Hófehér szaloncukor
Milyen csodás emlék: a fenyő illatú szobából kitekinteni a zord, havas tájra!
Este, amikor az utcai lámpák fénye melegíti a hópelyhekkel simogatott fagyos várost – mesébe illő képekként vésődtek be az emlékezetembe.
A hófehér, vaníliaízű szaloncukor édes emléke, a piros karácsonyfadíszek ragyogása, a tündérek hajára emlékeztető 
aranyeső bájos suhogása, a konyhából eredő, éppen megsült mézeskalács mámorító illata, s az „eget verő” patkó a karácsonyfa tetején…
De jó lenne újra a testvéremmel az ebédlőben aludni az alkalomra megágyazott ülőgarnitúrán, mely olyan közel volt a fához, hogy azt még meg is simogathattuk elalvás előtt. Reggel a csábító szaloncukor, a finom krémekkel megtöltött csokoládé és a zselékarikák ébresztettek egy karnyújtásnyira, melyből lehetetlen volt nem elcsenni néhányat még a reggeli előtt. Hová tűnt ez a csoda? A mai (ki tudja hol és milyen körülmények között nevelt karácsonyi) fenyőfa alig árul el nekünk valamit magáról az illatával. A divatos papírba öltöztetett szaloncukor sem a régi. A törékeny és gondosan őrzött díszeket mindenféle műanyaggal helyettesítjük manapság, hogy tartósabbak legyenek, de varázsuk végtelenül messze van az újszülöttként dédelgetett „labdáktól”, melyekből, ha csak egy is összetört, tragédiának számított. Mennyi emlék semmisült meg vele együtt!
Ha minden jól megy, az idei karácsonyt újra otthon töltöm a hatalmas és illatozó fenyővel, a megmaradt törékeny karácsonyfadíszekkel, az egyszerű, de nagyszerű vaníliás szaloncukorral, az elmaradhatatlan mákos és diós gubával, a mézeskalács vonzó illatával, a tradicionális halvacsorával és természetesen a szüleimmel. Az otthoni ünnepélyes hangulatból hiányozni fog nagymama szerencsét hozó különleges bablevese, melynek hófehér krémszerűsége talán a lelki tisztaságot, vagy esetleg a frissen hullott hópelyheket akarta jelképezni.
Ez egyszer sem hiányozhatott a gazdag étlap elejéről Ádám-Éva estéjén.
Eva Kottrova
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.