Szívkobold


Puha Andrea  2011.12.5. 6:11

Néha meg vagyok győződve róla, hogy él a szívemben egy kis kobold, akinek nagyon izmos lábai vannak.

Abból gondolom, hogy izmos, mert iszonyat jól tud vele rúgni. Főleg a szívem falát rohamozza meg dzsúdórúgásaival – az ütéseiről nem is beszélve. Szemtelen kis koboldocska, néha nagyon tudom utálni, pedig csak egyetlenegy bűne van: őszinte.

Ül a szívemben, figyel minden rezdülésemre, és ha valamikor hazudni próbálok magamnak, jól belém rúg az ebadta. Eleinte nem figyeltem rá, bármennyire is öklözte a szívfalamat és gyúrta az oldalát, rá se hederítettem. Majd csak elfárad. Hát nem fáradt. Rugdosott megállíthatatlanul.

Rugdosott, mikor fájt valamim, és azt mondtam, jól vagyok. Forgatta a szemeit, zöld arcát még zöldebb tenyerébe temette, épp csak azt nem mondta, hogy: Te szerencsétlen! Belém vájta a körmeit, mikor azt mondtam magamnak, hogy nem zavar, hogy híztam, pedig még a tükröt is kerültem. De leginkább akkor őrült meg, mikor a szakításom napján fennhangon győzködtem magam, hogy ez nekem meg sem kottyant. Cafatokat tépett ki a szívemből, bevetette minden harcművészeti tudását, én meg dühödten veszekedtem vele, hogy milyen agresszív hazug kis állat.

Előszedtem a fájó emlékeket, felidéztem, mutatva, hogy mennyire nem zavar. Elöl hagytam a közös emlékek kis tárgyait, bizonyítékként, hogy:Nesze, látod, nekem van igazam! Végighallgattam minden közös számunkat, dúdoltam koboldom fülébe, de ő csak öklözött, rugdosott fáradhatatlanul. Aztán, mikor aludtam, és gondolatok nélküli álmokba merültem, fáradtan leült, kiropogtatta zöld ujjacskáit, s fejcsóválva várta a reggelt.

Felkelésem első pillanatában egy emlékfoszlány úszott be elém, pedig nem hívtam. Rögtön megvolt szívkoboldom reggeli tornája. Gyűlöltem, hogy emlékeztet, így aztán támadásba lendültem. Kidobtam mindent. A zenelistámat, képmappáimat töröltem, a tárgyakat elajándékoztam, az emlékeimet száműztem. De az emlékek makacsak. Hívatlanul is jönnek, ránk telepednek, belénk ivódnak. Hajtani kezdtem magam. Jött a munka. A kobold csak legyintett, én meg megpróbáltam élni. Nem volt rossz ötlet. Elkezdtem magammal foglalkozni, kihasználtam az elém kerülő lehetőségeket és új emlékeket szereztem, melyeket sokszor felidéztem. Szebb emlékek voltak, mint a régebbiek. Azok meg másfelé szökdöstek, leülepedtek, elhalványodtak.

Néha próbaképpen elmondogattam magamnak, hogy már elmúlt. De még mindig kaptam érte egy kis fenyítést. Kezdtem hallgatni rá. Tudtam, hogy mindig igazat mond, ezért teszteltem magam. Kijelentéseket tettem, melyeket a rúgás erősségétől függően lemértem. Így tanultam meg felmérni a saját lelkiállapotomat.

Egy nap szembejött velem a múltam. Hatalmas rúgásra vártam, készültem a földre vetődni, kapaszkodót kerestem, de csak egy enyhe paskolást kaptam. Hetekkel később megtaláltam a régi zenelistámat. Bekapcsoltam, dudorásztam, majd megszólalt a közös számunk. Vártam a reakciót, de nem mozdult semmi. Koboldom csak támasztotta a fejét, ásított egyet, szemlátomást unta a banánt.

Én pedig még sosem szerettem annyira, mint abban a pillanatban.



Hozzászólások

violka, 05. 12. 2011 17:20:44 dicseret
Szia! Nagyon tetszik!Csak igy tovabb,es persze varom a kovetkezo irasodat.
@


Kapcsolódó cikkek

A szívkobold megszólal

Puha Andrea

Szerettek hazudni magatoknak, letagadni dolgokat, bizonygatni az igazatokat...

2011.12.21.    4

A rovat további cikkei

Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    18


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2016.12.25.    4


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22


Egérút

Mester Györgyi

Ócska egy nap volt, ez a szerdai. Szinte minden balul ütött ki...

2015.6.24.    3


Erőből szép

Mester Györgyi

Van, aki festetlen, természetes arcszínnel is ki mer menni az utcára, az emberek közé...

2015.1.17.    14


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10