Új Istent keresni


Francis W. Scott  2008.5.16. 15:41

– Keressük meg Istent! – mondta a fiú, a lány pedig rábólintott.

Mindig is szeretett volna találkozni a Teremtővel, és kérdőre vonni pár dolog miatt.

A fiú előpakolta a cuccát: az öngyújtót, a kanalat, a kanálra a port, mellé a tűt és a gumiszalagot. Munkához látott: figyelte, ahogy az anyag cseppfolyóssá válik, aztán letette a kanalat, és remegő kézzel felszívott egy jókora adagot a fecskendőbe.

Először a lány karjára szorította rá a gumit, hogy egy szép adaggal belője. Aztán ő következett. Emlékezett rá, amikor még csak marihuanával csóróskodott. De az csak pár méterre repítette őt a földtől, és Isten még nagyon messze volt.

Belőtte az adagját, most kicsit többet, mint legutóbb.

Látta, a lány már messze jár. Most rajta a sor! Ahogy a tű átbökte elszíneződésekkel teli karját, belülről megremegett az egész teste.

Nem értette, miért nem Isten áll vele szemben. Ez a sötét hely nem tetszett neki. Nem bírt mozdulni, és iszonyú kínokat élt át, miközben szeme előtt újra és újra lepergett szánalmas kis élete.

Szeretett volna felébredni, hogy új módszert kereshessen, hogy most már tényleg találkozhasson az Úrral.

Sajnos nem találta meg az ajtót: örökre ott maradt a sötétben…

franciswscott.cstudios.sk



Hozzászólások

J.Katalin, 17. 05. 2008 22:25:40 Gratulálok
Kedves Francis W. Scott! Gratulálok!Sokadik írásodat olvasva,bátran jelentem ki,hogy nagyon szeretem olvasni az általad írt sorokat.Magukkal ragadnak,elgondolkodtatnak és gyakorta azonosulok a szereplőkkel.Konkrétan ez az írásod pedig hátborzongató a számomra.A hétköznapitól abszolútt eltérő megfogalmazásod fantasztikussá teszik műveidet. Gratulálok:) üdv.Juhos Katyi
    
Francis W. Scott, 20. 05. 2008 14:13:32 Re: Gratulálok
Kedves Katalin! Köszönöm dicsérő soraid, igazán jól esett az üzeneted! Nagyon örülök, hogy tetszenek az írásaim. Minden egyes újabb olvasó elmondhatatlanul sokat ér számomra. Nem tudom, jártál-e már a honlapomon, de ha még nem, ajánlom az ott található "Novellák" menüpontot, ahol nyomdakész történeteket találhatsz. Akár ki is nyomtathatod magadnak őket!:) Remélem, még sok örömteli percet okozhatok neked írásaimmal! Üdvözlettel: -Francis W. Scott-
Juhos Katalin, 24. 05. 2008 00:55:54 Re
Elsősorban örülök, hogy jól esett a hozzászólásom.A honlapodat természetesen már ismerem, valamint első könyvedet is már magam után tudhatom.Mindez köszönhető a közös ismerőseinknek, akik kölcsönözték nekem:)Természetesen, mint írásaid,kifejezetten tetszett.További sok sikert kívánok, és talán egyszer személyesen is megismersz. Üdvözlettel:Juhos Katyi
@


A rovat további cikkei

Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2021.12.28.  2    10


Kempelen, a magyar Da Vinci

Reczai Lilla

Mesekötet a zseniális Kempelen Farkasról.

2021.11.29.   


Hallgass a szívére!

Marie Fredriksson - Helena von Zweigbergk: :Listen To My Heart - Hallgass a szívemre! című könyvét ajánljuk mindenkinek!

2020.12.9.   


Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2019.3.19.    11


A NŐ

Oriskó Norbert

Az "Egy vadász naplója" sorozatunk befejező része.

2018.2.19.    4


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.22.    6


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17


Birkatársadalom

Danczi Mónika

A hatalmasok azon törték a fejüket, hogyan lehetne minél nyugalmasabb életet élni.

2015.9.30.    22