Lány múlt nélkül

Halász Kata  2013.1.15. 5:00

Képes volt a hétköznapi élettel járó teendők ellátására, de a saját családjára már nem emlékezett:

Képes volt a hétköznapi élettel járó teendők ellátására, de a saját családjára már nem emlékezett: nem ismerte fel édesanyját, nagymamáját és a kedvesét.

Amikor kinyitotta a szemét három idegen ember hajolt fölé és nézett a szemébe. Az idősebb nő az arcát simogatta, a következő aggodalommal telien nézett rá, a barna hajú fiatalember pedig azt kérdezte: „Hogy vagy?”.
- Kik vagytok?
- Magda, nem ismersz fel minket? A nagymamád vagyok – szólalt meg az idősebb nő.
- Én pedig az édesanyád – tette hozzá a másik nő.

Magdában lassan elhatalmasodott a rémület, amit anyja szemében látott és nagymamája hangjában is hallott. Végignézett magán és észrevette, hogy egy ágyban fekszik. Az ablakon túl sötét volt, a szobában pedig félhomály.
- Hol vagyok? – kérdezte.
- Miről beszélsz? – csodálkozott az anyja. – De hát otthon vagyunk, a bátyád szobájában fekszel.
- Mi történt?
- A fürdőszobában találtunk rád. Valószínűleg megcsúsztál, beütötted a fejed a mosógépbe és elvesztetted az eszméletedet. Aztán áthoztalak ide – magyarázta a férfi.

A nő rápillantott az ágy melletti fotóra, amin ugyanaz a férfi szerepelt, aki most ott ült mellette. Igyekezte megőrizni a nyugalmát.
- A bátyám vagy?
- Nem, dehogy – válaszolta a férfi mosolyogva.
- Sebastiant sem ismered fel? A barátod! Mi folyik itt? Nem fáj semmi? Tudsz mozogni? – sírta el magát a nagymama.

Magda felült az ágyon. Nem szédült és semmije sem fájt, ezért elkezdett sétálni a szobában. Megállt az íróasztalnál, ahol rengeteg jegyzet, nyitva hagyott füzet és kézikönyv hevert. Alig pár órája még ott ült fölöttük, most pedig úgy érezte, mintha ez valaki más élete lenne. Sebastian azt mondta, hogy épp készült a következő vizsgájára. Jogot hallgatott, de erre egyáltalán nem emlékezett. Nem tudta, kicsoda valójában. Minden, ami az elmúlt 22 évben történt vele, köddé vált és csak kérdések maradtak.

Sebastiant, a nagymamát és Magda édesanyját az próbálta megnyugtatni, hogy a nő kipiheni magát és reggelre mindenre emlékezni fog.

- Mindez 2001-ben, karácsony előtt öt nappal történt – emlékszik vissza Magda. – Következő reggel a nagymamám elvitt a kórházba. Rengeteg beteg embert láttam a várakozás órái alatt.

A vizsgálóorvos amnéziát állapított meg, amit az esés okozta mikrosérülések váltottak ki. Öt napig a kórházban kellett maradnia, hogy további vizsgálatokat végezhessenek rajta, de az orvos azzal nyugtatta a lányt, hogy ha sokat beszélget a szeretteivel, akkor pár hét alatt visszatérhet az emlékezete.

Magda édesanyja, nagymamája és Sebastian elkezdtek mesélni. Először a család karácsonyi szokásairól, hogyan ünnepelnek, mi kerül az ünnepi asztalra. Az éjszaka általában álomba sírta magát teljes rémületben, hogy mennyi mindent nem tud.

- Nem csak az volt a baj, hogy teljesen elveszettnek éreztem magam, de azt sem tudtam, hogy mit kérdezzek, hiszen semmire nem emlékeztem. Eleinte kétféle kérdést tettem fel: „Mi ez?” és „Szeretem-e?”

Hazatérve a kórházból észrevette, hogy bár az összes tudását elvesztette, de a mindennapi dolgokat nagyon jól el tudja látni. Fel tudta szeletelni a hagymát, tudta, hogyan kell fogat mosni, tudott olvasni, emlékezett rá, hogy sétáltatás előtt fel kell adni a pórázt a kutyára, de nem tudta megmondani, hogy ki az a sok rokon akik karácsonykor meglátogatták őket és hogyan kötődnek hozzá.
A kérdéseivel leggyakrabban a barátjához, Sebastianhoz fordult, akivel együtt nézték át a lány telefonjának kontaktuslistáját.

- Ha úgy vesszük, akkor hatalmam volt fölötte, de nem érdekelt – meséli Sebastian. – Sőt, egy idő után megterhelő volt ez a feladat. Volt olyan ismerősünk, aki neheztelt rám, mert Magda csak azért nem kedvelte, mert így meséltem neki. Igyekeztem mindenkivel újra megismertetni, hogy kialakítsa a saját véleményét. Éppen ezért, amikor a munkatársaihoz fűződő viszonyáról kérdezett, ködösítettem.

- Engem pedig nagyon idegesített, hogy alig mesélt az ismerősökről – meséli Magda – Ma már tudom, hogy nem akarta rám erőltetni a saját véleményét. Olyan filmeket nézett és azokat a könyveket olvasta, amiket korábban szeretett. Sebastian nem akarta megváltoztatni a nő régi szokásait, mert tudta, hogy az amnézia nem jelenti azt, hogy a személyiség alapvető vonásai is törlődnek. A betegség következtében magabiztossága sérült a leginkább, de ugyanaz a maximalista és segítőkész ember maradt, akibe a férfi beleszeretett.

Magda: - Meghallgattam ugyanazokat a kelta zenéket, amiket a baleset előtt szerettem és szerencsére még mindig tetszettek. Felmentem az internetre és megkerestem azokat a zenéket, amiket nem szerettem. És még mindig nem tetszettek.

Sebastian: - Amikor elmeséltem neki, hogy pár éve szeretett lovagolni, de egyszer leesett a lóról és emiatt abbahagyta a sportot, nem akarta elhinni, hogy a félelem legyőzhette.

Magda: - A félelem megmaradt. Amikor nemrég újra lóra ültem, meg sem bírtam mozdulni, a trénernek kellett lehúznia a ló hátáról – néz megerősítést várva Sebastianra, mintha nem lenne benne biztos, hogy mindez tényleg megtörtént. Huszonkét éves korában Magda újraélte gyerekkorát. Minden újdonság volt az életében, amikor először havat látott, nem akart hinni a szemének. Amikor pedig hozzászokott a télhez és az alvó természethez, meghökkent, hogy tavasszal minden újraéled.

A baleset után némely szó jelentésére sem emlékezett. Ilyen volt az orgia, amit egyik nagybátyja szájából hallott és miután az interneten utánanézett a szónak, hamar rájött jelentésére.

Sokáig nem jött rá, hogy az embereknek negatív oldaluk is van: gyakran hazudnak és kétszínűek. – Mindenkinek mindent elhittem. Ahhoz, hogy valakiben ne bízzunk, szükség van a rossz tapasztalat emlékére, amivel én nem rendelkeztem. Arról, hogy vannak hazug emberek, akkor szereztem tudomást, amikor az egyik ismerősünk azt mondta Sebastiannak, hogy most bárki bármit elhitethet velem. Voltak, akik a balesetem után elfordultak tőlem, talán azért, mert nem volt kedvük és energiájuk újra felépíteni a kapcsolatunkat. Egyszer az egyik ismerősöm nevetve azt mondta, hogy milyen szerencse, hogy elvesztettem az emlékeimet, mert most az egész életemet nulláról kezdhetem. Pedig akkor rettenetesen szenvedtem amiatt, hogy nem emlékszem az egész korábbi életemre.

Az album, amiben a múltját próbálta rendszerbe rakni, csecsemőkori képeket tartalmazott, fotókat az első jelmezbáljáról és róla már menyasszonyként. Nem emlékezett külföldi útjaira. Az önéletrajza szerint asszisztensként dolgozott egy ügyvédi irodában, édesanyjával saját cége volt, de mindez mintha valaki mással történt volna, mintha egy idegen ember életét tudta volna kívülről.

- A napokat túl rövidnek tartottam, annyi mindent akartam bepótolni. Mindent úgy szívtam magamban, mintha az agyam egy szivacs lett volna. Mindent lejegyzeteltem, diagramokat készítettem, hogy adjak valamilyen keretet az emlékeknek. Mindemellett pedig keményen tanultam a jogot, hogy másfél hónap múlva sikeresen le tudjak vizsgázni.

Komoly dilemmához érkezett: nem tudta eldönteni, hogy azt az életet tanulja, ami a folytatása az előzőnek vagy találja ki magát újra.

- A kórházban még reménykedtem abban az első pár hétben, amikor azt mondták, hogy lassan vissza fog térni az emlékezetem, de ahogy múlt az idő, és még mindig nem emlékeztem semmire, elkezdtem magamat hibáztatni.

Magda elfáradt, úgy érezte, hogy nem tud megfelelni környezete elvárásainak és képtelen visszaemlékezni a baleset előtti életének történéseire. Egyre keményebben dolgozott azon, hogy mások emlékeiből visszaépíthesse régi életét.

- Kerültem a régi ismerősöket, mert féltem, hogy ha egyszer meggyógyulok, akkor az új tapasztalataim ellentétben lesznek a régi emlékeimmel. Féltem, hogy meg fogok őrülni.
Két év elteltével végre elkezdtem élni. Rájöttem, hogy soha nem fogok tudni visszaemlékezni a régi életemre, ezért úgy döntöttem, hogy újra kitalálom magam. Végre a jelennel és a jövővel akartam foglalkozni, nem pedig a múlttal.
Először azt találtam ki, hogy építész leszek, de amikor utánanéztem, hogy ez mennyi tanulással jár és mennyi időbe telik, rájöttem, hogy nem nekem való. Aztán magánnyomozói irodát szerettem volna nyitni, de nem tűnt reális tervnek.

Végül a lány terapeutához fordult, annyira el volt keseredve elveszett múltja és perspektíva nélküli jövője miatt. Ezt egy rosszul sikerült térdműtét csak tetézte. A szakember tanácsára minden nap fel kellett írnia azokat a dolgokat, amik miatt szerencsésnek érezheti magát. Magda lassan rájött, hogy a legboldogabbnak főzés közben érzi magát. Pedig a baleset előtt nem sok időt töltött a konyhában, ambiciózus volt, amibe nem fért bele a főzés.

– A baleset után sokat ültem a nagymamám konyhájában és sokat segítettem neki, miközben mesélt. Nem tűnt bonyolultnak a sütés-főzés.

A nagymama segítségével készült el Magda első omlettje és palacsintája. Eleinte csak pár hozzávalót igénylő ételeket készített, mert a baleset után nagyon intenzíven lett az ízérzékelése és migrén kínozta, ha túl erős illatot érzett.

- Ebben az időszakban olyan voltam, mint egy dacos kisgyerek, aki mindenre nemet mond és próbálgatja mások határait. Elkezdtem kísérletezni az ételekkel, és amikor sikereket értem el a konyhában, kezdett visszatérni a magabiztosságom és volt végre egy része az életemnek, ahol magabiztosan mozogtam.

Elkezdett blogot írni. Minden este főzött a vőlegényének, az elkészült ételekről fotót készített és feltette az internetre. A blognak köszönhetően rájött, hogy mi az igazi szenvedélye és megismert sok új embert, akiket a főzés kötött össze.

- A hat év alatt arra jutottam, hogy nem akarok új emberekkel találkozni, mert tudtam, hogy előbb-utóbb felmerülnek a múlttal kapcsolatos kérdések és én kínosan érezném magam. A főzés szeretetét azonban meg akartam volna másokkal is osztani, így amikor őszintén vallottam az életemről, megkönnyebbültem, hogy értő fülekre találtam.

Magda ambíciói akkor tértek vissza, amikor ugyan az első tévés főzőműsorba az utolsó pillanatban nem nevezett be, de következőben a hetedik helyig sikerült eljutnia. Azóta a műsor egyik zsűritagjának éttermében dolgozik, de saját cégről álmodik, ahol a gazdaságában megtermelt alapanyagokból főz, mert hite szerint a kertészet a főzés jobb keze.

- Nehezen tudom elhinni, hogy egy buta baleset elég, hogy az ember mindent elveszítsen, ami addig volt. Néha elgondolkodom, hogy milyen életem lenne, ha mindez nem történik meg és élem tovább a régi életemet. Valószínűleg elvégeztem volna a jogot és egy ügyvédi irodában dolgoznék. Ahogy a családom elvárta, mert a nagymamám és a szüleim is jogászok. Lehet, hogy nem lennék olyan boldog, mint most, férjhez mentem, új barátaim és új emlékeim vannak. A múlt már nem olyan fontos többé.

Írásunk a www.wysokieobcasy.pl cikke alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés