Megkésett döntések (4)


Póda Erzsébet  2011.4.27. 5:06

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

...Már nem sír egyfolytában, csak gyűrögeti kezében a sokadik papír zsebkendőt. Néha szünetet tart, még mindig remegő kézzel a csésze után nyúl és kortyol egyet a teájából. Elmereng, arcán végighullámzik a fájdalom, szinte látni rajta a szenvedést, majd folytatja a történetet, és újra elönti szemét a könny...

Sokat dolgoztam az építkezésen, nagyon sokat. A munkahelyemen is teljesítenem kellett, hiszen manapság egykettőre felmondhatnak. Néha olyan fáradt voltam, hogy reggel, az ébresztő megszólalása után azt sem tudtam, hol vagyok, ki vagyok. Hiszen jóval elmúltam már ötven.

Végre eljött a költözködés ideje! Bár ekkorra már nagyon elkeseredtem. Azon gondolkodtam, van-e értelme beköltöznöm vagy nincs? Örüljek vagy ne? Szélsőséges érzelmek gyötörtek. Örültem is és rettegtem is. A kettős érzelmek ugyan már régóta kínoztak, teljesen belém ivódtak már. Amióta Bélát megismertem, elmúltak a nyugodt napjaim. Aztán azt mondtam magamnak, lehet, hogy most már minden másként lesz, hiszen véget ért a stresszhelyzetekkel terhes építkezés! Bár a belső hangom egyfolytában tiltakozott...

Beköltöztünk.

Egy időre teljesen lefoglalt bennünket a költözés, rendezkedés. Új volt minden. Az életünk kicsit megváltozott, hiszen szinte minden hétvégén vendégeket fogadtunk, főleg Béla ismerőseit. Mindenkinek körbemutogatta a házat, eldicsekedett azzal, mennyit dolgozott rajta, mindenkivel ivott a sikeres házépítésre. De csak pár hónapig tartott a „lazítás”. Újabb veszekedésekkel teli, kegyetlen időszak kezdődött.

Béla először pedzegetni kezdte, ki milyen mértékben részese a háznak... Egy darabig csodálkozva hallgattam az eszmefuttatását arról, ő milyen sok mindent megtett annak érdekében, hogy ez a ház felépüljön. Kezdetben nem szóltam. De amikor egyre verte a mellét, hogy ez az ő műve, és ő egyáltalán nem úgy képzelte, hogy ez a ház a közös tulajdonunk legyen (a hivatalos papírokon ugyanis úgy szerepelt), hatalmába kerített a keserűség. Eszembe jutott a sok intézkedés, a barátaim, ismerőseim segítsége, a sok fizikai munka, amit egyedül végeztem, mert ő sokszor épp akkor nem érezte jól magát, mikor a legtöbb munka volt, és a lakásomban maradt „pihenni”. Meg az is, hogy teljesen elszigetelt az önzetlen ismerőseimtől, akik nélkül ő soha nem költözhetett volna be ebbe a házba.

Ám Béla tollal és papirossal futkározott utánam, hogy írjuk fel, ki milyen arányban vette ki részét a házból, kinek mennyi pénze van a házban! Mikor munkában voltam, esemeseket írt, hogy megloptam a gyerekeit, hogy becsaptam, hogy hazudtam neki a pénzügyi helyzetemről, hogy öngyilkos lesz. Volt, hogy két hétig nem beszélt velem. A helyzet olyannyira elviselhetetlen volt számomra, hogy azt mondtam, nem érdekel, legyen, ahogy ő akarja. Írt egy listát, hogy ő mennyi pénzzel járult hozzá az építkezéshez. Csak ámulva néztem, levegőt se kaptam, amint megláttam a papíron a több milliós, de fiktív pénzösszeget, amit ő állítólag a házba fektetett – szemben az én banki kölcsönöm összegével, és még egy furcsa összeggel, amivel állítólag én tartozom neki. Megjegyzem, négy éven át ingyen lakott a lakásomban! Még egy papírt is írt, melyben „megegyeztünk”, hogy a házat nem felesben birtokoljuk, hanem hatvan-negyven százalékban – természetesen a kevesebb az én részem.

A papírokat aláírtam, sőt én magam vittem el a községházára, hogy hitelesítsék – csak már nyugtom legyen! De addigra olyan állapotba kerültem, hogy azt mondtam magamban: engem már nem érdekel semmi, sem a ház, sem a házasság, nem csinálom tovább. Szerencsére a lakásomat nem adtuk el (bár Béla nagyon forszírozta), így összepakoltam pár ruhámat egy táskába és mondtam neki, hogy visszaköltözöm a lakásba. Betettem a táskát az autómba, és menni akartam, mire ő elém állt, bezárta az autót és eltette a kulcsot. Akkor úgy, ahogy voltam, egy szál kabátban indultam a városba, azzal a szándékkal, hogy az sem érdekel, ha ruhám se lesz, de nem maradok tovább ezzel az emberrel!

Pár napig a lakásomban laktam, aztán jött a telefonhívás, hogy Béla kórházban van – igaz, csak rutinműtétre ment. Meglátogattam, mert megsajnáltam. Akkor elmondta, milyen nehéz az ő élete, hosszan panaszkodott mindenkire és mindenfélére, sajnáltatta magát, ígérgetett és köszöngette, hogy elmentem meglátogatni. Persze, újra beleestem a csapdájába és visszamentem hozzá a házba. Azt hittem (óh, már hányadszor?!), hogy talán most már jobb lesz.

Gondoltam, a hazugsággal teli papírokat már aláírtam, ezentúl nem fog zaklatni. Pár napig nyugalom volt, különös, vihar előtti csönd... Aztán megint történt egy eset. Megegyeztünk valamiben, és ő lejáratott mások előtt. Később négyszemközt a házban, az ebédlőasztal mellett megkérdeztem tőle, ezt miért csinálta. Üvöltözni kezdett (a régi nótát fújta: becsaptam, hazudtam, megloptam...), és az asztalt verte, majd rám emelte a kezét. Keményen a szemébe néztem, az ökle megállt a levegőben, de éreztem, kevés híja volt csak annak, hogy megüssön.

Ebben az időben már egyfolytában túlóráztam, hogy minél kevesebbet legyek otthon, mert nem volt semmi örömöm, a munkába temetkeztem. Menekültem előle, ahogy csak tudtam. Ám egy késő este, mikor a munkából hazaértem, elém tette a villanyszámlát és egy papírt, melyen kiszámolta, hogy túl sok villanyt használok, hogy bizonyítéka van arra: a konyhában fogy a legtöbb villany, az pedig az én területem! Ő pedig ezt a számlát nem fogja kifizetni. Mondtam, jó, majd én szerzek rá pénzt. A hiányzó összegre kölcsönt vettem fel, mivel pénzem erre már egyáltalán nem volt, ő pedig úgy döntött, megrendel egy akkorinál kedvezőbb csomagot, és majd ő fogja kezelni az áramfogyasztásunkat. Beleegyeztem, legyen, ahogy ő akarja. Mikor az újabb villanyszámla megérkezett, letámadott: kezében a bizonyíték, hogy én fogyasztom a legtöbb villanyt. Egyre kevesebbet beszélt velem, de azt kijelentette, hogy a nagy képernyőjű új tévét nem nézhetjük csúcsidőben, mert sokat fogyaszt, csak az öreg kis tévét.

Egyszer fáradtan jöttem haza este a munkából, az új tévé elé heveredtem, és bekapcsoltam. Nem telt el egy perc, kirohant a másik szobából és szó nélkül kikapcsolta a tévét...

(Folytatjuk)



Hozzászólások

Katalin, 30. 04. 2011 20:41:32
Elsosorban grfatulallok az oldal letrejottehze, aminek napi olvasoja vagyok. Mar reg nem talalkoztam az ehhez hasonlo olvashato oldallal, ami mellett az ember elfelejti a napi gondokat. A tortenet mar a negyedik resznel tart es mindig varom mar a fordulatot es ujjab csalodas er - hogy egy ember hogy lehet ennyire de ennyire hiszekeny. Varom a tortenet veget...
Vali, 02. 05. 2011 07:22:14
Szerintem azért, hogy tisztánláthassunk meg kellene szólítani a másik " Béla " nevezetu felet is és meghallgatni az o torténetét. Meglehet nem is minden az, aminek látszik.
    
Imre, 02. 05. 2011 10:49:57 Re: "valinak"
kedves "vali"... ha tisztán akarsz látni, nézz szét az ismerőseid között...! én a riportalanyt ugyan nem ismerem, de speciel ismerem "bélát" meg az előző feleségét is, akit totálisan kisemmizett... a nő majdnem az utcára került... persze azok az olavsók akik nem ismerik a sztorit teljeségében elvárják hogy szólaltassák meg a másik felet is, de itt én szót nem adnék a másik félnek. az ugyanis egy beteges pénzsóvár gerinctelen ember... inkább az lenne a jó, ha a sok hülye nőről irnának minél többet, mert hogy a nők nagyon buták az biztos!!!
        
Katalin, 02. 05. 2011 20:09:52 Re: Re:
Imre, ne haragudj, azert nem illik igy beszelni a nokrol. Termeszetesen a tortenet magarol beszel. De az, hogy a riport alany no, miert ragaszkodik/ott igy Belahoz, nyilvanvalo - szeretetre es csaladi feszekre vagyott. Talan korabban meg nem nem esett 2 szek koze. De sajnos meg az elejen kellett volna figyelni a jelenkre es hatart huzni, es nem hayni, hogy a fejere "tojjanak". A ferfit egy gyava alaknak tartom, aki az eletben nem tud elerni semmit, csak ug ha a not maga rabjava teszi es ebbol eloskodik. Minden ember elsosorban magabol induljon ki es aztan itelkezzen masokrol. A vilagban igen is nyitott szemmel kell jarni. Sajnos nagyon megvaltoztak az emberi ertekek, es ha nem jon be valtozas, ez csak rosszabb lesz. A penz nem boldogit es nem tudsz erte mindent megvenni.
Imre, 03. 05. 2011 18:01:08 Katalinnak
igazad van Katalin, elnézést kérek minden nőtől, akit megbnántottam volna...!!! nem állt szándékomban, csak a cikket és a véleményt olvasva kicsit elborult az agyam, meg aztán tudok pár háttérniformációt is. igaz hogy mindig van kivétel és tényleg tisztelet a kivételnek, azoknak a nőknek akik az első bunkó férfi megnyilvánulás után ott tudják hagyni a pasast. sajnos az imserőseimet nézve nem az a helyzet hogy a nők vagyis úgy általában az emberek okosan döntenek. sokkal inkább kéne gondolkodó embernek lennünk mint a hogy vagyunk.
Vera, 04. 05. 2011 07:24:01
Tudjátok az a nagy valós helyzet, hogy amíg fiatal /tizen, huszonéves / az ember bizony konnyen kovet el hibákat. Mi meg ugye a nagy oregek, hogy meg tudjuk és letudjuk oket szólni ezért. Na de Uram bocsá, azért 50 évesen már kissé meggondoltabban, bolcsebben kellene élnunk és megítélnunk olyan élethelyzeteket, mint amirol ez a cikk is szól. És sose felejtsuk el, mindenkinek van választási lehetosége az életben foleg akkor amikor már látszik és egyértelmuvé válik, hogy a házasság amiben élunk nem az, amit mindíg is elképzeltunk magunknak. Igaz ugyan, hogy sokszor nagy / egy életen át cipelendo/ veszteségek árán, de merni kell kilépni az elso into jel után is akár már. Mert folosleges mindenféle idohúzás, spekulálás.
@


Kapcsolódó cikkek

Megkésett döntések (6)

Póda Erzsébet

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

2011.6.15.  19    7


Megkésett döntések (5)

Póda Erzsébet

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

2011.5.20.  1   


Megkésett döntések (3)

Póda Erzsébet

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

2011.4.19.    7


Megkésett döntések (2)

Póda Erzsébet

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

2011.4.11.   


Megkésett döntések (1)

Póda Erzsébet

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

2011.4.5.    14

A rovat további cikkei

Legyen ökokarácsonyunk!

Póda Csenge

Ha van rá módunk, ajándékozzunk kézzel készített termékeket, ezek a legkevesebb hulladékot vonják maguk után, emellett igazán értékesek.

2017.12.11.    14


Nők és romantika

Vajon miért kedvelik a nők a romantikus könyveket?

2017.8.18.    2


Hat dolog, amit soha

Oriskó Renáta

...de soha ne tegyél meg egy férfiért! Igaz, minden nő boldog párkapcsolatban szeretne élni. Mégsem mindegy, mit teszünk meg ennek érdekében.

2017.6.7.    3


Modern társkeresés

Tompa Orsolya

Mára jelentősen megváltoztak a társkeresési szokások. A személyes kapcsolatépítés, ismerkedés helyét sok esetben felváltja az online forma.

2017.4.5.  1    9


Társkeresés applikációval

Tompa Orsolya

Kis házi felmérésünk a különböző társkereső applikációk világáról, eredményeiről. Sok adat, sok érdekesség!

2017.1.27.    5


Csajos fotózás

Szalay Mona

Sokszor olvasom, vagy hallom a fotózások előtt a következő mondatot: "Pár szép fotót szeretnék magamról, de egyáltalán nem vagyok fotogén."

2017.1.10.    1


Karácsony és szilveszter ünneplőben

Az év legsötétebb napjait mindig is összejövetelekkel, egymás közt, fények gyújtásával élték át az emberek.

2016.11.30.    1