Szerelem vagy bábelőadás?

Kabók Zita  2008.3.11. 21:20

Szörnyű dolog, hogy mindig épp a szeretet miatt kínozzuk magunkat!

Egyszer azért szenvedünk valaki miatt, mert nem szeret, máskor azért, mert nem akar elhagyni minket. Néha azt hisszük nem kellünk senkinek, máskor meg rabszolgának érezzük magunkat egy kapcsolatban. A szeretet görbéje hangulatunktól, jellemünktől és élethelyzetünktől függ – és szüntelenül változik.

Egyszer elrugaszkodunk, így fentre kerülünk, és heves érzelmek fűtenek bennünket, máskor meg a történések lefele vonzanak, és mire földet érünk, üresnek érezzük magunkat. Vajon azért találta ki így a teremtő, mert képtelenség örökké fent maradni? Először újra földet kell érnünk, hogy ismét a csúcsra kerüljünk? Az életnek a szerelemmel kapcsolatos részéről a bábelőadás jut eszembe, amikor a művészek cérnákon rángatják a mesefigurákat. Talán egy felettünk uralkodó erő bennünket is egy láthatatlan húron cibál ide-oda. Talán nincs is húr, csak mi képzelgünk: mindenesetre jó lenne már megállapodni. Jó lenne már eldönteni, mit is akarunk! Élettársat, családot, szexpartnert, férjet, rabszolgát, lelki társat vagy szeretőt? Sokat vagy keveset? Mindent vagy semmit?...

Ha szerelemről van szó, többnyire sötét és mély labirintusban bolyongunk. Akárhogy is erőlködünk, nem találjuk a kiutat. Nem láthatjuk, hiszen az érzéseink többnyire rossz irányba terelnek. Tapogatózunk, megbotlunk, beverjük a karunkat, megszédülünk, és útirányt tévesztünk. Vajon egy napon észrevesszük majd, hogy az egyetlen és kristálytiszta útirányt a lelkünk mélyén lévő fény mutatja meg? A környezetünk szereplői mindig változni fognak, barátokat, társakat hagyhatunk el, de önmagunkat sohasem. Önmagunkkal jóban-rosszban együtt kell lennünk.

„Aki magát nem szereti, gyakran a másikhoz menekül – ezt nevezi aztán szerelemnek. Belemenekülni a másikba azért, mert önmagammal rossz lennem: legtöbbször ez a ’szerelem’. Másoktól várni a boldogságunkat éppolyan ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.”
(Müller Péter)

Hozzászólások

@

Küldés