógyászhoz. Annyira hinni akartam a gyógyulásban, hogy több kezelésre is elmentem, és ma sem tudom hogyan, de teljesen meggyógyultam. A férjem azt gondolta, ezek után biztos, hogy soraik közé állok, de azt mondtam, lehet, hogy képesek a csodákra, mégsem akarok közéjük tartozni. Valahogy nem volt hiteles.

Ekkor kezdett elszakadni tőlem. Állandóan megjegyzéseket, szemrehányásokat tett, kritizált, pedig mindent megtettem neki, csak éppen nem lettem „hívő”. Mivel átállt a vegetáriánus étkezésre, külön főztem neki. Elviseltem, hogy minden hétvégét a családtól távol tölti, hogy a kirándulásra eljött ugyan velünk, de lélekben nem volt ott, ki se mozdult a hotelszobából. Nem szóltam azért sem, hogy rengeteg pénzt költ az előadásokra, tanfolyamokra, különféle könyvekre, kazettákra. Csak amikor a kisebbik gyerekünk félni kezdett, mert azt mondta neki, hogy a lakásban szellemek élnek velünk, akkor kértem, ne traktálja ilyenekkel a gyerek fejét. Eleinte eljártam vele egy-két előadásra, később azonban már nem akarta, hogy vele menjek. Voltam a „társaság” csodaklinikáján is, ahol energiával, meditációval, szellemsebészettel és csodacseppekkel is gyógyítanak, ezeket állítólag a földönkívüliektől kapják. Elgondolkodtató volt számomra viszont, hogy a főgurut, amikor megbetegedett, nem a klinika alkalmazottai, hanem egy hagyományos módszerrel operáló igazi sebészprofesszor műtötte meg egy „földhözragadt” sebészeten…

Elviseltem azt is, amikor a férjem huszonegy napos fénytáplálkozásra ment, melynek helyszínéről csak a két „segítőtársa” tudhatott. Mikor hazatért s megláttam, majdnem elájultam. Csontsoványra fogyott, a szeme különösen csillogott, alig tudott beszélni. Később lelkesen mesélte, hogy látomásai voltak, hangokat hallott, megvilágosodott.

Aztán még furcsább lett. Egyszer-egyszer mondtam is, elmennék vele, hadd legyünk együtt a hétvégén, s amíg ő az előadáson van, körülnézek a városban. Este meg elmehetnénk együtt vacsorázni. De sorban jöttek a kitérő válaszok. Már egyetlenegy hétvégén sem maradt otthon. Sejtettem valamit, s rákérdeztem, ugye te már nemcsak az ezoterika miatt jársz el hazulról… Megmondta, van valakije. Egy huszonöt éves független nő. Egy világ dőlt össze bennem. Mondtam, vagy ő, vagy mi. Megígérte, szakít vele. Aznap este haza is jött, és megkérdeztem, mindenféle kapcsolatot megszakított-e vele? Azt válaszolta, azt nem lehet, mert köztük munkakapcsolat is van. Felhívtam a nőt is, mert úgy éreztem, beszélnem kell vele, de nem lettem okosabb. A nő azt mondta, első látásra egymásba szerettek, hasonlóan gondolkodnak, azonos a lelkiviláguk, egymáshoz tartoznak. Kértem a férjemet, menjen el, mert tudtam, nincs értelme tovább halogatni a döntést. Kifogásokat keresett, most ezért nem mehet, aztán meg azért. Húzta az időt, de két hónap múlva már nem bírtam tovább, és válaszút elé állítottam. A másik nőt választotta. A lakásból elköltözött, mindent magával vitt az új otthonába, a vállalkozása épületébe, amit együtt építettünk fel Egy ideig a fiatal barátnőjével lakott ott, de csakhamar lecserélte egy másikra. Most azzal él boldog családi életet.

Számomra borzasztó nehéz lezárni ezt a húsz évet, mert nagyon szerettem a férjemet. Nagyon rossz látni azt is, ahogy a gyerekeim szenvednek, hisz ők is szeretik az apjukat. Gyakran megkérdezem magamtól, miért történt ez, mi lett a férjemből – én nem ezt az embert ismertem. Választ azonban egyik kérdésemre sem kapok.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés