Mit egyen a baba? (2)


Jády Mónika  2013.9.20. 3:00

A hozzátáplálást – gyermekorvosunk tanácsát nem követve, miszerint négy hónaposan már adhatok gyümölcspépet – hat hónapos korban kezdtem el.

Először almapürét adtam a kislányomnak, egy-két kiskanállal. Nem igazán ízlett neki, és utána ki is hányta. Talán túl hamar adtam a szoptatás után, ez is gond lehetett. Következő alkalommal már nem volt probléma.

Az almapürét hamar megszerette, a zöldségekből viszont sokáig csak minimális mennyiséget evett meg. Így aztán rizs- majd köleskásával próbálkoztam. Ezek rögtön ízlettek neki, így ezekbe kezdtem keverni a zöldségeket – először egy-két kiskanállal, majd fokozatosan kicsit többet tettem bele.

Amivel igazán probléma volt: a burgonya. Mikor először adtam neki pár kanálkával, evés után kb. egy órával hányni kezdett. (Amíg jobban nem lett, enyhén cukrozott édesköményteát itattam vele – ekkor kínáltam először teával, rögtön elfogadta.) Később még kétszer próbálkoztam a krumplipürével, és mindig ugyanaz volt az eredmény. Így aztán teljesen kiiktattam, egyéves kora után kínáltam újra főtt burgonyával. Szerencsére, akkor már nem volt semmi gond.

A gyümölcsök rögtön ízlettek neki, a zöldségeket viszont sokáig csak kis mennyiségben tudtam a kásába keverni, különben nem ette meg. Egy hónappal idősebb keresztlányom már rég ette a husilevest, amikor megkóstoltattam az én babámmal. De nem nagyon ízlett neki. Úgyhogy kásával kevertem a húsos-zöldséges-leveses turmixot is. (Húsleveshez köleskását szoktam adni, mert a köles lazítja a székletet, a rizs viszont megfogja. Tök- vagy pasztinákpüréhez viszont jó a rizs is, mert ezek a zöldségek nem okoznak székrekedést.)

A könyvekben, cikkekben szépen leírják, mikortól mit lehet már enni, viszont nem mindig teszik hozzá, hogy nem minden babánál megy ez ilyen egyszerűen, és az ajánlott időpontban.
Mit tegyen az anyuka, ha nehezen fogadja el a baba az új ízeket?
A környezetünkben lévő anyáktól talán nem várhatunk használható tippeket, mert az ő gyermekük akkor és úgy kezdte el enni a zöldségeket, ahogy az „meg van írva”. Másrészt, olyan is van, aki már négy hónapos korában gyümölcsleveket ad a picinek, egy hónappal később pedig pürét – persze, hogy hét-nyolc hónaposan több mindent fog már enni ez a baba, mint egy másik, akit hat hónapig kizárólag csak szoptattak. Ne hasonlítgassuk csemeténket mások gyermekeihez, hagyjuk, hogy a saját tempójában fogadja el az új ízeket. Semmiképp ne erőltessük bele az ételt, csak azért, mert „ezt már ennyi idősen meg kellene ennie”.

A kislányomnál egyéves kora után jött el az a pillanat, amikor érdekelni kezdte, hogy mi mit eszünk, és szerette volna megkóstolni, ami a mi tányérunkon van. (Ennyi idősen már szinte mindent megkóstolhat a kisgyermek, már eheti ugyanazt, mint a család többi tagja – hacsak nem főzünk túl fűszeres, csípős ételeket. Ha esetleg korábban nem így volt, most már mindenképp egyszerre étkezzünk a gyermekkel, ne külön program legyen az ő etetése.) Amilyen nehezen fogadta el az új ízeket az elején, talán nehéz elhinni, hogy mostanában nagyon jó étvággyal eszik, nem kell kínálgatni, kéri az ételt.

Minden kismama környezetében vannak olyanok, akik úgy adják elő a saját véleményüket, mintha az lenne az egyedüli helyes megoldás. Ne hagyjuk magunkat elbizonytalanítani! Minden tanácsot úgysem tudunk megfogadni, mert sokszor egymásnak ellentmondanak. Másrészt, akinek több gyermeke is van, jól tudja, mennyire különbözhet az egyik a másiktól: vérmérsékletben, alvási szokásaiban, étvágyában...

Hallgassuk meg, más anyukáknak mik a tapasztalataik, de ne hagyjuk, hogy bárki is ránk erőltesse a saját véleményét. Hagyatkozzunk a megérzéseinkre, és tegyük azt, amiről úgy gondoljuk, hogy a kisbabánknak és nekünk is a legjobb!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Mit egyen a baba? (1)

Jády Mónika

Mikor kezdjük el a hozzátáplálást? Mit mikortól adhatunk?

2013.8.29.    21

A rovat további cikkei

Babagondozás hőség idején

Kovács Márta

Ne takarjuk le a babakocsit nyáron! Semmiképpen ne fedjük le – még a legvékonyabb, muszlinszerű anyag is szinte termosszá változtathatja a kocsi belsejét!

2023.7.19.   


Kényelmes kismamaruha

Itt egy kis segítség a kismama-leggings vásárláshoz!

2022.12.4.   


Mikor nagyobb a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ezúttal a mondás második felével foglalkozunk.

2022.2.24.   


Mikor kicsi a gyerek

Karácsony Mária

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond... Ugye ismerős a mondás?

2022.2.17.   


Tápszer a babának

Szülés után nagyon sok anyuka kerül abba az elsőre kétségbeejtőnek tűnő helyzetbe, hogy nincs elég teje...

2020.12.20.   


Melyik a legjobb tápszer?

A legideálisabb és legjobb dolog a szoptatás, de nagyon sok újdonsült anyuka, valamilyen okból nem tudja szoptatni a kisbabáját.

2020.12.7.   


Mi legyen a gyerekkel?

Póda Erzsébet

A mai anyáknak nincs asszonyos alakjuk, lányosak maradnak, csinosak, szexisek, fiatalosak, szeleburdik.

2020.9.22.    34


Nem értem...!

Kovács Márta

Nem mindig értem a mai fiatal anyukákat. Az az érzésem, hogy elhitették velük: az a jó kisbaba, kisgyerek, akivel nincs semmi gond.

2020.2.12.   


Apák a szülőszobán

Kovács Márta

A gyermek születésekor két dolgot él át egy apa: csodát, a születés élményét, és az anya iránti tiszteletet.

2019.10.19.   


Gólyák és nők

Póda Erzsébet

Avagy nem akarok otthon szülni!

2017.9.14.    17


Mikortól szobatiszta?

Jády Mónika

Megfogadandó jó tanácsok kezdő (és újrakezdő) szülőknek.

2017.5.15.    2