Egyiptom művészete (2)

Bernád Emese  2003.9.4. 20:35

Az egyiptomi művészet feladata a fáraó dicsőítése és halála utáni továbbélésének biztosítása volt. Ebből a célból épültek a monumentális szobrokkal és domborművekkel díszített halotti templomok és síremlékek.

A dinasztikus kor kezdetének jellegzetes építménye a masztaba volt. Ez a döntött falú kősír két részből állt: a föld alatti sírkamra a múmia nyughelye, a felső rész áldozókamra volt. De az uralkodó hatalmának és gazdagságának növekedésével a sírhelyek is egyre monumentálisabbá váltak. A masztabák és a piramisok közötti átmenetet Dzsószer fáraó szakkarai lépcsős piramisa testesíti meg, amely 58 méter magas és több egymásra helyezett masztaba benyomását kelti.

A piramisok az emberiség első nagyszabású építkezései. Nemcsak a halott uralkodó emlékhelyei voltak, hanem a királyi család és az alattvalók túlvilági élettere is. Sokrétű szimbolikájuk legjellemzőbb eleme a felemelkedés mozzanata: az apadó ősvízből kiemelkedő szárazföld, az őshegy jelképe; a nap felemelkedése az égboltra és főként az a hely, ahonnan a fáraó lelke felszáll az égbe. A körülbelül negyven piramis (többségük inkább csak maradvány) közül a legismertebbek a gízaiak, amelyek közül a legnagyobb Kheopsz királyé (eredeti magassága 146 méter volt, ma már csak 136 méter). A piramisok nem elszigetelten álló síremlékek, hanem egész sor létesítmény betetőzései. A Nílus közelében fekvő völgytemplomból (ahol a bebalzsamozás történt) szfinxekkel szegélyezett úton jutott el a halottas menet a király halotti templomának előtemplomához, ami mögött a nyilvánosság elől elzárt halotti áldozati templom (piramis) található. Hogy senki ne zavarja a halott nyugalmát, folyosókkal és megtévesztő ajtókkal próbálták elrejteni a sírkamrákba vezető járatokat.

Míg az Ó- és Középbirodalom idején az uralkodók piramisokba temetkeznek, az Újbirodalomban már sziklasírokban élik túlvilági életüket. Mintha tárnákat építenének, úgy vájják a sziklákba a folyosókat, a használati tárgyak elhelyezésére szolgáló termeket és a főtermet, ahol a királyi szarkofág áll. A legismertebb folyosósírok a Királyok völgyében találhatóak, közülük is a legjelentősebb II. Ramszesz 80 méter hosszú és Merenptah 110 méter hosszú sírja.

A sírkamrák falát domborművek és festmények borították a mindennapi életből vett jelenetekkel. Ezek jelképezték az elhunyt életének folytatódását a túlvilágon, hiszen az egyiptomiak hite szerint az élet nem szűnt meg a halál beálltával. A festészet szabályait még az Óbirodalomban fektették le, és ezek az ősi múlt szent, megdönthetetlen örökségének számítottak. A síkban történő ábrázolás jellemző elve volt az ún. „legnagyobb felületek törvénye”, a szembe- és az oldalnézetek váltogatása egy kompozíción belül. Az ábrázolt személy társadalmi helyzetét a megfelelő arányokkal juttatták kifejezésre, a férfiakat általában nagyobbnak és sötétebb bőrszínnel ábrázolták, mint a nőket. Miként az építészet és festészet, a szobrászat is a halhatatlanság utáni vágy szolgálatában állt. Rendületlenséget és nyugalmat sugárzó monumentális szobrok készülnek az uralkodókról, amelyek az időtlenséget hivatottak megjeleníteni.

Hozzászólások

@

Küldés