Mary, az autista

Kabók Zita  2005.9.29. 6:59

Az autizmusról azelőtt nem sokat tudtam -- aztán megismertem Maryt, aki a barátnőm lett.

A betegségről Mary szüleinek könyvespolcán talált könyvekből tudtam meg mindent, amit tudni lehet. S az első találkozásunk óta, immár két éve vagyok Mary, egy autista lány barátnője, és próbálok neki segíteni, hogy független, társadalomba beolvadó életet tudjon élni. Mary 25 éves, csak pár héttel fiatalabb tőlem. Egyedül lakik egy nagyon szép, csendes és gazdag lakónegyed sorházi lakásában.

A bútorzat és berendezés pazar. A nappaliban lapos képernyőjű tévé, dvd-lejátszó, szatelit, video, laptop, cd- és rádiós magnó, távirányítók egész hada sorakozik. Cd-k, dvd-k és kazetták ezrei vannak szétdobálva, ruhák a fotelra hányva, könyvek dülöngélnek a polcokon. Kabalamacik és plüssállatok takarják egymást az ágyon és a fal mellett. A magazinokon papucs, írószerek, mp3-as lejátszó, kulcstartók, hajgumik és fésűk. A fiókok degeszre tömve kacatokkal, úgy, hogy azokat kinyitni már művészet. Az ablakban a sok doboz között Charlie, a macska alszik. Nem sok jelet ad magáról azon kívül, hogy szőrpamacsokat hagy maga után az ágyon, a fotelokon, asztalon és a konyhaszekrényen. Az emeleten tálalható a tetőtéri hálószoba és a modernül felszerelt fürdőszoba. Pontfényekkel megvilágított tükrök, régi, királyi stílust idéző kád. Samponból és habfürdőből tálalható négy- vagy ötféle, fogkrémek, törlőkendők és mindenféle tapaszok hada sorakozik a pulton.

Amikor először találkoztam Mary-vel, a konyhában, az asztalnál ült, percenként hangosan felnevetett és kurjongatott miközben csirkecombot evett, ami pár perc múlva a kukában landolt. A szülei rendkívül intelligensnek tűntek, és nagy türelemmel szóltak hozzá. Végül Mary kidobta őket, mondván, már eleget voltak itt. Ketten maradtunk. Mary számomra hétköznapi embernek tűnt, nem értettem miért kell a vacsoráját és szendvicseit elkészítenem, mikor ő is képesnek tűnik erre. Hiszen egyedül lakik! Hiszen egyedül jár bevásárolni! Aztán lassan feltört bennem a meggyőződés, hogy Mary tényleg nem él és nem is tud teljes életet élni.

Nincsenek barátai, nem jár szórakozni, szeret egyedül lenni és a macskáját cirógatni. Nem tud befejezni egy könyvet sem, a moziban a film közepén kisétál a teremből és sokszor a bonyolultabb kifejezéseket sem érti. Mindent megun és félredob, aztán rájön, hogy mégis kell neki, és nem találja, de ekkora már mindenkit riasztott, mert ő a kerékpáros kesztyűje nélkül nem tud élni!

Sok időt töltöttem vele ez alatt a két év alatt és mára már nagyon ragaszkodik hozzám. Gyakran durva az emberekkel, követelődző, szereti, ha körülötte forog a világ. Ha valaki tilosban parkol a sorházaknál, megpróbálja őket elküldeni vagy kihívja a rendőröket. Nincs kitartása vagy érdeklődése, mindent hamar felad. Volt már uszoda és boxbérlete, járt többféle kurzusra, egy csomó munkahelye is volt már, de valamilyen „véletlen baleset” vagy összetűzés után mindegyiket feladta megnyugtatva önmagát, hogy nem ő volt a hibás.

Az autizmus jellemzőit olvasva szinte minden tünetét felfedezem rajta. Mary-nek problémai vannak, ha levelet kell fogalmaznia, mert nem találja a megfelelő szavakat, és sokszor egy-egy fontos telefonbeszélgetést is előre leír, máskor meg probléma nélkül fújja. Ha valakivel beszél, gyakran nem néz a szemébe, csak a földet bámulja. Csípős véleménye van mindenkiről, és az embereket többnyire mereven elutasítja, vagy nagyon ragaszkodik hozzájuk. Számára a szülei és a bátyja a legfontosabbak, mást nem tud szeretni. Voltak már párkapcsolatai is. Ezek mind nagyon lángoló és „szeretlek mindhalálig” viszonyok voltak, amelyek aztán egy másodperc alatt hamuvá váltak. A viharos kapcsolatai után semmilyen negatív érzés, szomorúság nem maradt benne. Soha nem akar gyereket és férjet sem, mert ő csak a szüleit szereti és szerinte az összes férfi egy nagy rakás szerencsétlenség!

Angliában minden munkáltató nagyon pozitívan viszonyul a fogyatékos emberekhez, így számára nem probléma új munkát találni. Amikor van egy munkahelye boldog és mindenkit dicsér, de ez másnapra hirtelen megváltozik és már össze is veszik a menedzserrel, sírórohamot kap és hazarohan. Így általában a munkaviszonyai nem tartanak tovább egy-két hétnél vagy hónapnál.

Régebben járt csoportos autista foglalkozásokra, de mára már azt is feladta. Nem tudja más ember helyzetébe beleképzelni magát. Más élete, érzései iránt semmilyen érdeklődést sem mutat -- a „hogy vagy” és „milyen napod volt” kérdéseken kívül. Tehát nem képes az együttérzésre. Ha ő rosszul van, akkor a kirándulásról azonnal haza kell menni, és a repülőgép is szálljon le!

Néha nagyon sajnálom őt, és azt kívánom, bárcsak egészséges lenne, hiszen akkor értelmet kapna a pompa és gazdagság, amiben él! Az évente háromszor sorra kerülő tengerentúli kirándulás, a méregdrága vacsorák, piknikek, születésnapi partik és ajándékok. Számára a pénz nem számít: a pénz nem érték, csak eszköz. Úgy tűnik nincs róla tudomása, hogy a pénzért dolgozni kell -- és mennyit. A hűtőből hetente repülnek a kukába a drága joghurtok, a vacsorája fele és minden, amihez talán még egyszer sem nyúlt, de már megöregedett vagy csak nem ízlik neki. A lámpa sosincs leoltva, sokszor meg akkor is égve marad, ha elutazik. A mosógépben csak egy farmer és egy top pörög, a mosogatógépben pedig egy tányér, pohár és pár evőeszköz.

Mary számomra egy teljesen más világ, egy idegen bolygó. A vele való együttlét alatt döbbentem rá az emberi kapcsolatok fontosságára, és arra, hogy milyen „gazdagok” vagyunk, amiért a mindennapi élet ügyes-bajos dolgait zűrzavar nélkül el tudjuk látni. Hogy milyen értékeket hordozunk magunkban, hogy kötődünk a családunkhoz, a barátainkhoz, tudunk szeretni és ölelni, segítséget nyújtani azoknak, akik fontosak számunkra.

Mary sajnos soha nem fogja megérteni a számunkra legtermészetesebb dolgokat, amelyeket mi semmibe veszünk, vagy nap, mint nap hamuvá porlasztunk. Mary más, és mindig más marad, bárhol és bárkivel is legyen, az ő világában, az ő hajóján kell hajókázni, melyben mindig ő a kapitány.

Hozzászólások

@

Küldés