Erős nők, gyönge férfiak?

Póda Erzsébet  2013.10.16. 3:32

Egyre gyakrabban halljuk az állítást, miszerint a mai nők elférfiasodtak, a mai férfiak elnőiesedtek.

Pedig ez az állítás nem igazán állja meg a helyét.
De azt is állítják, hogy a nők és a férfiak nagyon különbözőek – mégpedig az ősi társadalmi szervezkedés miatt. Mert más-más volt a feladatuk. Csakhogy az ősi társadalom óta sok ezer év eltelt, sok minden megváltozott: már rég nem az élelemszerzésről és a kunyhósöprögetésről szól a világ. Mégis: mintha ezek a szerepek kódolva lennének bennünk. Vagy tanult a viselkedésünk? Erre nevelnek bennünket a szüleink? Erre késztet a médiaparancs? A férfi és nő közti viszony kérdéseire tudósok ezrei keresik a választ. Biztosat azonban egyikük sem tud mondani. Csupán annyi nyilvánvaló, hogy az emberi faj két neme biológiailag eltér egymástól. Sokan állítják azt is, hogy nemcsak testileg, hanem lelkileg is különböznek egymástól. Pedig lehet, hogy ez is csak egy hamis mítosz. Lehet, hogy (mint annyi minden) ez is csak művileg van fenntartva. Mert mitől lenne más egy férfilélek, mint egy női lélek? Egy férfi ugyanúgy lehet szomorú vagy depressziós, mint egy nő. Különbség csak az érzelmeik kifejezésmódjában van, erre azonban tanítva van az ember, ez nem magától működik.

Amit viszont hétköznap is megfigyelhetünk (ha egy kicsit elmélyültebben szemléljük a fiúk és lányok, a nők és férfiak viselkedését), hogy egy idő után úgy tűnik, mintha a nőt a férfin kívül semmi más nem érdekelné. Megfigyelve az utóbb tíz-tizenöt év médiatermését, a női magazinok szinte másról sem szólnak csak a pasifogó trükkökről, arról, hogyan legyen a nő vonzó – és a szexről. (Miközben álszentül azon sopánkodunk, hogyan viselkednek a mai lányok.) Erről szólna csupán a nők világa?

Egy pszichológus szerint a lányt generációkon keresztül arra szocializálták, hogy számára a legfontosabb a férfi. Ki kellett választania azt a (megfelelő) férfit, akitől utódokat akar, akivel megfelelő körülmények között neveli fel a gyerekeket. Ez egy nagyon komoly és nehéz feladat számára. Mivel a fajfenntartásban a nőnek van nagyobb szerepe, már kiskorától azzal foglalkozik, hogy olyan partnert találjon, aki a faj és egyed tisztasága szempontjából a legmegfelelőbb lesz a közös utódok nemzésére. (Kivételek persze mindig vannak. Szembeötlő kivételek, amikor ép ésszel nem fogható fel, és a biológiával meg a genetikával sem magyarázható az adott társ kiválasztása...) És van itt több társadalmi tényező is, amelyek közül például az egyikről azt állítják, hogy csak száz éve volt divatban: amikor a nő azért ment férjhez, mert a férfinél volt a pénzes erszény. Ez a „szokás” ma is divatban van, hiszen ezer meg ezer nő marad olyan férfi mellett, akit nem szeret, de jómódban élhet mellette. Persze mondhatjuk, hogy ez is összefügg a fajfenntartással, utódneveléssel...

További magyarázat, hogy a férfi számára a társadalomban elfoglalt szerep a fontosabb: az életkörülmények, az utódok felneveléséhez szükséges megfelelő háttér előteremtése, bebiztosítása. Biztosan ezért van az, hogy a lányt kiskorától a fiú érdekli, míg a fiút a sport, a tudomány, és ezen kívül rengeteg más dolog – köztük természetesen a lány is. Egyszerű biológia, mondják megint, és ezt használják ki az újságok, a média. Központi kérdés a tartalmukban, hogyan legyen a lány (nő) szexis, hogyan szerezze meg álmai férfiúját, esetleg hogyan tartsa meg még akkor is, ha a kapcsolatuk haldoklik, vagy már teljesen halott. A magazinok arra nem fektetnek túl nagy hangsúlyt (sőt, szinte semmilyet), hogy a férfiak mi módon leljenek rá álmaik nőjére, mit tegyenek meg a kapcsolatukért. Esetleg hogyan tartsák meg foggal-körömmel a nőt...

A régi sémák tehát még mindig működnek – holott a világ ma már fényévekre jár az ősi munkamegosztástól.

Nem magyarázhatunk mindent puszta biológiával, hiszen az embernek lelke is van. Ráadásul nagy hatással van rá a nevelés, a szokások, a társadalmi viszonyok stb. S az élet a neveléssel kezdődik. Amit szabad a kisfiúnak, nem szabad a kislánynak. Vegyük csak az érzéseket! A sírós kisfiúkat lányosnak, gyengének csúfolják, az érzelmek nyílt kifejését ugyancsak rossz néven veszik a fiúktól. Még ma is! Az érzelmek kifejezése kizárólag női tulajdonság lenne csupán? A verekedős kislányokat pedig állandóan megfeddik „csúnya” viselkedésükért. Az erő kizárólag férfitulajdonság? A lányokat arra nevelik, hogy szépek és gyengék legyenek – a fiúkat pedig arra, hogy erősek és bátrak. Hogy a lányok alkalmazkodjanak, tanuljanak meg lemondani, és áldozatot hozni. Hogy a fiúk önállóak legyenek, tudjanak vezetni, és határozni. A nevelés mondja meg, milyen a nőies és mi a férfias. Társadalmi elvárás, hogyan viselkedjünk, milyen szerepeket játsszunk. Aki kilóg, azt kiközösítik. És még mindig a száz meg száz évvel ezelőtti szerepeket akarjuk játszatni. Mindeközben a tévécsatornákból ömlik a vonagló, kihívóan viselkedő nők látványa - a kisgyerekek számára is.

Manapság divat azt szajkózni, hogy a nők férfiassá váltak, a férfiak pedig nőiessé. Állítólag a pasik gyengék. Állítólag a nők kemények.
De ki mondja meg, hogy mi a gyengeség, és mit jelent az, hogy valaki erős?
Gyenge az a férfi, aki érzelmileg támogatja feleségét, esetleg még annak karrierjét is? Kemény az a nő, aki egyedül tartja el három gyermekét, mert a férje nem fizet tartásdíjat? Gyenge az a férfi, aki ki tudja fejezni az érzelmeit? Kemény az a nő, aki céltudatos?

Milyen legyen az erős férfi? Mindig neki legyen igaza, akkor is, ha nem? Ne engedje a nőt dolgozni? Menjen háborúba békeidőben is? Ordítozzon? Csapkodja az asztalt? Verekedjen? Pofonokkal oldja meg a konfliktushelyzetet?
Mit tegyen a nő? Ájuldozzon a tömegközlekedési eszközökön? Várjon sűrűn pislogva a kávéházi széken, hátha ráveti szemét egy igazi gentleman? De hogy tegye meg ezt, ha egyfolytában arra utasítja a média, hogy legyen kezdeményező és szexközpontú, és tegyen meg mindent, de mindent azért, hogy pasija legyen, hogy párkapcsolata legyen?

Igazán nincs könnyű helyzetben sem a mai nő, sem a mai férfi. Mert olyasmit várnak el tőlük, ami képtelenség: hogy olyanok legyenek, amilyenek csak úgy tudnak lenni, ha meghasonulnak önmagukkal. Ebből pedig rengeteg konfliktus és frusztráció keletkezik.

Megoldás az lehetne, ha a férfi és a nő megismernék egymást. Ha felfognák, hogy nem két külön világról van szó, csak két külön emberről. Minden ember különbözik egymástól, így egy férfi és egy nő is. A biológiai különbséget – ha kívülállóként nézünk a nemekre – éppúgy nem olyan egetverően szembetűnőek, mint a lelki különbségek sem. És ha így állunk hozzá, máris jobb lesz a helyzet. Ha a nő, aki eddig azt a meggyőződést vallotta, hogy a férfiakkal lehetetlen az érzelmekről, érzésekről beszélni – kipróbálná a gyakorlatban, hogy ez valóban megváltoztathatatlan-e. Ha elsőre nem megy, másodszorra, harmadszorra biztos sikerülni fog! Ha a férfi, aki úgy hiszi, a nő nem képes a műszaki dolgok megértésére, beszélgessen el egy olyan nővel, aki a „technika ördöge”!

Ha a férfi és a nő tisztelik egymást, ha odafigyelnek egymásra, nem „harcolnak” egymás ellen, akkor nem lesz köztük alá- és fölérendelt viszony. Különbözőek maradnak, de egyenrangúak. Ha nem az elvárt társadalmi normákhoz fogják igazítani egymással szembeni viselkedésüket, hanem segíteni fognak egymásnak, s ezen lesz a hangsúly, akkor esélyük lehet arra, hogy közösen rakják le egy másfajta társadalmi normarendszer alapjait.
Csak így alakulhat ki férfi és nő között valódi egyenrangúság, természetes harmónia.

Hozzászólások

@

Küldés