A pávián

Póda Erzsébet  2012.1.15. 6:42

Azt a piros seggű páviánt senki se szerette a saját hordájában.

A horda tagjai nem is értették, miként került közéjük. Még rokonai sem voltak. De mindig ki akart tűnni a többiek közül, holott sem nagyobb nem volt a többieknél, sem semmi olyan tulajdonsággal nem rendelkezett, amellyel esetleg valóban ki is tűnhetett volna.
Egy valamiben mégis.
Abban lelte ugyanis kedvét, hogy egymásra uszította a legjobb barátokat. Néha, egy-egy nőstény hímjét is elcsábította, aztán mikor a csetepaté megtörtént, fellóbázta magát a fák legtetejére és onnan nyerítezett öntelten, ronda fogsorát, ínyét vicsorítva. A hordának ugyancsak elege volt belőle. Ők nyugalmat akartak, csöndes bolhászást, nagy zabálásokat, hosszú és zavartalan heverészéseket. Így aztán egyszer az történt, hogy észrevétlenül magára hagyták az erdőben. A piros seggű pávián egyedül eltévedt. Sürgősen új hordára volt szüksége. Tudta, hogy egyébként rövid idő alatt elpusztul...

...Az idegen piros seggű pávián felállt a kőre, mert így nagyobbnak látszott. Ahonnan ő jött, ott azokat ismerte el a horda, akik nagyobbak voltak, mint a többiek. Az okosságot, találékonyságot senki se díjazta. De az a horda messze járt, és ezt a piros seggű pávián is tudta. Most már ebben a másik hordában akart nyerő pozícióra szert tenni. Viszont hiába álldogált a kövön, egy idő után le kellett szállnia, mégse maradhatott ott örökre.
Amikor pedig lemászott, egyértelművé vált, hogy még csak nem is nagyobb, mint a többiek.

Bár nehezen fogadták be, pár nap múlva már nem zavarták el maguk mellől. Csendesen megtűrték. A piros seggű ekkor lassan újra kezdte a játszmáit. Nem telt el pár hét, s már egymás ellen uszította a legjobb barátokat, néha egy-egy nőstény hímjét is elcsábította, aztán mikor a csetepaté megtörtént, fellóbázta magát a fák tetejére, onnan nyerítezett öntelten, ronda fogsorát, ínyét vicsorítva. A hordának egy idő után ugyancsak elege lett belőle. Ők nyugalmat akarta, csöndes bolhászást, nagy zabálásokat, hosszú és zavartalan heverészéseket. Így aztán az történt, hogy egy szép napon észrevétlenül magára hagyták a dzsungelben. A piros seggű pávián ismét azon kapta magát, hogy egyedül maradt. Megint eltévedt, és tudta, sürgősen új hordára van szüksége, különben rövid idő alatt elpusztul...

A piros seggű pávián még párszor eljátszotta játszmáit több idegen hordában is, ám nem kerülte el a végzete. Egy szép napon nem volt már több horda, amelynek tagjai maguk közé fogadták volna. Egyik majomcsapat se tűri, hogy a nyugalmát örökösen megzavarják!
Mivel pedig a piros seggű pávián ezt nem akarta megérteni, s hibáiból nem tanult, egy szép napon magára maradt a hatalmas dzsungel közepén. Nem volt társasága, nem szedte ki a bolháit senki sem, nem talált élelmet, így lassan de biztosan örökre beleveszett a párás-ködös őserdő sűrűjébe.

Hozzászólások

@

Küldés