Kismamák, kisbabák

Karácsony Mária  2006.2.3. 22:05

Minden terhesség, minden szülés és minden baba más és más.

Háromgyermekes anyaként megtapasztalhattam, hogy ez így is van. Nemrég egy anyukával csevegtünk a szülésről csecsemőink szoptatásáról, csemetéink szokásairól, erről-arról. Beszélgetés közben rájöttem, hogy ugyanazokkal a problémákkal küszködik, mint én az első gyermekem születésénél. Úgy gondolom, nem csak mi ketten vagyunk a világon, akik ezt így élték át, ezért tollat ragadtam, hogy leírjam a történetemet. A szoptatáshoz való mostani hozzáállásom, tapasztalataim talán jó tanácsként szolgálhatnak másoknak.

Huszonkét évesen szültem meg első lányomat. Fiatal voltam és tapasztalatlan, de mindenre elszántan szoptatni akartam. Emlékszem, amikor a szülés után pár órával odahozták hozzám a kisbabámat, én megpróbáltam megszoptatni, de ő oda se neki -- békésen szunyókált tovább. Majd ha megéhezik, biztosan felébred, gondoltam. Pár óra múlva az egészségügyi nővérke kérdezősködni kezdett, szopott-e már a baba. Még nem, mondtam, alszik. Hát fel kell ébreszteni! – jelentette ki erre. Megcsipkedte a kislányom arcocskáját, azután befogta az orrát úgy próbált „segíteni“.

Felháborított, hogy mit művel a kisbabámmal, még tapasztalatlanul is tudtam, hogy ezt nem szabad! A csecsemők utálják, ha lefogják a fejüket, vagy ha összeszorítják az arcukat. Persze, a lányom nem ébredt fel, és nem is szopott, hiába művelte vele ezeket a dolgokat a nővér. Pár óra múlva aztán sírni kezdett, és én megpróbáltam megszoptatni. Valahogy nem sikerült. Dühösen csapkodta ide-oda a fejecskéjét, azután elfáradt, és elaludt. Negyed óra múlva újra sírni kezdett. Másodszori nekifutásra sem sikerült azonnal, de végül aztán rájött a dolog nyitjára.
Nem szabad ezért haragudni a csecsemőre hiszen úgy, ahogy nekünk, számára is újdonság a szoptatás, hiszen meg kell tanulnia. Legyünk vele nagyon-nagyon türelmesek!

A másik probléma az volt, hogy nem akarta elengedni a mellbimbómat. Olyan szorosan összeszorította a pici kis száját, hogy alig tudtam elvenni tőle. Persze ez azt eredményezte, hogy a mellbimbó vérzésig berepedezett. Ma már tudom, hogy ha a csecsemő nemcsak a mellbimbót fogja meg a szájacskájával, hanem a bimbóudvar nagy részét is szájába veszi, így nem sértheti fel a bimbót.

Következő hiba, amit még elkövettem az volt, hogy – a „nálam tapasztaltabbak” tanácsára nyakra-főre ittam a sok folyadékot, gyümölcsleveket, hogy legyen tejem. Végül annyi tejem lett, hogy begyulladtak a melleim, belázasodtam. Pici lányomnak ugyanis nagyon kevéske is elég volt, ráadásul négyóránként szopott. Ilyenkor fontos, hogy lefejjük a mellünket. S hogy ez könnyebben menjen, segíthet a melegvizes zuhany, vagy borogatás.

Nem adtam fel! Kislányom 10 hónapig szoptattam.

Kisfiam születésénél a fenti problémák már egyáltalán nem merültek fel, hiszen okultam a hibáimból. Két és fél évig sikeresen szoptattam!

Harmadik gyermekemet, legkisebb lányomat már tapasztalt anyaként szoptatom. Őszintén mondhatom, az a csodálatos érzés és öröm, amit átéltem, átélek a szoptatás alatt, feledtet velem minden nehézséget, minden lemondást, ami ezzel jár.

Mit meg nem adnánk mi, kismamák, hogy egészséges, boldog kiegyensúlyozott legyen gyermekünk! Szoptassunk, hisz ezzel a legtermészetesebb egyszerűséggel a legfontosabbat nyújtjuk nekik – anyatejjel tápláljuk, ami felbecsülhetetlen érték!

Úgy gondolom, ha a kórházakban tapasztalt, gyakorlott védőnőket alkalmaznának, akik a kezdő kismamákat biztatással, használható jó tanácsokkal látnák el, akkor sokkal több anya számára lenne vonzó a szoptatás.

Szerintem a társadalmi célú reklámokban is helyet kellene kapnia a szoptatásra való felhívásnak, a megfelelő információk terjesztésének, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy kevesebb legyen a beteg (ma már egyre több allergiában szenvedő) gyermek.

Foto: Mihály Krisztián

Hozzászólások

@

Küldés