Konstruktív kapcsolatok

Kozma Eszter  2015.6.22. 0:57

Egy-egy kapcsolat elején az ember szemét rózsaszín köd takarja, de a szerelem hamar elmúlik.

És ekkor jön egy igazán komoly és nehéz feladat: fenntartani az érdeklődést a mindennapokban, és hosszú távon közös célokat találni, mindamellett, hogy megfelelő függetlenséget biztosítunk egymásnak. Persze ez nem olyan rossz, mint elsőre hangzik. Ha szerencsések vagyunk ez az akár élethosszig tartó időszak százszor boldogabb lehet, mint a gügyögéssel teli első hónapok.
Ljudmila Ulickaja egyik könyvében van egy csodás mondat arról, hányféle közös hobbit, feladatot találhat magának egy pár. „Vannak házasságok, amelyek az ágyban erősödnek meg; vannak, amelyek a konyhában teljesednek ki a konyhakés és a habverő finom zenéjére; vannak építkező házastársak, akik folytonosan renoválnak, leárazáskor olcsó fűrészárut, szöget, olajat és vattaüveget vesznek a hétvégi telkükre; és vannak, akiket a lelkesült botrányok tartanak fönn...”


A konvenciók azt mutatják, hogy házasodni, majd gyereket szülni kell, és a gyereknevelésnek kell lennie ennek a közös feladatnak. De manapság az erre való igény egy párban csak hosszú évek után vagy egyáltalán nem fogalmazódik meg. Minek is, hiszen a közös szenvedély mindennél jobban összehozza az embereket. Nagyon fontos közben az is, hogy megbízzunk a másikban, hogy annyi szabad időt adjunk neki, amennyire csak szüksége van. Mindig mérlegelni kell: egy-egy baráti találkozóra tartsunk-e a párunkkal vagy hagyjuk, hogy egy kicsit külön legyen tőlünk – és ami még sokkal fontosabb, őszintén mondjuk meg, ha épp arra vágyunk, hogy külön tölthessünk el egy kis időt. Azt hiszem, ennek a hozzáállásnak elemivé kell válni a párkapcsolatainkban, a mindennapos döntéseinket, viselkedésünket is ezen elvek köré kell szerveznünk.

A legkomolyabb hibát az jelentheti, ha nem vagyunk képesek beszélni – akár kíméletlen őszinteséggel – a problémáinkról. A közös és a személyes problémáinkról, melyekre leginkább az adhat választ, az segíthet, aki legjobban ismer. Aki egészen az apró rezdüléseinkig ismer minket, lévén a mindennapjainkat töltjük együtt, és aki természetesen képes mindehhez konstruktívan hozzáállni. Az, hogy magunkba fojtjuk, vagy nem keresünk kiutat, a lehető legkártékonyabb egy kapcsolat működését, lehetséges jövőjét tekintve. Ha nincs meg az építésre való vágy, akkor nem lesz arra sem, hogy jobban kiismerjük egymást. Ha nem ismerjük egymást, nem lesz miből építkeznünk, nem tudunk hogyan segíteni egymáson és önmagunkon.

Végtelenül egyszerű dolog, mégis, szinte senki életében nem valósul meg, hogy valóban értően meghallgassuk egymást, beszélgessünk, és együtt, illetve egyenként is próbáljunk megoldásokat találni a problémáinkra. Érdemes akár csak azzal megpróbálkozni, hogy havonta egyszer leülünk egy jó vacsora vagy egy üveg finom bor mellé, és nekiállunk beszélgetni. Rákérdezünk a másik problémáira, elmondjuk a sajátjainkat – akár a magánéletünket, akár a munkánkat illető dolgokról van szó.

Ha ezt rendszeressé tesszük a kapcsolatunkban, valódi társként gondolhatunk egymásra.

Hozzászólások

@

Küldés