Segítsek?


Puha Andrea  2007.9.29. 12:03

Egy épület bejáratához vonultam fedezékbe a hatalmas széllökések elől.

A fejem fölé magasodott egy tető, két oldalt fal vett közre. Fázósan átöleltem magam. Tizenöt perce még gyönyörű idő volt, most meg beborult, dörgött az ég, szemlátomást vihar készülődött.

Pötyögtem egy smst a barátnőmnek, hol vagyok, s hogy ide jöjjön. Falnak dőlve néztem az ítéletidőt. A fák ijesztő szögben hajladoztak, az emberek a széllel küzdve siettek egy fedett helyre. A tér, ami fél órája tele volt, most üres lett. Csak egy idősebb néni igyekezett még felém. Egy háromkerekű, tolószékes biciklialkalmatosságon közlekedett. A széken ült, lábait egyenesen rakta -- valószínűleg nem tudta behajlítani -- s a kezével irányította a kormányt, amelyet tekerni kellett, mint egy pedált. Így hozta működésbe a szerkezetet.

Sokszor láttam már őt a városban. Arcán nem láttam se dühöt, se fájdalmat, se közömbösséget. Szelíd nyugalomhoz hasonlítanám leginkább, ami keveredett a beletörődéssel, és a megszokással. Szívesen köszöntem volna neki ezekkor a találkozásokkor, de nem mertem, mert nem ismertük egymást. S most felém tartott.

Betolatta a járművét a fal mellé, ahol már nem volt tető. Maga mellől előhúzta a mankóját és a lépcső korlátjára akasztotta. Eddig hang nélkül figyeltem, töprengtem, segítsek-e. Tudtam, hogy sokan visszautasítják, mert van bennük büszkeség, dac, s van, aki megalázónak érzi. Most azonban előreléptem és megkérdeztem:
-- Segíthetek?
-- Nem, köszönöm. Már megszoktam -- válaszolta.

Először leemelte az egyik lábát a kezével, kijjebb fordult, majd a másikat is lerakta a földre. A mankók után nyúlt, s azokkal felsegítette magát a lépcsőn. Nemigen foglalkozott velem. Az is megfordult a fejemben, talán sérti az önérzetét az, hogy figyelem, s talán sajnálom, úgyhogy máris magyarázkodni kezdtem:
-- Gondoltam, megkérdem, hogy segíthetek- e, tudja, én úgy születtem, hogy a bal kezem kisebb lett, nem tudom nagyon használni...
Reméltem, így talán megenyhül. Sóhajtott egyet, kifújta magát és rám nézett.
-- Az emberek nem nagyon segítenek, még ha kérem, akkor se. Már megszoktam.

Nagyon is megértettem őt, s megindítottam felé egy biztató mosolyt. Csendesen álldogáltunk ott, az eső hirtelen zuhogni kezdett. Ömlött a víz mindenhonnan, mintha így lenne rendjén. A szél még erősebben kezdett fújni, s behajtott minket az épületbe. Õ hivatalos ügyét intézte itt, én pedig a barátnőmmel találkozva mentem a városba.

Két óra múlva ismét kisütött a nap, simogatta a meleg a hátamat, ahogy az állomás felé bandukoltam. Elgondolkozva raktam egymás elé a lábaimat, mikor megláttam a nénit. Két idősebb asszonnyal beszélgetett. Mikor ránéztem elmosolyodott és köszönt. Én meg vissza. Mosolygós arccal folytattam utamat: jó érzés volt, hogy beloptam magam valakinek a szívébe, s hogy megpróbáltam segíteni.

Csak azért sóhajtottam fel egy pillanattal később, hogy miért nem képes erre mindenki?



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

„Más?”

Puha Andrea

Halk dallam hallatszik az ajtó mögül. Közelebb lépek, s hallgatózom.

2007.10.4.   


Ötzi és a modern utcák

Bíró Szabolcs

Bizonyára kevesen vannak, akik még nem hallottak Ötziről, az ötezer éves, jégbefagyott emberről.

2007.9.30.  2   

A rovat további cikkei

A bűvös szív

Dráfi Emese

Láttam, ahogy hirtelen megáll, és visszanéz a nagy piros szívre, majd odalép, és belebámul a rácson keresztül a rengeteg színes kupakba.

2021.4.19.   


Szeretet-teszt

Dráfi Emese

„Bárhogy is legyen, a szeretet mindent legyőz.”

2021.1.26.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.    5


Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.