Hisztéria és feminizmus

Poór Marianna  2015.11.24. 3:41

Esettanulmányok a női hisztériáról.

A feminista kritikák olyan értelmezési stratégiákat alkalmazva közelítenek a nő szövegek felé, amelyek átjárhatóvá teszik azok határait. Az írónők műveiben többször visszatérő, hasonló jelentésmechanizmusokat működésbe hozó metaforák az egymással való összefüggésben is értelmet nyernek. A szépirodalmi művek mellett tudományos-összefoglaló igénnyel íródott tanulmányok és tanulmánykötetek is foglalkoznak ezekkel a metafora-rendszerekkel, közülük a női őrület, hisztéria és depresszió problémájával (lásd. Sandra M. Gilbert és Susan Gubar: The Madwoman in the Attic / Az őrült nő a padláson címmel ellátott munkáját, melynek már a címe is egyértelmű utalással idézi meg Charlotte Brontë regényét: Jane Eyre)


Elaine Showalter a The Female Malady című művében az őrület történelmét, különböző típusait, valamint annak biológiai, lélektani és kulturális összetettségét vizsgálja az 1830-1980 közötti időszakban. Showalter áttekinthetővé teszi többek között a hisztéria történelmét, amely sok női művészeti alkotás közös motívuma, és amelyet sokáig kizárólag nőket érintő betegségként tartottak számon.

Showalter szerint, amikor a patriarchális kultúrát veszélyeztetni kezdte lázadó lányaik viselkedése, védekezés gyanánt a professzorokkal és a társadalom elöljáróival karöltve elmeháborodottként tüntették fel őket, asszonyaikkal egyetemben, így a hisztéria szép lassan azonosult a feminista mozgalom fogalmával. Az orvosok számára is evidenssé vált, hogy a hisztéria azoknál a fiatal nőknél jelentkezik, akiknél felismerték a lázadás csíráit, így arra a következtetésre jutottak, hogy a lázadásra való hajlam mentális zavarodottságot eredményez. A tudomány fenti álláspontja az irodalomba is beszivárgott, így azokat a női karaktereket, akik szellemi és szexuális függetlenségre vágytak, hisztériával és degeneráltsággal bélyegezték. Henry James maga is egyetértett ezzel a tétellel, korát olyannak határozta meg, amelyből kihalni látszik a maszkulin tónus, helyét a nőies, ideges, hisztérikus, fecsegő, elhajló dolgok kora veszi át. Sok esetben azokat a nőket, akik ellentmondtak a társadalom normáinak, elmegyógyintézetbe zárták. Showalter Edith Lancaster történetét hozza fel példaként, aki az egyetem elvégzése után (ahol a legtehetségesebb diákok közé tartozott) a Szociáldemokraták Szövetségének, majd a Független Munkás Pártnak lett a szóvivője. A család nem nézte jó szemmel lányuk függetlenségét, ezért elmegyógyintézetbe záratták, ahol őrültsége valódi okaként a ’túlképzettségét’ (overeducation) jelölték meg. Amennyiben a darwinista pszichiáterek túlnyomó részének idegösszeomlással kezelt női pácienssel akadt dolga, a mentális zavart a társadalom által számukra előírt szerep meghaladásával magyarázták. Showalter felteszi a kérdést, hogy vajon a hisztérikus nő valójában nem tekinthető-e egy feminista hősnőnek, aki a burzsoá otthonok bezártsága és kényszeres szobafogság ellen küzd? A hisztéria vajon azoknak a lányoknak a betegsége, akik ily módon tiltakoznak a társadalom által rájuk erőltetett szerep ellen?

A hang és képrögzítő médiumok megjelenése új fejezetet indított el az orvostudományban, elsősorban a pszichiátria használta ki az új médiumokban rejlő lehetőségeket. Jean-Martin Charcot fényképekkel rögzítette hisztériával kezelt pácienseinek különböző stádiumait, később a fényképes dokumentáció a 19. századi pszichiátriai gyakorlat legjobban bevált módszerévé nőtte ki magát.

A feminizmus szempontjából a legnagyobb áttörésnek azonban a hangrögzítés terápia során való használata számít. Bertha Pappenheim (akinek esettanulmánya Jozef Breuer és Sigmund Freud Tanulmányok a hisztériáról című művében is megtalálható) 1880 és 1882 között Breuer hisztériával kezelt páciense, gyakorlatilag a beszédterápiára épülő pszichoanalízis egyik első alanya. A tanulmányokban „Anna O-ként” szerepel, a névadás a következőképp magyarázható: az Anna palindromként a megosztott női pszichére, az O betű pedig az őrült Oféliára, valamint szimbolikus körként a női szexualitás rejtélyére utal. Anna O esettanulmányából kiderül, hogy a nő monoton élete a házimunka, valamint tüdőbajos apja gondozása körül forgott. Mindemellett kimagasló intelligenciájának köszönhetően négy nyelvet beszélt, de háziasszonyi kötelességei megakadályozták tehetségének kibontakoztatását. Anna O–nál édesapja halála után jelentkeztek a hisztéria első tünetei. 1880-ban lett Breuer páciense, aki anorexiát, paralízist, hallucinációkat és beszédzavart állapított meg a lánynál. Breuer később úgy jellemezte a lányt, mint aki képtelen a szavak használatára, aki elvesztette az uralmát a nyelvtan és a szintaxis felett és egy idő után teljesen elveszett a szavak világában. Különböző nyelvek szókincsét illesztette egymás mellé, így a mondandója elvesztette értelmét, amit ráadásul folyamatosan szünetekkel szakított félbe - ezt Breuer abszenciának nevezte. Breuer analízise szerint Anna O némasága pszichés eredetű volt. A lányt az ortodox zsidó családja kárhoztatta némaságra, hiszen a hagyományok szerint a nő nem hallatatja a hangját a családon belül és kívül, így szerepe a házimunkák betöltésére redukálódik. Hisztériája egy kreatív menekülési forma a szürke hétköznapjaiból. Akárcsak Seherezádé, Anna O a beszédterápia során (gyakran hipnózis alatt) a szavak erejével beszélte ki és hozta felszínre szorongásait. Bizonyos kortárs feminista értelmezések szerint az egész pszichoanalízis Anna O hisztérikus nyelvében gyökerezik. Breuerrel egyetemben a nyelvi zavarodottságot a patriarkális, ortodox kultúra tagadásával hozzák összefüggésbe, hiszen a nyelv szervezettsége a kultúra rendjének artikulációja, a patriarkális rend megtagadása az apa nyelvének megtagadása. Anna O elveszett a nyelvtan, a szintaxis apai világának rendjében, helyére az anya nyelvét (mother tongue), a pre-Öedipális női nyelvet állította vissza, amely a test, a gesztusok, az ösztönök és neologizmusok nyelve. A kezdeti értetlenség után Breuer megtalálta Anna O nyelvében az értelmet, amely egy olyan nő világot jelenített meg, ahol a női öntudat kibontakozását patriarkális struktúrák nyomják el. Breuer Anna O hisztériája során tapasztalt testbeszédben és a női antinyelveben (antilanguage of hysteria) felismerte a pszichoanalízis tudatalattihoz fűződő elméletét.


Anna O-hoz hasonlóan Freud páciense, Dora (hivatalos nevén Ida Bauer) is egy idő után teljesen elvesztette a hangját. Dorát zsarnok apja szinte maximálisan megfosztotta a személyi szabadságától. De míg Breuer a beszédterápia során meghallgatta a páciensét és figyelembe vette annak szociális körülményeit, Freud Dora hisztériájának tüneteit rejtett szexuális jelentésekkel ruházta fel. Freud szerint Dora hisztériája a maszturbálási képzelgésekben, az apához fűződő vérfertőző, valamint homo-és biszexuális vágyakban gyökerezik. Dora nem értett egyet Freud magyarázatával és megszakította a kezelést. Freud fenti konzekvenciája a feministák által folyamatosan támadott felület, Claire Kahane szerint nem más, mint a szexuálpolitika melodrámája. Jane Gallop pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben a hisztéria a biszexualitáshoz köthető és a hisztérikus mindkét nemmel azonosulva nem tud kizárólag egy szexuális identitásban kiteljesedni, a hisztériát protofeminista jelenség is tarthatjuk, ugyanis a feminizmus hozzá hasonlóan szintén megkérdőjelezi az állandósult és előírt szexuális identitás(ok) létjogosultságát.


A francia feministák csoportjához tartozó Heléne Cixous szerint Dora hisztériája a racionális patriarchális rend ellen való lázadás erőteljes formája, az ok, amiért az apa orvosért küld lánya érdekében. Cixous a hisztériában egy olyan női nyelvet lát, amely ellent mond a férfi diskurzus merev struktúráinak. A csend is a hisztéria jele, a hisztérikusak elvesztették a beszéd képességét, a nyelvüket levágták, és amit mondanak, azt senki nem hallja, hiszen a test beszél és a férfiak nem hallják a test hangjait. A francia feministák szerint ahhoz, hogy a nőiség beíródjon a kulturális emlékezetbe, egy olyan női nyelvre van szükség, amit nem a maszkulin tapasztalat mozgatórugói irányítanak, hanem a női identitás kódrendszere.

A „protofeminista” hisztérikus lázadás a patriarkális renddel szembeni magatartás nyílt formájává vált. Míg az egyik oldalon a hisztérikus nő úttörőként újradefiniálja a nő társadalmi rendben betöltött szerepét, a másik oldalon a feminizmus a hisztérikus csend egyik alternatívája, a nők nyilvánosan történő beszéde és cselekvése melletti döntés.

Hozzászólások

@

Küldés