Nincs más szerelem

Halász Kata  2013.12.15. 4:22

A hétvégi vers helyett ezúttal rendhagyó módon egy irodalmi impresszióval jelentkezünk.

Hiába kiáltotta a másik nevét, mint mindig, amikor hazaért, senki nem válaszolt. Üres volt a lakás. De a szíve nem. Bárcsak az lett volna kongó, visszhangos és huzatos! Ehelyett tele volt kavargó érzelmekkel, melyek nagyobb részt félelmek voltak, téves előérzetek, hamis önmarcangolások. Tele volt a szíve gyásszal, az elvesztés feldolgozhatatlannak tűnő lenyomatával. Már nem is emlékszik pontosan, minden elmosódott a rohanásban, a pánikban. Majd hamarosan ő maga következett, ugyanaz történt vele is, mint a körülményekkel: homályosak lettek, mintha senki sem akarta volna venni a fáradtságot, hogy élesítsen a képen.

Azóta sem.

Csak a rutinok, amik a régiek maradtak. Az apró szokások, a viccek, amiket csak ők ketten értettek, senki más. A dalocskák és versikék, amiket saját maguk szórakoztatására ötöltek ki. Most is azokat dúdolgatta. Néha hívta, hívogatta, mintha bármi esély is lenne rá, hogy előbukkan a másik szobából. Hívta, mert meg akarta vele osztani a gondolatait, a nap eseményeit, egy bugyuta videót a neten. Hívta, még akkor is, amikor eljutott a tudatáig, hogy senki nem fog rá válaszolni. Megszokásból. Aztán már könnyek között, saját magát sajnáltatva. Mintha pengével szabdalná a csuklóját, látta, ahogy csurog a vér, de tovább folytatta. Szinte fizikai fájdalmat érzett.


Hiába telt el több hónap, talán egy év is. A szokások ugyanazok maradtak. Sőt, makacsul ragaszkodott hozzájuk, mintha ez konzerválná őket, kettőjüket. Inkább él így, mint nélkülük. Mert akkor be kéne látni, hogy vége. Aztán pedig hozzá kéne látni a feldolgozáshoz, fel kéne állni és továbbmenni. De nem fűlött hozzá a foga. Nem volt hozzá ereje.

Csak annyi maradt, hogy felálljon a kanapéról. Kinyissa az ablakot. Kilépjen a párkányra. És hagyja magát lezuhanni.

Hozzászólások

@

Küldés