Nem értem...!

Kovács Márta  2020.2.12. 3:47

Nem mindig értem a mai fiatal anyukákat. Az az érzésem, hogy elhitették velük: az a jó kisbaba, kisgyerek, akivel nincs semmi gond.

Aki már élete első hétvégéjén átalussza az éjszakát, és napközben is csak akkor hallani a hangját, ha éhes. Akivel nincs semmi gond. Ha meg mégis van, akkor azt szégyen bevallani, mert azonnal megkövezik azt, aki bevallja, hogy bizony az ő babája csak a cicin tud elaludni, hogy néha ringatni kell és bizony gyakran felvenni, amikor sírdogál. Hiába tudják ösztönösen, mi lenne a helyes, és hiába viselkednének természetesen, úgy érzik ezért szégyenkezni kell. Folytonosan magyarázkodnak, mert a világ egy önállóan alvó, játszó, problémamentes gyereket vár el tőlük. Hát miért szégyen az, ha egy gyerek anyás? Akármekkora is a gyerek, mindig észre kell venni, foglalkozni kell vele. Mert ha most mi nem vesszük észre őt, akkor ő hogyan tanuljon meg majd észrevenni másokat? Nem szabadna egy pillanatra sem megfeledkezni arról, hogy csemetéinknek mi, a szülők, vagyunk az első példaképei.


Figyelem a kisgyerekes anyukákat amerre járok. Sajnos azt veszem észre, hogy a jó tanács többnyire falra hányt borsó. Érdekes jelenetnek voltam tanúja a városi gyorsétteremben, ebédidőben. Egy csinos, fiatal anyuka jött be kb. kétéves pici lányával. A kislány is feltűnően választékosan volt felöltöztetve: csupa rózsaszínbe és a csizmácskája színe pontosan illet a cumi színéhez a szájában. A ciklámen színű cumi eltakarta helyes kis arcocskáját, és rettentően gátolta őt a beszédben. Folyamatosan kérdezett valamit, amit csak az anyuka értett. Válaszolt is szépen, ahogy kell: igen kicsim, veszünk neked natúr csirkemellet rizzsel, csirkét, tudod, finom husika, aztán majd otthon megpapikálod. És a csöppség minden tiltakozása ellenére kiráncigálta őt az étteremből. Sietni kell, nehogy kihűljön az ebéd, ha már ilyen gondosan ki lett választva. Én meg ott maradtam gondolataimba merülve, vajon megtudja e valaha ez a kislány, hogyan is néz ki egy igazi csirke (még ha fagyasztott is), vagy mikorra tanulja meg, hogy az emberek enni szoktak és nem papikálni...

Gyakran nézegetek internetes oldalakat, ahol az anyukák megoszthatják egymással kisebb-nagyobb gondjukat a gyerekek körül. Egyre gyakrabban visszatérő gondot okoz a pelenkáról való leszoktatás kérdése. Néha nagyon elkeseredem, amikor azt olvasom, hogy 3-4 éves gyerekek, akik egyébként teljesen rendben vannak, okosak, értelmesek, még mindig pelenkát hordanak. Miért? Mert nem hajlandó nélküle felkelni az ágyból, vagy pelus nélkül felöltözni, vagy a nagydolgot máshová végezni! A kérdésem az, hogy miért kellett addig várni, amíg a gyerek a testéhez tartozónak érzi a pelenkát? Ilyen korban már sokkal nehezebb a szobatisztaságra való szoktatás, de biztos vagyok benne, hogy a következetesség itt is sokat segíthet. Mondhatnám azt, hogy „bezzeg az én időmben", amikor még nem volt papír pelus és naponta mosni, vasalni kellett a textilpelenka-hegyeket, sokkal könnyebben ment a leszoktatás. Egyrészt, mert a gyereknek kellemetlen volt a nedves ruhadarab, másrészt egy idő után fárasztóvá vált a sok mosás-vasalás. Nemrég egy gyerekorvossal beszélgettem, aki elmondta, hogy hihetetlen mértékben megnőtt a húgyúti fertőzések száma, de nem csak a lányoknál, hanem a fiúknál is! Vajon mi lehet ennek az oka? A hiperszuper papírpelus, ami rengeteg folyadékot képes beszívni, és szegény gyerek sokszor órákig hurcolja magával, abban ül, fekszik, játszik – kiváló támadási felületet biztosítva a baktériumoknak...


Szívesen megkérdezném azt az anyukát, aki kétéves gyermekével akarja megitatni a saját bevallása szerint is ihatatlan hagymateát, hogy ő vajon mit érezne, ha erőszakkal meg kellene innia? Hát nem ő az, aki a legjobban kellene, hogy ismerje a gyerekét, és tudnia kellene, hogy mit szeret és mit nem? Vajon milyen választ vár az idegenektől arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne vele megitatni?

És a következő panasz, aminek az oka talán összefügg a fentiekkel: székrekedés kérdése. Egy-hároméves apróságok küzdenek ilyen gondokkal hónapokig. Kipróbáltak már mindenféle csodaszert, patikából, szomszédtól vagy nagymamától ajánlottat, semmi nem segít. Marad a sírás, rettegés a fájdalomtól. Szintén egy tapasztalt gyerekorvostól tudom, az ilyen sokáig elhúzódó emésztési zavaroknak szinte mindig lelki oka van. A mai babák egy túlságosan zajos világba születnek, és a szüleiktől is a folytonos pörgést, rohanást látják. Állandóan tele vagyunk programokkal, nincs egy nyugodt napunk, és ettől a gyerekek is ingerültek lesznek. Nem bírják elviselni a csendet, egyedül csak unatkoznak, képtelenek játszani. Néha állítsuk le a gépezetet, teremtsünk csendet magunk körül, amelyben meghalljuk és észrevesszük a legkisebbek problémáit is! Szakítsunk időt a mindennapi rutindolgokra! Például, ha a gyerek azt látja, hogy apa az ételt állva, sietve eszi meg, őrá is átragad a feszültség, és nagyon gyorsan eltanulja ezt a rossz szokást. És már kezdődnek is az emésztési problémák!

Nem hiszem, hogy az elalvási gondokon egy álomfogónak nevezett dísztárgy segít. Vagy alvászavar ellen az ajtó, amit behajtunk, hogy ne halljuk a baba sírását, és hagyjuk sírni egészen addig, amíg a kimerültségtől bele nem ájul az álomba. Legyünk inkább ösztönösek, és hagyjuk, hogy gyermekünk anyás/apás legyen. Ezért kaptuk őt, ezért bízták ránk és bízik bennünk ő is, hiszen a kisgyerek számára a szeretetünk a legfontosabb.

Hozzászólások

@

Küldés