Párkapcsolat-függőség(?)


Csepy Enikő  2012.6.13. 5:15

Alapvető szükségletünk, hogy olyan emberekkel legyünk körbevéve, akik igazán fontosak számunkra.

Alapvető szükségletünk, hogy olyan emberekkel legyünk körbevéve, akik igazán fontosak számunkra, akikre tudunk támaszkodni, ha kell. Ebbe a szűk körbe nem csak a család és a legjobb barátok tartoznak, hanem egy olyan nő vagy férfi is, akit a szerelmünknek vallhatunk. Viszont sokak számára ez a kapocs „elengedhetetlen”, sokszor akár betegesen is.

Életünk egyik alapfeltétele, hogy működő párkapcsolatot hozzunk létre, mely nem csak felemel, éltet bennünket, de megadja a későbbiekben számunkra az élet legszebb kincsét, a gyermekáldás örömét. Sajnos, nem minden párkapcsolat végződik happyenddel, sokszor meg kell birkóznunk a ténnyel, hogy kudarcot vallottunk, nem működik a kapcsolatunk, tovább kell keresnünk az igazit. A probléma sokszor itt kezdődik.

Ugyanis vannak emberek, akik nem képesek feldolgozni ezt a fajta kudarcot. Vagyis inkább nem akarják felfogni és elfogadni a tényt, hogy a kapcsolatuk nem működik, mivel a tudat, hogy van valakijük (még, ha még rémesen rossz is ez a kötelék) sokkal jobban kielégíti őket, minthogy véget vessenek az akár kínszenvedésnek is. Inkább elviselik a megaláztatást, a lelki terrort, a megcsalást, sok esetben még a fizikai fájdalmat is, csak hogy maguknak tudhassanak egy embert, akit a párjuknak(?) vallanak.

Ismerek egy lányt, húszas évei elején jár, és megdöbbentő, milyen gonddal küszködik. Szép lány, egy csettintéssel három férfi futna utána, ő mégis inkább vállalja a sok veszekedést és a megaláztatást, de egyszerűen nem képes kilépni kapcsolatából. Tudatában van annak, hogy nem helyes, amit csinál, hogy tovább kellene lépnie, de egyszerűen képtelen.

És nem csak ő az egyedüli nő a világon, aki ettől a problémától szenved. Talán az önbecsülés hiánya teszi? Vagy egyszerűen ennyire nem akarnak egyedül lenni? Inkább kiszolgáltatottak, mint szabadok? Amennyi kérdést szül ez a feltevés, annyi újabb megválaszolatlant fog magával hozni.

Persze, mindenki maga dönti el mi jó neki. Több lehetőségünk is van. Vagy élünk azzal a tudattal, hogy talán egyedül maradunk (ami butaság, mert a földön sok férfi és sok nő van, és a legtöbb ember nem egyedül él), de senki sem fog gyötörni. Vagy éljük szokásos megkeseredett életünket egy emberrel, aki talán még szeret is, de inkább bánt, megaláz, terrorizál.

Az olvasó melyiket választaná?

Aki nincs ilyen szituációban, vagy aki még nem élt át hasonlót, simán rávághatná hogy az első opció az ideális, hisz annyi ember él ezen a bolygón, annyi lehetőség áll előttünk, biztosan találunk akár százszor jobbat az előző kapcsolatunknál. De mit mond az az ember, aki benne van a helyzetben? Ő nem mond le olyan könnyen az átélt évekről, a közös élményekről. Mert biztos vannak közöttünk felejthetetlenek, amik igazán boldoggá tették. S talán ez az oka, hogy nem bír túllépni a már válságos kapcsolaton, mert ott él benne a remény, hogy a másik még képes a változásra, s titkon abba reménykedik, hogy minden újra olyan lesz, mint régen. Pedig a szép emlék sokkal kevesebb már, mint a gyötrelmes...

Igenis tovább kell lépni! Muszáj erőt venni magunkon, s be kell látni, nem várhatunk örökké a csodára! Mert bizony nagy csoda kell ahhoz, hogy egy padlóra jutott kapcsolatot újraépítsünk. Ez teljes mértékben kétemberes munka (a legtöbbször mégis csak egy harmadik fél segítségével lehet túljutni rajta). De hiába szeretné az egyik, hogy a másik megjavuljon, ha neki teljes mértékben megfelel, hogy játszhatja a felsőbbrendűt és rettegésben tarthatja párját.

Ez már nem kapcsolat, és egyetlen nőnek se szabadna megengednie, hogy ennyire lealacsonyítsák, megalázzák és kihasználják. Legyünk öntudatosak, s még ha fáj is a szakítás, gondoljunk arra, hogy egyszer átbillen a mérleg – újra boldogok leszünk. Ez telhet sok időbe is, de ha már látjuk a célt, könnyebben döntünk. Biztos, hogy jön még az életünkbe olyan személy, aki megbecsül bennünket, törődik velünk, s ahelyett, hogy a földbe tiporna, a csillagok közé emel.

Csak merjünk változtatni és merjünk boldogok lenni! Ez a legfontosabb.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A marionett bábuk

Oriskó Renáta

A marionett bábuk nap, mint nap magukra csatolják a láthatatlan zsinórokat, hogy mások kedvükre rángathassák őket.

2017.7.24.    13


A szépség ezer arca

Oriskó Renáta

A világ állandóan változik, mindig más a követendő példa, mások az aktuális trendek.

2017.6.1.    14


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Magzatvíz

Póda Erzsébet

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

2017.4.24.  1    31


Mindenki függ?

Oriskó Renáta

Ragaszkodás, hozzászokás, nem bírom nélküle állapot, függőség... Azt jelenti, rabjai vagyunk valaminek.

2017.3.24.    21


Megegyezés

Póda Erzsébet

Avagy a női lélek minden anyagiak felett.

2017.3.14.    11


Nellie Bly

Busai Hajnalka Lilla

Azaz eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran volt az első női oknyomozó újságíró. A leghíresebb Viktória-korabeli nő, tíz napig élt beépülve egy akkori tébolydában.

2017.3.6.    24


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2017.2.27.    4


Átlagos lányok

Póda Erzsébet

Úgy vagyunk szépek, ahogyan természetesen vagyunk.

2017.2.8.    18


Figyelem, bérszakadék!

Kabók Zita

A franciaországi nők idén úgy döntöttek, felhívják a figyelmet egy időpontra, egy fontos témára.

2016.11.17.    6


Eltévedt feminizmus

Póda Erzsébet

Egy ideje mélyen hallgatnak a feminista mozgalmak képviselői. Ma már nem feszülnek olyan vehemensen egy-egy női témának, mint mondjuk másfél évvel ezelőtt.

2016.10.17.  16    14


Komfortzónában

Molnár Andrea

Mi, emberek, folyton önigazolást keresünk.

2016.9.21.    18