A világ legveszélyesebb szervezetei 2.

Halász Kata  2011.3.7. 5:08

Cikksorozatomban olyan szektákról és titkos társaságokról írok, melyek tragikusságuknál fogva kivívtak maguknak pár oldalt a történelem nagykönyvében.

O.D.E.S.S.A

Az SS (Schutzstaffel, vagyis Védelmi Osztag) Hitler személyi védelmére jött létre, mely csak a Führernek tartozott hűséggel. Egy elit alakulat volt ez, csak 25-35 év közötti erős testalkatú, büntetlen előéletű, árja férfiak lehettek a tagjai. Valóságos gyilkológépek voltak, akik hihetetlen hatékonysággal dolgoztak. Az SS gyakorlatilag a kegyetlenség és embertelenség szimbólumává vált, tetteik által olyan örökséget hagytak a következő generációkra, melynek terhét a mai napig viselnie kell a német nemzetnek. Az SS tagjai fanatikus fasiszták voltak, akik a hazaszeretet mögé bújva embermilliókat gyilkoltak meg, a legkegyetlenebb eszközökkel. Vezetőjük bátorságról és becsületről rikácsolt, aztán öngyilkos lett, legelszántabb követői pedig hanyatt homlok menekültek a szövetségesek megtorlása elől. Bőrük épséget egy szervezet védte: az ODESSA.

Az Organization Der Ehemaligen SS-Angehörigen (Egykori SS Tagok Szervezete) 1944/45 fordulóján (egyes források szerint 1946-ban) jött létre, feladata pedig az volt, hogy amikor szorul a hurok, az SS-tagok (elsősorban a magasrangúak) új személyazonosságot és ezáltal új életet kezdhessenek külföldön. Voltak, akik Németországban maradtak, és a régi bajtársakat hamis papírokkal, új állással, fedőcéggel segítették. A legfőbb cél a felelősségvállalás elkerülése volt: ha valami hiba folytán bíróság elé is kerültek, igyekeztek lelassítani az eljárást és a lehető legenyhébb büntetést kialkudni. Az ország életének minden területére volt befolyásuk: embereik magas pozíciókat kaparintottak meg, voltak köztük cégvezetők, bírók, politikusok és rendőrök, nem beszélve a médiáról, melyet a hirdetőkön keresztül tudtak a legkönnyebben irányítani. Vagyonuk hatalmas volt, hiszen Hitler és csapata végigrabolta egész Európát.

A nácik jól tudták, hogy a Nürnbergi perben néhány bajtársat fel kell majd áldozni, de így is maradt elég munkája az ODESSA-nak: a menekülő katonák az ellenőrizetlen svájci határokon átjutva Olaszországba utaztak, ahol római katolikus szerzetesek (főleg ferencesek és jezsuiták) segítették útjukat Rómába, majd a világ valamelyik szegletébe. Az érintett országok vezetői vagy nem tudtak a határokat átlépő emigránsok viselt dolgairól vagy inkább elfordították a tekintetüket és nem foglalkoztak velük. Franco Spanyolországa és Dél-Amerika (főleg Juan Perón Argentínája) valóságos földi paradicsomnak számított a volt SS-esek körében, de tárt karokkal fogadták őket az arab országok is, hiszen közös volt az ellenség, nem beszélve arról a hátsó szándékról, hogy a német fasiszták tudását felhasználva megcsillant a remény, hogy el tudják törölni az újonnan alakult Izraelt a föld színéről. Az Egyesült Államok szintén nem látott semmi hasznot a magas rangú tisztek halálában, főleg nem a hidegháború hajnalán.

Természetesen a szervezet létezése sokakban kétségeket vet fel, írásos dokumentumok tömege alaptalan összeesküvés-elméletet lát a történet mögött. Pedig az lenne a megdöbbentő, ha a precizitásukról és előrelátásukról híres SS-katonák nem gondoskodtak volna B tervről. Az pedig egyértelmű, hogy egy ilyen szervezet hatékonyságának kulcsa az, ha létezése a lehető leghosszabb ideig titokban marad. Ismerve az SS működési elveit, biztosak lehetünk abban, hogy időben gondoskodtak a lepcses szájúak likvidálásáról.

A segítők

Az Egyesült Államok számára akkor vált bizonyossá az ODESSA létezése, amikor egy bizonyos Reinhard Gehlen (a képen), a náci Németország keleti hírszerzésének vezetője megvásárolta a saját, és pár bajtársának szabadságát a Szovjetunióval és Kelet-Európával kapcsolatos információkért cserébe. Allen Dulles, a CIA elődjének, az OSS hírszerzési osztályának vezetője tudta, hogy az akkor még szövetségesnek számító Sztálinnal hamarosan meggyűlik Amerika baja, ezért a volt ellenségek által birtokolt tudás megszerzése kulcsfontosságú volt. 1946-ban Gehlen lett a 4000, köztük több száz volt náci kémet foglalkoztató ORG hírszerző ügynökség feje. Az Egyesült Államok által működtetett ORG volt sok éven át a CIA egyetlen szeme és füle a szovjet blokkban.

A konspirációs teóriák szerint az amerikai kormány minden volt nácit kihallgatott, és akit értékesnek találtak, busás jövedelemért cserébe saját katonai céljaik érdekében megvásároltak, a többieket pedig az ODESSA gondoskodására bízva távoli országokba költöztettek.

Az ügyben a főgonosz szerepe az Egyesült Államoknak jutott, de ne feledkezzünk meg a korábban már említett arab országokról (elsősorban Egyiptomról és Szíriáról) sem, akik ugyancsak mohón kapkodtak a volt SS-tisztek tudása után, melyet az Izrael elleni háborúk során kamatoztattak több-kevesebb sikerrel.

A Vatikán szintén hamar felismerte a megbukott Harmadik Birodalom vezetőinek értékét, hiszen rettegtek a kommunisták egyre nagyobb teret hódító vallásellenességétől. A katolikus egyház a háborús bűnös katonák menekülésének biztosításával segítette az ODESSA-t. Erről tudott XII. Piusz pápa (akiről egyesek azt állították, hogy segítette a Holokauszt lebonyolítását), valamint Giovanni Battista Montini, aki később VI. Pál pápa néven lett az egyház feje. Az események főkoordinátora Alois Hudal (képen) volt, aki emlékirataiban bevallotta: „Úgynevezett háborús bűnösöket mentettem.” Az 1933-ban püspökké avatott Hudal nem titkolta a fasiszta eszmék iránti rajongását: 1936-ban Hitlernek ajánlotta A nemzetiszocializmus alapjai című művét. Írásos bizonyítékok sora igazolja, hogy német és egyéb háborús bűnösök egyházi épületekben húzták meg magukat, akiknek a Vatikán bőkezűen adta ki az életmentő igazolást, hogy hontalan német menekültek.

Akik megmenekültek

A volt náci katonáknak nagy szerencséjük volt, hogy a világháború befejezése után a világ igényt tartott a birtokukban lévő tudásra. A becslések szerint kb. 20 ezer, főleg magas beosztású náci tisztnek sikerült az ODESSA segítségével elszöknie és új életet kezdenie. Sokakat főként Simon Wiesenthal, a „nácivadász” segítségével találtak meg és állítottak végül bíróság elé. Wiesenthal a második világháború során 13 különböző koncentrációs tábort, köztük 5 haláltábort élt túl. A háború befejezése után életét a szökésben lévő náci katonai vezetők felkutatásának szentelte. 2005-ben, Bécsben hunyt el.

Íme néhány ODESSA-szökevény:

Karl Friedrich Wolff: úgy emlegették, mint az összekötő kapocs Hitler és Himmler között. Mindössze 4 év fegyházbüntetést kapott, pedig 300 ezer zsidó Treblinkába történő deportálásért volt közvetlenül felelős.

Klaus Barbie: a lyoni mészáros többek között gyerekeket deportáltatott Auschwitzba, 1987-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 1991-ben halt meg.

Adolf Eichmann (a képen): a zsidódeportálások egyik fő szervezője, Magyarországon is ténykedett. 1960-ban izraeli ügynökök Argentínában elfogták, kötél általi halálra ítélték, amit 1962-ben hajtottak végre.

Josef Mengele: a hírhedt auschwitzi doktort senkinek nem kell bemutatni, beteg hajlamait az orvostudomány álcája mögött emberek kínzásával élte ki. Állítólag Argentínába menekült. Rémtettei miatt soha nem került bíróság elé.

Franz Stangl: a treblinkai és sobisori haláltáborok parancsnoka volt, mintegy 900 ezer ember elpusztításáért felelős. A Vatikánon keresztül Brazíliába menekült. 1971-ben a düsseldorfi börtönben halt meg szívelégtelenségben.

Ante Pavelic (a karlendítéssel tisztelgő férfi a képen): a horvát usztasa programi atyja és vezetője, közel 700 ezer embert pusztíttatott el, a háború után Perón argentin elnök biztonsági tanácsadója lett. A jugoszláv titkosszolgálat 1957-ben megpróbálta meggyilkolni, végül 2 évvel később halt meg Madridban.

Alois Brunner: Eichmann jobbkeze, kezéhez mintegy 130 ezer zsidó vére tapad. 1954-ben álnéven Szíriába menekült, tetteit soha nem bánta meg: „A kivégzett zsidók megérdemelték sorsukat. Nem sajnálom, s újra megtenném.” Egyes források szerint 1996-ban halt meg.

Otto Skorzeny (a színes képen): a Waffen-SS híres tisztje volt, ő irányította Musssolini kiszabadítását és a Vasököl Hadművelet keretében megrohamozta a budai Várat. 1945-ben feladta magát, de 3 évvel később megszökött a börtönből. 1975-ben halt meg Madridban.

Aribert Heim: a haláldoktor, aki érzéstelenítés nélkül amputálta a haláltáborok kiválasztott foglyainak végtagjait, mert érdekelte, hogyan reagálnak a fájdalomra. Állítólag 1992-ben halt meg rákbetegségben, szörnyű kínok között.

Heinrich Müller: a berlini Gestapo főnöke, a német titkosszolgálat zsidóügyekkel megbízott egyik vezetője. 1945-ben eltűnt, soha nem akadtak a nyomára.

Forrás:
www.wikipedia.com,
konteo.blog.hu
Frederick Forsyth: Odessa ügyirat
www.jewishvirtuallibrary.org, www.wapedia.com

Hozzászólások

@

Küldés