Egy életre szóló út (1)

Kabók Zita  2010.9.7. 5:50

Így nevezték el azt az önkéntes átnevelő programot, amelyben tavaly részt vettem.

A programba hat hátrányos helyzetű fiatalt választottak ki Merseyside-ról, Észak-Anglia egy részéről. Az út tehát innen kezdődött és Chilében, a Longquimay nevezetű településen ért véget.

A program tavaly májusban kezdődött, amikor is kiválasztották a mentorokat akkori cégem, a G4S alkalmazottai közül. Majd több napos mentoring tréningen vettünk részt. Megtanultuk, hogyan közeledjünk az ilyen jellegű tinédzserekhez, és milyen úton próbáljuk nevelni őket. A legfontosabb, amit elsajátítottunk az volt, hogy mi nem dönthetünk helyettük semmiben, és nem szabhatjuk meg nekik, mit tegyenek egy adott helyzetben. Úgy kell a közös foglalkozásokat irányítanunk, hogy saját maguk találják meg a helyes, számukra legmegfelelőbb utat és megoldást a problémáikra.

Először Észak Anglia egyik gyönyörű vidékén, a Lake Districten töltöttünk egy hétvégét: mi, a mentorok, a fiatalok és a nevelők. Itt különböző tréningeken kellett részt vennünk, hogy megismerjük egymást. Ugyanakkor párokat alakítottak ki Az első gyakorlat volt a bemelegítés: egy térkép alapján, az erdőrészen különböző elrejtett számtáblákat kellett megkeresni. Ez lehetőséget adott arra, hogy kicsit feltérképezzük az alanyunk világát, problémáit, gondolkodását. A fiatalok bizalmába kerülni nagyon nehéz volt, hiszen többségük pont a kommunikációs problémáik miatt került a programba.

Shaun, akit rám bíztak, nagyon szimpatikus fiúnak tűnt, de nagyon féltem, hogy fog majd viszonyulni hozzám. Shaun az alkoholista anyjával él, édesapja, aki Írországban lakik, elhagyta őket, és csak ritkán látogatja őt. Shaun tehát szinte semmilyen családi támogatást nem kapott. Figyelemzavara van, hiperaktivitásban is szenved, és nem hajlandó szedni az orvos által előírt tablettáit. Elég okos, így iskolai feladatait hamar elvégzi és unatkozik, zavarja a többieket. Figyelmét bármi könnyen eltereli, képtelen hosszabb ideig egy dologra figyelni, így másokat és az órát ezzel zavarja. Sokszor elalszik tanítás közben. Otthon éjjel tévézik, hiszen édesanyja soha nem küldi ágyba. Ugyanígy van a reggelekkel is. Mivel nincs, aki figyelne rá, rendszeresen elalszik, így késik az iskolából, vagy be sem megy a tanításra. Barátai mind öregebbek nála, esténként velük jár a pubokba, iszik, barátnőkkel lóg. Már többször ki akarták rúgni az iskolából és a rendőrséggel is nem egyszer akadt dolga.
Hiányzott számára a példakép, a motiváció, nem értette, miért kell kedvesnek lenni másokkal, miért jó az, ha engedelmeskedünk a pedagógusoknak.

A fiatalok többsége számára az okozta a problémát, hogy nem mertek a kényelmi zónájukból kilépni. Mindent, ami változás volt számukra, elutasítottak. Például az első közös vacsorán egyik fiatal sem evett, ugyanis ők mind a hamburgerhoz és sült krumplihoz szoktak. Evés helyett inkább elszaladtak – így sztrájkoltak. A vacsora utáni gyakorlat aztán „felizzította” őket. A hideg tóba, ruhástul mindenkinek be kellett ugrania. A nevelőknek, a mentoroknak, de még a filmes csapatnak is. Ezzel azt bizonyítottunk, hogy a programban együtt vagyunk, és mindenkinek ugyanúgy ki kell vennie a részét a feladatokból. Ugyanakkor a kényelmi zónájukból is ki kellett lépniük...

A hétvégi program után aztán kéthetente iskolai foglalkozások következtek. Shaun figyelmét nagyon nehéz volt lekötni, hosszú ideig nem is bírt figyelni. Felállítottuk a céljait és a pénzgyűjtésre is összpontosítottunk. Ugyanis a chilei utat ebből a jótékonysági pénzből kellett finanszíroznunk. Személyenként ezerötszáz fontot kellett összegyűjtenünk. Persze a cégem is sokat segített ebben, az összegyűjtött összeget megduplázta, és teddy-mackókat rendelt nekünk, hogy azt árusítsuk. Ezen kívül még segítettünk a szupermarketekben, táskákba pakolni, sorsjegyeket árultunk, bolhapiacra jártunk limlomokat árusítani.

A chilei út a mentoring program végén következett, az egy évig tartó foglalkozások után. Az útra sajnos a csapatnak két részre kellett oszlania, mert a büntettet előéletű fiatalok nem repülhettek Amerika légterén keresztül. Így két fiatalnak, az egyik Shaun volt, Svájcon és Brazílián keresztül kellett utazniuk. Egy rendőr is elkísért bennünkert. Az út több, mint 24 óráig tartott. Manchesterből Zürichbe, onnan Sau Paulóba, Brazíliába, végül Chilében Santiagoban találkoztunk a többiekkel. Innen még továbbrepültünk Dél-Chilébe, Temucóba.

(Folytatjuk)

A szerző felvételei

Hozzászólások

@

Küldés