Gyógyíthatatlan?


Nagy Erika  2008.7.6. 19:19

Az ember, ha beteg, minden lehetőséget magragad a gyógyulásért. Főleg, ha rákos.

Az élet teljesen felborul, kivizsgálások, kemoterápia, gyengeség, hányinger… Csak úgy lehet elbánni az életet fenyegető veszéllyel, ha bízunk a lehetőségeinkben. A pozitív elvárás növelheti a gyógyulás valószínűségét. Az aktivitás visszaadja önbizalmat és csökkenti a kiszolgáltatottság érzését. Ennek ellenére lesúlytó nap mint nap szembesülni a rettegett kórral.

Kati egészségügyi nővér lévén gyakran találkozott rákos beteggel. Kilenc évvel ezelőtt azonban először fordult elő, hogy összeomlott. Az egyik legértékesebb családtagja, az akkor tízéves fia szembesült a rákkal, agydaganatot diagnosztizáltak nála. Azonnal felkutatta a legjobb orvosokat. Operáció, kemoterápia, alternatív kezelés töltötte ki napjaikat. Hónapok teltek el, együtt szenvedtek, együtt bizakodtak. Egy percre sem adták fel a reményt. Bálint derekasan viselte a megpróbáltatásokat annak ellenére, hogy az amúgy is vékony fiúcska csontsoványra fogyott. Rövid időn belül elsajátították a reiki gyógyító mechanizmusát, majd pszichológus segítségével helyre rakták a lelki tényezőket. A kiváló öngyógyító módszer lassan, de meghozta a várt eredményt. Azóta köszöni, jól van. Leérettségizett, és dolgozik. Boldog ember.

Zoli nem volt ilyen szerencsés. A negyvenes évei végén járt, mikor váratlanul megbetegedett. Mint derült égből villámcsapás. Öt hét adatott meg neki az életből. Olyan gyors lefolyású volt a gyilkos kór, hogy nem volt segítség. Csoda folytán nem szenvedett, nem voltak fálydalmai. A műtét után három hétig élt. A legjobb ember volt, akit valaha is ismertem. Megsirattam, és még ma is sokat gondolok rá, pedig hét hosszú esztendő telt el azóta. Hiányzik nagyon. Mindig azt várom, mikor lép be az ajtón, és megkérdezi: „Mit főztél?“ Pedig soha nem volt nagy étkű ember, de szerette, a finomságokat, és a régi, házias étkeket. Mikor megbetegedett, feneketlen lett a gyomra. Ha meglátogattam a kórházban, mindig vittem neki abból az ételből, amit tudtam, hogy szeret. Az utolsó morzsáig megette. Emlékszem az utolsó találkozásra, nézett rám nagy szemekkel, de beszélni már nem tudott. A nevem még kimondta. Álltam az ágya mellett egyik keze az én kezemben, másik pedig annak az asszonynak a kezében pihent, aki életet adott neki, és összetört szívvel nézte, ahogy a rák felemészti. Reggel kaptam a hírt, hogy meghalt. Máig nem dolgoztam fel. Sem a szülei, sem a családja.

A rák, mint a példák is bizonyítják, nem minden esetben gyógyíthatatlan.

A gyógyulás érdekében mindent ki kell próbálni, nem szabad feladni a harcot. Van akinek sikerül, van akinek nem. Ez sok mindentől függ. A kezelés egy összetört, betegségébe beletörődött embernél teljesen reménytelen.

Itt lépnek a képbe a hozzátartozók, akik felrázzák, és lelket öntenek beléjük.

Sok türelmet és kitartást hozzá!



Hozzászólások

Fevi, 09. 07. 2008 05:27:00 Milyen igaz...
Kedves Erika, köszönöm, hogy megírtad ezt a történetet. Borzasztó lehetett Katinak a saját gyermekét ilyen betegnek tudni és végigcsinálni a kezeléseket. Amikor nagyon rosszul voltam, "örültem", hogy én vagyok rosszul és nem valamelyik kislányom... A harc van akinek sikerül, van akinek nem, ez sok mindentől függ. De a pozitív hozzállás némi humorral fűszerezve még az utolsó napokat is megkönnyítheti... Kérlek add át Katinak üdvözletem, így ismeretlenül is. Szeretettel: Fevi
Nagy Erika, 09. 07. 2008 14:15:04 Köszönet
Kedves Fevi, én köszönöm, hogy írtál. Valóban nincs szörnyűbb annál, mikor egy szülő a gyermeke életéért aggódik. Szerencsére nekem még nem kellett ezt a borzalmat átélnem, és remélem, hogy így lesz ez továbbra is. Katinak mindenképpen átadom az üdvözleted, köszönöm a nevében is. Ismeretlenül is ölellek: Erika
fenymag, 30. 07. 2008 12:27:37
Kedves Erika! Én is szeretnék Katinak sok erőt kívánni és remélem soha többet nem kell ilyen nehézségekkel megkűzdenie. Én is megvívtam a harcom és vívom a mai napig. Család, barátok segítségével lényegesen nagyobb az esély. Szeretettel ölellek Benneteket. Era
Nagy Erika, 31. 07. 2008 14:05:12 Kedves Era...
Kati hálásan köszön mindent, nagyon meghatotta őt, hogy vannak még emberek, akik ismeretlenül is vele éreznek. Mindenkinek azt üzeni, soha ne adjátok fel, és mindent tegyetek meg, amit úgy éreztek meg kell tenni. Kati nevében (is) köszönettel: N. E.
@


A rovat további cikkei

Nincs kinek

Kovács Márta

Nehezen viselem, ha nem vesznek rólam tudomást.

2014.4.16.   


Hős

Kovács Andrea

Van egy betegség, amelynek ha csak kimondják a nevét, összerándul az ember.

2011.7.20.   


Előzzük meg a mellrákot!

Halász Kata

A mellrákról nem lehet eleget beszélni, ezt mutatják a statisztikai adatok is:

2010.10.19.   


Nyugodj békében!

Póda Erzsébet

Végső búcsú kolléganőnktől, barátnőnktől, Fülöp Évától (1978-2010).

2010.4.19.  9   


Műtétek, műtétek (5)

Prikryl Vera

Tavaly azzal fejeztem be a történetemet, hogy soha többet nem írok, akármi történik is velem.

2010.4.14.   


Csodaszép tavasz

Krajcsi Erzsébet

Az a csodaszép tavasz! Lesz-e olyan még egyszer? Zöldelltek a fák, sok már virágba is borult, és azok az illatok…!

2009.3.28.  3   


Műtétek, műtétek (4)

Prikryl Vera

Sajnos a sors úgy hozta, hogy folytatnom kell a történetemet.

2009.2.24.  5   


Műtétek, műtétek (3)

Prikryl Vera

Mikor szavakba öntöttem történetemet és harcomat az emlőrákkal, még nem gondoltam, hogy folytatást is fogok írni.

2009.2.5.  5   


Anyu, apu, mi és a rák

Fodor Tekla

Hatodikos voltam, amikor kimondták a kegyetlen diagnózist.

2008.11.14.  2   


Soha ne keseredjünk!

Bozsó Ilona

Tavaly augusztusban a mammográfián derült ki, hogy több kisebb daganat van a jobb mellemben.

2008.10.20.  3   


Diagnózis: petefészekrák (2)

Fülöp Éva

Mintha az első adag kemoterápiás infúzió még jót is tett volna nekem…

2008.9.20.  4   


Diagnózis: petefészekrák (1)

Fülöp Éva

Múlt év decemberében, nem sokkal a harmincadik születésnapom előtt, még semmi jelét nem tapasztaltam annak, hogy valami nincs rendben...

2008.9.18.