Újratervezés

Kunyík Szilvia  2023.1.21. 23:03

Rövid történet a siker megálmodásáról.

Pár évig egy üvegipari vállalat sofőrjeként dolgoztam. Szinte a világ mindegyik országába készítettek ebben az üzemben minőségi, üvegfúvó termékeket. Egy napon sajnos bezárták, mert a fúvott üveg gyártása nem bizonyult elég költséghatékonynak. Azóta is sajnálom. Szerettem ott dolgozni.


Akkoriban sok helyre szállítottam ezeket a mesterműveket. Ismert borpincészetekbe is rendszeresen vittem az üvegekből. Az egyik ilyenben ismertem meg Józsi bácsit, aki éjjeliőrként dolgozott egy kedves kis családi borászatban, hogy a csekély nyugdíját kiegészítse némi plusz jövedelemmel. Mindig szívesen elegyedtem vele szóba. Igazi kiváltságnak érzem, ha lehetőségem adódik meríteni az idősebbek tapasztalataiból, és elbeszélgetni velük. Hosszan lehetne sorolni, miben áll az öregek tudománya. Tartásukban, szavaikban és hallgatásukban is van valami ünnepélyes.

Józsi bácsi gyakran mesélt nekem arról, hogy még sohasem járt a tengernél, pedig egész életében vágyott arra, hogy utazhasson és láthassa a végtelennek tűnő türkizkékszínű vízfelületet. Aztán legyintett, hogy a nehezen összekuporgatott pénzükből úgysem tellett volna rá, nem olyan idők voltak azok, fiatal éveikben sok volt a gondjuk, elég volt megélni. A felesége is sajnálta volna utazásra, szórakozásra költeni a spórolást, meg hát ott voltak a gyerekek is, azokat sem lehetett kire hagyni. Lecserélték hát belőle a lestrapált bútordarabokat a nagyszobában, újralakkoztatták a padlózatot, a kivénhedt sparheltet modern tűzhely váltotta fel. Aztán szép lassan felnőttek a gyerekek, azokat is rendje-módja szerint ki kellett házasítani. Három házat épített fel a három fiának a saját kezével. Jöttek az unokák, azokat se lehet ám üres kézzel elereszteni.

Megöregedett, ennek ellenére sem hagyott fel az álmodozással és a tervezgetéssel. Az nem kerül pénzbe, hajtogatta. A fiatalabb rokonaitól kapott képeslapokat gyűjtögette nagy gonddal és gyakran mondogatta: „Ha majd egyszer megnyerem a lottót, akkor majd én is küldök neked ilyen hófehér strandos képeslapot fiam, bizony ám!” Évek óta, egészen fiatal korától lottózott szegény öreg, de sosem volt szerencséje. Alig észrevehetően, finoman mosolyogtam meg minden ilyen alkalommal a lassacskán szállóigévé minősült mondását: „Ha majd egyszer...!”

Egyik este megint utam volt a borászatba, de Józsi bácsi helyett egy ismeretlen, fiatalabb férfi üldögélt az őrhelyen. Kissé el is fogott az aggodalom, vajon nem történt-e valami baja az öregnek. Úgy látszik, ez a gondolat kiülhetett az arcomra is, mert a fickó magától újságolni kezdte, hogy képzeljem el, Józsi bácsi megnyerte a lottón a főnyereményt, és fölmondott. Vigyorogni kezdtem, mint az érett vadalma, és ez a vigyor most is itt van a szájam szegletében ennyi év után is, mert bizony a hit csodákra képes, és ha Józsi bácsinak sikerült egy réges-régi vágyát egy kis szerencsével valósággá álmodnia, akkor bizony nekem is sikerülhet.

Írásunk a Levél Kedvesemnek cikke alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés