Út az erdőben


Póda Erzsébet  2011.9.26. 2:32

A kis csapat már hosszú ideje bolyongott az erdőben.

"Ha kéred, elkísérlek az úton, meg is mutatom a forrást. De a forrásból innod már neked kell!"
(Zen mondás)


A kis csapat már hónapok óta bolyongott az erdőben. Kezdetben a Mester vezette őket, és annak rendje és módja szerint mindig meg is találták a forrást, amikor éppen inni volt szükségük, ehető bogyókra leltek, mikor enni volt szükségük.

A Mester -- mint a Mesterek általában -- szótlan volt. Néha, mikor a kis csapat kifulladt, és tagjai úgy érezték, egy tapodtat se bírnak tovább menni, a Mester mondott egy kurta mondatot, amitől az emberek megújult erővel vágtak neki az útnak. Hogy mi céljuk volt, nem tudták, de mindenki követni akarta a Mestert, mert az ő közelében jól érezték magukat, biztonságban lehettek, hiszen az ösvényt csak ő ismerte,enniük-inniuk adott, s közben még némi bölcsességre is szert tehettek tőle. A Mester ugyanis ritkán szólt, de ha mondott valamit, azt a kis csoport tagjai egy életre megjegyezték.

A Mester nem volt hivalkodó ember, szerényen viselkedett és egyszerűen öltözködött. Általában csöndesen mosolygott, s ha útközben ellenséggel találkoztak, lehetett bármilyen harcias is az idegen, a Mester pár szóval lecsillapította, nemsokára pedig szinte barátként váltak el egymástól.

A Mester az élelem és a víz megtalálásán kívül ahhoz is értett, hogyan kell tisztességtudó, becsületes embert nevelni a gyerekekből. A nők, anyák ezért egyenesen imádták.

A kis csapat már évek óta bolyongott az erdőben, de nem is akartak máshol vándorolni. Nekik tetszett a sűrű erdő, a szűk ösvények, hiszen a Mester mellett eltöltött idő alatt egészen kiismerték és megszerették. Mikor forróság volt, a Mester hűs patak mellé vezette őket, mikor hidegre fordult, barátságos barlangot talált, ahol tüzet gyújtottak, s megmelegedhettek. Mikor veszéllyel találkoztak, megvédte őket.

A kis csapat lassan nagyobb csapattá duzzadt. Már nemcsak fiatalok, hanem idősebbek is voltak a tagjai között -- nem is csoda, hisz évek óta járták már az erdőt.

Egy napon azonban megmagyarázhatatlan dolog történt: egy éjjel a Mester eltűnt. Reggel csak az övét találták meg, őt magát sehol nem lelték, hiába kutatták át a környéket. A csapat tagjai közt riadalom támadt. Senki se értette a történteket. Hogyan tovább? Merre tovább? A nők gyászolni kezdtek, megtépték hajukat, s ruhájukat. A kisgyerekek ijedten szipogva húzódtak meg egy szikla tövében. A férfiak tanácstalanul álldogáltak... Azok, akik a legtöbbet sajátították el a Mester tudásából, mélyen a szívükben gyászolni kezdtek.

Ám volt egy fiatalember, aki már régóta vágyott a Mester helyére, ő most úgy érezte, itt az alkalom, hogy a vezetést átvegye. Felvette a halott Mester övét, és a saját derekára csatolta. Most én leszek a Mester, jelentette ki. Az csapat még gyászolt egy kicsit, még szepegett, a férfiak tekintetüket a földre szegezték, de összeszorított szájjal követni kezdték a fiatalembert.

A fiatalember már az első pillanatban "Mester"-nek szólíttatta magát. A csapat tagjai azonban a haláleset miatt nem zúgolódtak. Követték őt is megszeppenve ugyan, de hűségesen. Így hát tovább bolyongtak az erdőben. Már nem akkor leltek forrásra, amikor szomjasak lettek, már nem akkor találtak élelemre, amikor éhesek voltak, és a fiatalember sokat (egyfolytában) beszélt a csapathoz. Fennen hangoztatta, hogy a Mester nyomdokaiban halad, hogy az ő tradícióit követi -- miközben fogalma sem volt arról, merre vannak az iható vizet fakasztó források, és merre az ehető gyökereket rejtegető tisztások. Amikor forróság tört az erdőre, nem találtak enyhet nyújtó szegletet. Amikor fagyott, nem leltek meleget adó zugra. A fiatal vezető azzal azonban nagyon is sokat foglalkozott, hogy egyre hivalkodóbb, tekintélyt parancsoló legyen az öltözéke. Az emberek követték hát a Mester utódját, hiszen senki más nem volt, aki átvegye a vezetést. Azok a férfiak, akik ugyan megtanulták a Mester mellett, merre vannak a tiszta források, túlságos szerénységük miatt nem szóltak. Inkább új és újabb vargabetűket tettek meg a harsány fiatalemberrel, tikkasztóan szomjúhozva, de semmiképp sem akarták aláásni az önjelölt Mester renoméját... (Hogy miért, azt maguk az érintettek sem értették.) A Mester utódja -- bár semmi bölcsességre nem tett szert eddigi életében -- arra tanította a csapatot, ha idegennel találkoznak, aki ellenségesen viselkedik, ne gondolkozzanak, hanem öljék meg!

Így bolyongott a csapat az erdőben újabb éveken át. Az emberek lassan megváltoztak. Az eszesebbek elszöktek, az öregek és a gyengébbek elpusztultak. De jöttek újak, akik számára sokat jelentett a Mester önjelölt utódjának tarkabarka kinézete, állandó szóáradata, minden jóval kecsegtető szavai.

Sokan bolyongnak az erdőben ma is. Nincs élelmük, nincs innivalójuk, de van egy vezetőjük, aki szép szavakkal meggyőzi őket arról, hogy az az ösvény vezet a forráshoz, amelyen éppen járnak...

Pedig a Mester utódjának nincs birtokában az a tudás, melyet maga a szerény, de nagy tudású és bölcs Mester birtokolt.

Ám ezt a csapat tagjai közül már senki sem akarja tudatosítani. Vagy az is lehet, hogy már nem is emlékeznek a régi időkre.

Így hát tovább bolyonganak az erdőben, és megelégszenek azzal, amit véletlenszerűen találnak.

Már rég nem tudják, hogy kevesebb erőfeszítéssel is hozzájuthatnak a jó élelemhez és tiszta vízhez, hogy szép szóval az ellenségből is válhat barát, és hogy, amit a szépen szóló fiatalember tanít velük, annak semmi köze nincs a Mester bölcsességéhez.

Így múlt és felejtődött el a Mester tanítása nagyon rövid idő alatt...



Illusztráció: Sütő Angéla festménye



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Macskakő

Póda Erzsébet

Amikor nagyanyámat, akit különleges képességei miatt boszorkánynak tartottak a faluban, eltemették a temető sarkában, arccal lefelé, egy három méterre leásott gödörbe, úgy zokogtam, mint egy kisgyerek.

2017.3.5.    5


Sorstanulság

Póda Erzsébet

Akkor, amikor találkoztunk, s beszélgetni kezdtünk, férfias volt, pont, mint ahogy azt megálmodtam.

2016.8.25.    9


Póda Erzsébet

A kislány az ablakban könyökölt. Vastag pokrócba bugyolálva, egy széken térdelve nézte a sötét éjszakát.

2014.12.31.  2    10


Csönd

Póda Erzsébet

Néha nem lehet azt mondani, hogy majd lesz valahogy.

2013.9.15.    26


Olthatatlan parázs

Póda Erzsébet

Bátyáim óvtak széltől, naptól, hideg víztől, rossz időtől, mások csípős nyelvétől.

2013.3.3.  1    27


A kisbaba

Póda Erzsébet

Rekkenő hőség volt. Mezítelen talpamat hiába dörgöltem némi enyhülés reményében a fűcsomóhoz. Nem segített.

2012.6.24.    11

A rovat további cikkei

A NŐ

Oriskó Norbert

Az "Egy vadász naplója" sorozatunk befejező része.

2018.2.19.    4


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.24.    6


Barna Berni:The One

Wolner Annamária

Ez a könyv nem akarja megmondani a tutit. Finoman, de határozottan ültet le, és elgondolkodtat.

2017.2.14.    26


A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

2016.3.30.    3


A hosszú élet titka

Mester Györgyi

Amikor a vásárcsarnok kijáratánál összefutottak, mindkettejük kezében hatalmas, tömött szatyrok lógtak, mégis, udvariaskodni próbáltak egymással.

2016.2.13.    8


Végső diagnózis

Mester Györgyi

Fáradékony? Hát, tudja, én se bírnék órákat ilyen magas sarkú cipőben járni.

2015.10.19.    17