Képeslap a túlvilágról


Mester Györgyi  2013.11.2. 3:02

El volt keseredve. Aznap minden balul ütött ki, bármihez fogott, semmi nem sikerült úgy, ahogy szerette volna.

A reggel rosszul kezdődött. A forralni odatett tej kifutott, az első buszt elszalasztotta, el is késett a munkahelyéről. Emiatt persze kioktatta a főnöke, aki pedig a lánya lehetett volna, az életkora szerint. Délután a közértben már nem kapott friss kenyeret, és este, amikor a gyerekei kedvében járva a kedvencüket főzte, a sütőbe tett jénai tál tartalma kiborult, és csupa füst lett a konyha. A lánya pimaszul meg is jegyezte: inkább „főzött” volna vajas kenyeret, azt legalább nem lehet odaégetni. Teljesen kimerültnek érezte magát, és bár tudta, hogy nem hagyhatja reggelre a konyha rendbetételét, ugyanis azzal a másnap rossz kezdetét garantálná, valahogy nem fűlött a foga a mosogatáshoz. Szörnyű egy nap volt, és jobban belegondolva, nem csak ez a nap sikeredett pocsékra.

Az elmúlt napok során is számtalan sérelem érte. Kezdve azzal, hogy felmerült: a munkahelyén elbocsátások lesznek. Mivel a munkája nem volt pótolhatatlan, számítani lehetett arra, hogy esetleg őt is kiteszik. Ráadásul, még az egyik aktája is elkeveredett. Igaz, az ügyirat utóbb megkerült, de az eset arra a hétre megalapozta a rossz munkahelyi hangulatát. És miről is szólt az azt megelőző hét? Akkor meg csúszott az anyag leadásának a határidejével. Önhibáján kívül, de mégis neki rótták fel a következményeket. Mondhatni, nem csak az adott napja, de az egész hete, sőt, az elmúlt hetei, hónapjai sem voltak sikeresek. Sem a munkahelyén, sem otthon nem adódott számára olyan élmény, amiben örömét lelte, vagy ha csak átmenetileg is, kikapcsolódást, megkönnyebbülést hozott volna a számára.

Régebben, a hasonló pechsorozatok után, csak előidézte elhunyt férje emlékét, erősen rágondolt, és bár nem volt hívő, valamilyen formában még fohászkodott is hozzá – már ahogy egy templomba nem járó ember fohászkodni képes. Kérte, segítsen onnan fentről, bizonyára látja, hogy a két gyerekkel milyen bajban van. Adjon valamiféle ötletet, tanácsot, tegye őt erőssé, hogy kikászálódjon a nehéz helyzetből, hogy képes legyen megoldani az aktuális problémájukat.

Egy ideje azonban annyira letargikus állapotban volt, olyan fásulttá tették a mindennapok gondjai, hogy még erről is elfeledkezett. Persze, a férjére rendszeresen gondolt mostanában is, de kérni valahogy nem volt ereje.

A vacsora romjai fölött révedezve eszébe jutott, hogy korábban mindig túljutott a holtponton, ha erősen a férjére koncentrált, és tudva, hogy csupán önámítás, valamiféle szellemi játék, amit ő játszik néhai férjével, ez tényleg szokott segíteni. Általában sikerült is továbblépnie, újult erővel nekilátni a feladatteljesítésnek, eleget tenni a benne élő örökös megfelelési kényszernek.

Még a szemét is behunyta, mint a gyerekek, amikor valami igen nagyot akarnak kívánni, és magában félhangosan mormogva mondta el a szokásos fohászát: „Kérlek, segíts! Adj valami jelt, hogy odaföntről figyelsz ránk, itt maradt kis családodra. Kérlek, segíts! Ha tudom, hogy velünk vagy, én is erősebb leszek, és minden akadályt leküzdök.”

Másnap a munkahelyén, dél körül felszóltak a portáról, hogy menjen le, keresik. Nem tudta, ki lehet, nem várt senkit, sem ügyfelet, sem ismerőst. Kíváncsian ment le a bejárathoz. Az anyja állt ott. Sütött egy kis pogácsát, még friss, gondolta hoz belőle neki is, tudja, úgyis alig eszik a munkahelyén. Majd vigyen belőle haza, az unokáknak is. Megköszönte, váltottak még néhány szót, aztán búcsúzni kellett. Sokáig nem maradhat el az irodából. Ha csak kilép onnan, rendszerint azonnal keresik. Az elmúlt napok pechszériáját nem szívesen folytatta volna, nem vágyott további negatív élményekre. Puszival búcsúzott, s már indult is, amikor az anyja utána szólt: „Várj csak, valamit elfelejtettem odaadni. A ruhák rendezgetése közben találtam, gondoltam, behozom neked.” Ezzel átnyújtott egy képeslapot.

A lap hátoldalán csupán néhány sor állt, amit még megismerkedésük kezdetén, úgy harminc évvel azelőtt, a később férjévé lett udvarlója írt: „Gondolatban mindig veled vagyok. Légy erős és vigyázz magadra, tudod, hogy nagyon szeretlek!”



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2021.12.28.  2    10


Kempelen, a magyar Da Vinci

Reczai Lilla

Mesekötet a zseniális Kempelen Farkasról.

2021.11.29.   


Hallgass a szívére!

Marie Fredriksson - Helena von Zweigbergk: :Listen To My Heart - Hallgass a szívemre! című könyvét ajánljuk mindenkinek!

2020.12.9.   


Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2019.3.19.    11


A NŐ

Oriskó Norbert

Az "Egy vadász naplója" sorozatunk befejező része.

2018.2.19.    4


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.22.    6


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22