Pesti mese

Kulcsár Tímea Ágnes  2013.4.18. 4:26

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegénylegény.

Az apja a kőbányai sörgyárban dolgozott, és ha sikerült a hibás termékekből megkaparintania pár üveggel, akkor megverte a legényt. Az anyja az utcán tengődött, ki tudja miből szerezte a piára meg cigire valót. Nyilván valami forgalmas út szélén koldult. A lakótelep, ahol a többi szegény emberrel együtt laktak, még a második világháború előtt épült. Téglából – szóval, bent tartotta volna a meleget. Már, ha lett volna pénz a gázszámlára.

A szegénylegény el-eljárt az iskolába, meg mellé is, hogy egy kis fekete melóból legalább kajára teljen. A jegyei persze nem voltak a legjobbak, így gimnáziumba se vették fel, pedig szorgosan tanult, és azért úgy-ahogy, de le is érettségizett.

A szegénylegény útra kélt hát, hogy szerencsét próbáljon a munkapiacon, de nem kellett senkinek, mert nem volt se ajánlólevele, se gyakorlata. Csak néhány alkalmi munkát tudott szerezni magának az építkezéseken.
Az anyja a nyáron meghalt, az apja pedig így az ő nyakába szakadt. Alig lehetett bírni az öreggel. Mindig otthon volt, mert mikor részegen ment be dolgozni, és az egyik gép levágta két ujját, akkor gyorsan leszázalékolták, és elküldték a sörgyárból.
Nagyon elkeseredett a szegénylegény. Olyannyira, hogy a szíve majd´ meghasadt! Csak járta az utcákat, míg a Népszínház utcába nem tévedt. Ott találkozott a három ördöggel. Az egyik cigarettát, a másik alkoholt, a harmadik meg drogot kínált neki.
Nagy szomorúságában a szegénylegény elfogadta azokat, és ezután minden pénzét az ördögök portékájára költötte, mindig egyre többet, és többet akarva.

Persze tudták az ördögök, hogy a következő adagért, amiért a szegénylegény biztosan el fog jönni, nem tud majd fizetni, de nem baj! Beállítják majd szépen koldusnak, és ráveszik, hogy nekik adja a napi keresetét.

Így is lett.

A szegénylegény a körutat járta naphosszat. Haza már nem mert menni. Az öreg biztos taccson volt, már, ha még élt, meg odahaza úgyis csak a gondok várták.
Így telt el öt hosszú év, és még egy kevés. Az időt csak a Nyugati előtti digitális tábláról tudta, már, ha le tudta olvasni mámorában a számokat.
Eltelt még öt év, aztán még öt, és még kettő, de a remény szikrája se látszott a sötét horizonton. Tél volt, fázott. A melegedőben nem volt hely, hát kifeküdt a padra. Hideg volt. Álmosító hideg. Fáradt volt. Elaludt.

Egyszer volt, már nincs...



A szerző illusztrációs felvétele

Hozzászólások

@

Küldés