Mikor?


Madarász Ildikó  2010.12.1. 7:07

Még két bőröndöt bepakolt. Lement a garázsba is.

Talán a fűrészért, vagy a dekopírért vagy bármi másért, ami elfért még a bérelt kisteherautó platóján. Az anyja szekretere mellett. Hogy ragaszkodik még mindig ahhoz a rozoga fiókos szekrényhez! Most szinte egy másodpercre szánalmat éreztem iránta. De csak egy másodpercre, aztán újra rávetült szívemre a harag.

Indulás előtt még felnézett az ablakba – épp oda, ahol álltam – és elment. Kirobogott az udvarról.

Ki az életemből.

Itt állok az ablaknál. Negyvenkét éves vagyok és elhagyott. Vagy inkább lecserélt. Mindkettő elég vidám is lehetne, ha egy komédiában szerepelnék, de ez a komédia rólam szól, és ebben a percben még nem tudok önfeledten játszani.

Mikor lettem nem elég jó? Csak ez a kérdés zakatolt a fejemben reggel óta. Mikor? Akkor, amikor egyik vasárnap elkezdtem nem sütni sütit, ahogy addig azt mindig is tettem? Akkor, amikor a plusz tizenöt kilóra jött még öt? Vagy akkor, amikor a leszakadt gombját másodszori kérésre is elfelejtettem felvarrni (mert akkor is a vacsoráját főztem)? Esetleg akkor, amikor elkezdett őszülni a hajam? Akkor, amikor kijelentettem, hogy most már én is szeretnék egy külön szobát az én hobbimnak is – a virágkötésnek? Vagy akkor, amikor nem dicsértem meg az ehetetlen vaddisznópörköltjét?

Mikor lettem nem elég jó?

Mikor érezte úgy először, hogy az udvarias bókokat a kolléganője felé komolyan gondolja? Mikor látta jobbnak, szebbnek, szerethetőbbnek, béketűrőbbnek, barátságosabbnak, elnézőbbnek, empatikusabbnak, szorgalmasabbnak, csinosabbnak?

Tényleg ennyire rossz lennék? Lecserélésre megérett?

Úgy terveztem, hogy miután szép öregségben együtt töltöttük az egész életünket, a párom halála után fél évvel utána megyek! Most hogy tudjam, mikor haljak meg?! Most vagyok a legjobb formámban, hogy lettem egyik napról a másikra ekkora közhely? Ilyen kérdések tódultak az agyam még működő részébe. Aztán leültem. Csend volt a házban. De nem bántott a csend. Jól esett. Annyi hét kiabálása, hisztirohama és veszekedése után jólesett a csend.

Felálltam és körbementem a házamban. A saját házamban. Tele van emlékkel. Itt nőttek fel a gyerekeink. Itt raktuk a parkettát éjjel, ketten, videón nézve a parkettázás menetét, mert életünkben nem csináltuk még. Itt vált kisfiúból férfivá a fiunk, itt esett akkorát a másik srácunk, hogy össze kellett ölteni a lábát. Itt voltam boldog. Boldog és elégedett. A kis hangra sohasem hallgattam (mindig volt más dolgom), hogy megfigyeljem a mondandóját. Most nincs más dolgom, tehát megpróbálok nagyon csendben lenni magam is, hogy végre meghalljam a szavakat.




Leültem a hintaszékembe és becsuktam a szemem.
De csak a kukásautó hangját hallottam, ahogy a házunk előtt nagy ricsajjal és dübörgéssel elhaladt. Talán el is aludtam.

A kis hang meg csak hallgatott.

Napok teltek el. Napok és hosszú éjszakák.

A fiúk sokszor jöttek haza, adtak munkát rendesen, főztem és főztem, ja és sütöttem is. Sokat beszélgettem velük, sokat beszéltettek ők engem, jókat mulattunk, párszor sírtunk is. A barátnőim is jöttek sorra, nem hagytak egyedül, folyton vidám programokat szerveztek nekem, hogy ne búslakodjak. De én nem búslakodtam, csak az éjszakák voltak kicsit hosszabbak, mint mikor téli estéken az ember például lefeküdne már este hatkor és reggel kilencig aludnia kéne. Bár csak 5-6 órát töltöttem az ágyban, de tizenötnek tűnt.

Egy kapcsolat halálát meg kell gyászolni. És én gyászoltam. De csak este. És csak pár hétig. Magam sem értem, de jól vagyok!
Senki nem hiszi el, de tényleg minden rendben van!
Egész életemben féltem, hogy elhagy, de nem attól féltem, hogy magányos leszek, hanem attól, hogy jól érzem magam egyedül is. Igazam volt? Igaza volt a kis hangnak ott belül? Jól érzem magam. Kivirultam. Érzem, hogy még a kezdődő szarkalábaim is ijedten húzódtak vissza az elmúlt hónapokban.

Huszonkét év alatt soha, egyetlenegy kollegám nem közeledett hozzám még vidám, udvarias formában sem, de most valahogy mindenki krémest akar hozni a sarki cukrászdából. A csajokkal múltkor elmerészkedtem a retro diszkóba. Életemben először becsíptem és állítólag sziporkázó voltam.
Már nem a kezdődő csontritkulással foglalkozó cikkeket olvasom a női magazinok hátulsó lapjain, hanem először az uralkodó őszi divatot figyelem, a klimaxos részeket csak átugrom, mert ugye hol van az még…?
Mikor lettem ennyire jó?
Mikor lettem újra önmagam?
Mikor váltam légiessé és könnyeddé?
Olyan sokáig nem gondoltam arra, mit is akarok igazán, hogy most szinte nem bírom követni a saját tempómat. Annyi tervem van! Úgy elmegy a napom, hogy nem is emlékszem, hogy is kezdődött.
Most mintha minden eszembe jutna, amit soha nem mondtam ki!

Negyvenkét éves nő vagyok. Egyelőre egyedülálló. És boldog! Boldog, mint tizenhét évesen, amikor még önmagam voltam. Egyelőre jól érzem magam magammal. De ha majd úgy döntök, hogy újra jó lenne éjjel valakihez hozzábújni, az is az én döntésem lesz.

Már nem akarok senkinek sem az élete értelme lenni!

Elég lenne annyi, hogy míg velem van, ne az élete értelmén gondolkodjon.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A marionett bábuk

Oriskó Renáta

A marionett bábuk nap, mint nap magukra csatolják a láthatatlan zsinórokat, hogy mások kedvükre rángathassák őket.

2017.7.24.    13


A szépség ezer arca

Oriskó Renáta

A világ állandóan változik, mindig más a követendő példa, mások az aktuális trendek.

2017.6.1.    14


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Magzatvíz

Póda Erzsébet

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

2017.4.24.  1    31


Mindenki függ?

Oriskó Renáta

Ragaszkodás, hozzászokás, nem bírom nélküle állapot, függőség... Azt jelenti, rabjai vagyunk valaminek.

2017.3.24.    21


Megegyezés

Póda Erzsébet

Avagy a női lélek minden anyagiak felett.

2017.3.14.    11


Nellie Bly

Busai Hajnalka Lilla

Azaz eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran volt az első női oknyomozó újságíró. A leghíresebb Viktória-korabeli nő, tíz napig élt beépülve egy akkori tébolydában.

2017.3.6.    24


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2017.2.27.    4


Átlagos lányok

Póda Erzsébet

Úgy vagyunk szépek, ahogyan természetesen vagyunk.

2017.2.8.    18


Figyelem, bérszakadék!

Kabók Zita

A franciaországi nők idén úgy döntöttek, felhívják a figyelmet egy időpontra, egy fontos témára.

2016.11.17.    6


Eltévedt feminizmus

Póda Erzsébet

Egy ideje mélyen hallgatnak a feminista mozgalmak képviselői. Ma már nem feszülnek olyan vehemensen egy-egy női témának, mint mondjuk másfél évvel ezelőtt.

2016.10.17.  16    14


Komfortzónában

Molnár Andrea

Mi, emberek, folyton önigazolást keresünk.

2016.9.21.    18