Tévhitek a szoptatásról


Vég Erzsébet  2007.8.24. 7:04

Ha már az előnyökről szót ejtettünk álljon itt néhány gyakori tévhit is – a teljesség igénye nélkül.

1.Nem érdemes közvetlenül a születés után mellre tenni a babát, mert az édesanyának még úgysincs teje.
Nem igaz!
Az emlőmirigy már a terhesség 16. hetétől készen áll a tejtermelésre, és el is kezdi termelni az előtejet (az ún. kolosztrumot), ami a szülés után az újszülött rendelkezésére áll.A születése utáni 1-2 órában az egészséges, érett újszülött nyugodt, éber állapotban van, készen az első nagy találkozásra. A korai, gyakori szoptatásnak mind a baba, mind az anya szempontjából számos előnye van:
A szopás méhösszehúzódásokat vált ki, amelyek gyorsítják a méhlepény megszületését. Az újszülött szopóreflexe a születése utáni második óra során 45 percig a legintenzívebb. A szoptatás késleltetése megnehezítheti az újszülött számára a hatékony szopás megtanulását. Az újszülött immunrendszere a szopott kolosztrumtól (előtej) rögtön „támogatást kap”. A kolosztrum serkenti az újszülött bélmozgását, elősegíti a hemoglobin lebontási termékeinek kiürülését, tehát csökkenti a sárgaság kialakulásának esélyét. Az emlő korai és gyakori kiürítése csökkenti a fájdalmas tejbelövellés kialakulását. A korai bőrkontaktus és szoptatás elősegíti az anya-gyermek kötődés kialakulását.

2. A szülés után jobb, ha a baba az újszülött osztályon van, mert az édesanya csak így tud pihenni
Nem igaz!
Komplikációmentes, természetes szülés után az édesanya is felfokozott állapotban van, ez lehetővé teszi az újszülöttel való ismerkedést. Ha az újszülött egy szobában van elhelyezve az édesanyával, az anyának lehetősége van arra, hogy azonnal válaszoljon a babája jelzéseire, és megszoptassa, amikor jelzi szopás iránti igényét. A baba mély alvási szakaszai alatt pedig az anya is nyugodtan pihenhet.
Ha az újszülöttet elkülönítik, előfordulhat, hogy stresszhormonja magasabb lesz a megengedettnél, vagy életfunkciói rosszabbodnak, többet fog sírni. Az elkülönítés miatt a baba szervezetében nem az anyuka szervezetéből származó baktériumok telepednek meg, hanem a kórházi flóra. Elkülönítve nem valósulhat meg az igény szerinti szoptatás, illetve nagy az esélye a hozzátáplálásnak. Ebben a formában a kötődés sem úgy alakul ki, mint a baba-mamás szobákban.

3. A szülés utáni első napokban nincs (nincs elég) tej
Nem igaz!
Az újszülött gyomortérfogata az első napon mindössze 6 ml, a második napon 12 ml. Egy újszülött egyszerre kb. fél ml folyadékot tud lenyelni, így 8-10 korty (4-5ml) a kolosztrumból éppen elegendő egy etetésre. Ilyen módon, az első napon átlagosan termelt 100 ml kolosztrum éppen fedezi az újszülött szükségleteit

4. A baba legfeljebb 20 percig lehet mellen
Nem igaz!
A fenti tanács abból a téves elképzelésből származik, hogy ha a baba túl hosszú ideig szopik, az a mellbimbó “felázásához” és kisebesedéséhez vezet. A mellbimbó sebesedését azonban a legtöbb esetben a nem megfelelő mellre helyezés okozza. Amellett, hogy nem az okot szünteti meg, a szoptatási idő korlátozása azért sem megfelelő megoldás, mert egy lassabban vagy gyengébben szopó csecsemő számára lehetetlenné teszi, hogy kiürítse a mellet. Ez elégtelen súlyfejlődéshez és a tejtermelés csökkenéséhez vezethet.

5. Két órán belül nem szabad újra mellre tenni a babát
Nem igaz!
Ennek a téves állításnak az indoklásaként legtöbbször azt szokták felhozni: „ha friss tej keveredik a félig emésztetthez a baba gyomrában, az hasfájást okoz.” Mivel az anyetej nagyon könnyen emészthető táplálék, igen gyorsan -- átlagosan másfél óra alatt -- kiürül a baba gyomrából. Ezért teljesen természetes, ha egy szopós baba akár 1-2 óránként megéhezik, és enni kér.

6. Meleg időben a szopós babát teáztani kell
Nem igaz!
Az anyatej mintegy 87% vizet tartalmaz, ami fedezi a baba folyadékszükségletét nagy melegben is. Kánikula idején az édesanya fogyasszon több folyadékot, és tegye mellre gyakran a babát, hogy a kicsi az előtejből olthassa a szomját.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az anyatej a legjobb

Kovács Márta

A szoptatás, különösen az első időkben, nagyon fontos mind a baba, mind az anya számára.

2017.8.5.    31


Sokadszor a szoptatásról

Kabók Zita

Ez a cikk nemcsak arról szól, mennyi támadás érte az ötödször is apává vált Jamie Olivert, mikor a szoptatás fontosságáról szólt: a szerző saját tapasztalatait és tanácsait is megosztja az olvasókkal.

2016.8.30.    4


Szoptatás, mozgás, fogyás?!

Földes Gyöngyi

Ezzel kapcsolatban sok téves információ olvasható. Szeretnék ezzel a cikkemmel a kisbabás anyukák segítségére lenni.

2013.11.26.   


Meddig szoptassunk? (2)

Jády Mónika

Van, aki szigorúan három, később négyórás ritmusban eteti a babát, mások az igény szerinti szoptatás hívei, és akár óránként is megszoptatják a picit.

2013.7.25.   


Meddig szoptassunk? (1)

Jády Mónika

A fenti kérdésre különféle válaszokat kapunk, attól függően, éppen kit kérdezünk meg.

2013.7.4.   


Amit a szoptatásról tudni érdemes (4)

Kovács Márta

A szoptatás egy mély, kellemes élmény, melynek során erős érzelmi kapocs alakul ki. Ámde a következő problémák is jelentkezhetnek:

2013.3.14.    7

A rovat további cikkei

Gólyák és nők

Póda Erzsébet

Avagy nem akarok otthon szülni!

2017.9.14.    17


Mikortól szobatiszta?

Jády Mónika

Megfogadandó jó tanácsok kezdő (és újrakezdő) szülőknek.

2017.5.15.    2


Mi legyen a gyerekkel?

Póda Erzsébet

A mai anyáknak nincs asszonyos alakjuk, lányosak maradnak, csinosak, szexisek, fiatalosak, szeleburdik.

2017.3.17.    29


Ötös meglepetés

Kabók Zita

A facebook-sztár anyuka megmutatta a világnak ötösikreit!

2016.5.11.    26


Nem értem...!

Kovács Márta

Nem mindig értem a mai fiatal anyukákat. Az az érzésem, hogy elhitették velük: az a jó kisbaba, kisgyerek, akivel nincs semmi gond.

2016.2.1.   


A császármetszésről (4)

Kovács Márta

Ma már mindenki gyorsan és fájdalommentesen akar szülni. Sorozatunk befejező része.

2015.12.15.    6