Köszönöm Lynette!

Fülöp Éva  2008.6.8. 12:27

A „Született feleségek“ egyik főszereplőjének rák-megbetegedése épp akkor játszódik le a tévé képernyőjén, mikor én is ezzel a betegséggel küzdök.

Bevallom, nagyon kíváncsi lettem, mikor kiderült Lynette-ről, hogy lymfóma-rákban szenved. Érdekelt, hogyan fogják majd ezt a betegséget „kezelni” a sorozaton belül. Az epizódokat nézve, szerintem ez olyannyira sikerült, hogy Lynette révén többet tudott meg az átlagember erről a sokszor az emberek képzeletében csak a halálhoz kapcsolódó betegségről, mint bármilyen információs kampányból (már ha valahol csinálnak ilyet egyáltalán).

Lynette pontosan úgy élte át a diagnózisát, mint én. Először jött az ijedtség és rögtön utána az elhatározás, hogy küzdeni fog és nyerni! Nem akarta elmondani a családján kívül senkinek, hogy miben szenved, mert attól tartott, hogy sajnálni fogják. Pedig abból egyetlen rákos beteg sem kér. Inkább buzdításra és optimista hozzáállásra van szüksége. De az emberek többsége jól reagál, ezt tanúsíthatom a saját tapasztalataim alapján is. Nem találkoztam egyetlenegy kétségbeesett, sajnálkozó véleménnyel sem. Mindenki erőt próbált adni, támogatni és sokan rögtön segítettek, ha kértem. Ez nagyon jót tesz a beteg hozzáállásának, hiszen érezheti, hogy mennyi barátja van.

Helyeslem azt is, ahogy a sorozat bemutatta a kemoterápiát. Tőlem is sokan kérdezik: hogy is megy ez? Nem tudják, hogy az egész folyamat „csak“ infúziókból áll. Pontosabban, az ember ül, vagy fekszik, és szépen várja, amíg lefolyik a gyógyító „élet-elixír“ (én így neveztem el a kemoterápiás infúzióimat, mert hittem, hogy ezek visszahoznak engem az egészséges életbe). Persze vannak esetek, amelyeknél sugárterápiát is alkalmaznak, esetleg tablettában kapják a gyógyszert. A kemoterápia maga nem fájdalmas, az ember beszélgethet közben, zenét hallgathat, tévézhet, olvashat, sokan elalszanak közben és hangosan horkolnak...

Ma már inkább ritkaságnak számít, ha valaki már az infúzió alatt rosszul van. Csak két ilyen beteggel találkoztam, míg megkaptam a magam hat adagját. A mellékhatások mindenkinél máshogy jelennek meg: valaki hányingert érez, valaki nem, valakinek fáj a torka, hasmenése van, vagy éppen szorulása... Nálam ízületi fájdalmak jelentkeztek, és legyengültem pár napra. Egyszer megszűnt az ízlelő képességem (szerencsére ez csak egy napig tartott). Vannak olyan „szerencsések“, akik számára a kemoterápia nem okoz semmilyen mellékhatást és rendesen végzik a munkájukat a kezelések között. Persze, az attól is függ, hogy milyen hatóanyag van az infúzióban, ez diagnózisonként is változó.

Nem mindenkinek hullik ki a haja. Persze Lynette-nek kihullott és nekem is. Eleinte én is parókát viseltem, de most hogy nyár lett, már melegem van, és kényelmetlennek is találom. Inkább áttértem a kendőre, mert ebben is csinos vagyok  . (Köszi a bókot a sorozatban, Gabi...!). Nekem még a szemöldököm és a szempillám is kihullott, szóval már majdnem profi vagyok a szemöldökfestésben. (Nem is olyan könnyű mind a kettőt egyformára rajzolni!)

És ami még nagyon fontos, hogy a sorozatban megmutatták: nemcsak a beteg szenved, hanem a család is. A gyerekek is tudják, valami nagy baj van a mamival… A férj hónapokon át nem a régi felesége mellett fekszik le aludni. De kitartással, akaraterővel, támogatással győzni lehet.

Tegnap este Lynette-nek jó hírt mondott az orvos. Köszönet ezért, mert minimum egy beteg sorozatrajongónak még több bizonyosságot adtak ezzel arról, hogy igenis lehetséges a gyógyulás...!

Hozzászólások

@

Küldés