Megkésett döntések (5)


Póda Erzsébet  2011.5.20. 4:42

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

Akkor, azon az estén elhatároztam, hogy elhagyom őt! Véget vetek ennek a fejezetnek, elválok, egyedül élek tovább. Az egész házasságom csak arról szólt, hogy szinte mindent én fizettem, én intéztem. Mégis: Béla hetente legalább egyszer a fejemhez vágta, hogy nem tudom milyen a házasság, ezt nem így kell, azt nem úgy kell, mindent rosszul csinálok. Lassan elfogyott a szabadságom, az önállóságom, már-már kiskorúvá degradálódtam, szolgaként vergődtem. Egyedül sehova se járhattam, még a hivatalos ügyeket is csak az ő kíséretében intézhettem, a kapcsolataim leépültek. Ráadásul aláíratta velem azt a gyalázatos irományt!

Pedig mindig igyekeztem olyan dolgokat tenni, amikről azt hittem, jólesnek vagy tetsznek neki. Az ő kedve szerint főztem és megváltoztattam a táplálkozási szokásaimat is, alávetettem magam az ő hobbijának, kedvteléseinek, elintéztem neki, hogy a város legjobb orvosaihoz járjon, mindent úgy csináltam, ahogy ő akarta, mindenben segítettem neki. De semmi sem volt elég! Ha haragudott rám, általában valami apróság miatt, még jobban igyekeztem a kedvében járni. Ezeket a helyzeteket, mindig ki is használta. Most már látom, hogy egy igazi zsarnok!

Sokat gondolkodtam a kialakult helyzeten, házasságom egyes jelenetein, és arra az elhatározásra jutottam, hogy ennek véget kell vetnem. Igaz, hogy egy szép új házban lakhatok, férjem is van – de mi értelme az egésznek, ha sem nyugalmam, sem örömöm, sem boldogságom nincsen?

Ezekben a napokban értem el a nyugdíjkorhatárt, így a munkaadóm nyugdíjba küldött. Kétségbeestem: mi lesz így velem? Próbáltam más munkát keresni, de kezdetben sikertelenül. Akkor is kioktatott, azt mondta: azért nem találok munkát, mert ezt a helyzetet se tudom normálisan kezelni. Nem keresek elég intenzíven... Többször is mondtam neki, hogy váljunk el, de válasz nélkül hagyta a kérésemet. Sőt, ezekben az időkben még szigorúbban ellenőrzött, még inkább kísérgetett, bárhova mentem. Levegőt se tudtam venni nélküle...

Lélekben hát felkészültem. A lakásom, hála Istennek (és talán az előrelátásomnak), ott állt üresen. Lassan oda-odavittem néhány személyes holmimat. A tévénézős eset óta eltelt pár hónap, s esedékes volt, hogy Béla pár napra elutazik. Erre az utazásra már régóta készült. Ha elment valahova, naponta hívott, esemesezett, ellenőrzött. Ezúttal sem volt másként, még csak két órája volt távol, de már jöttek az üzenetek. Én viszont közben előre elterveztem mindent. Még aznap este összepakoltam a ruháimat, és azokat a dolgaimat, amik az enyémek voltak. Megkértem az ismerőseimet, akik még mellettem álltak, és a segítségükkel másnap egy kisteherautóra felraktuk a bútoraimat. Semmit sem vittem magammal az ő tárgyai közül.

Visszarendezkedtem az „előző életembe”, s beadtam a válókeresetet. Aztán felhívtam és megmondtam neki, hogy elköltöztem és elválok tőle. Talán nem hitte el, talán már ő is tudta vagy érezte, de nem váltott ki belőle a bejelentésem semmilyen érzelmeket. Azután már nem vette fel a telefont, nem írt üzenetet. A válóper kitűzött időpontjára, sem az elsőre, sem a másodikra természetesen nem jött el. De két héttel az elköltözésem után már egy másik nő töltötte be a helyemet. Azóta is vele él. Egyszer megálltam a ház előtt és becsöngettem, mert meg akartam kérni, hogy jöjjön el a válóperre, tegyünk már végre pontot az ügy végére. Béla kinyitotta a bejárati ajtót, és ordítozni kezdett velem. Káromkodott, vulgárisan fejezte ki magát – az egész utca hallhatta, milyen utolsó nőszemély vagyok. Az a másik asszony pedig ott állt a háta mögött, és uszította. Megszégyenültem mentem el onnan, miközben azon gondolkodtam, mit vétettem az Istennek, hogy így büntet engemet?!

De úgy látszik, ebből az esetből sem tanultam. Igaz, az ügyvédem szerint jogom van a házamba bemenni, bármikor bármiért, hiszen az az én házam is, még akkor is, ha már elváltunk. Ezért tettem még egy próbálkozást. Ez már a válásunk után történt – az első tárgyaláson elválasztottak bennünket. Szóval, megint becsöngettem, mivel az ügyvédem azt ajánlotta, beszéljek vele a vagyonelosztás miatt, egyezzünk meg békésen. Béla ekkor egyedül volt otthon. Behívott. Kedves volt hozzám, teával kínált, leültetett, a hátamat simogatta, az egészségéről panaszkodott, sőt még át is ölelt és szépeket mondott nekem. Úgy tűnt, normálisan is meg tudjuk beszélni a helyzetünket, bár a vagyonelosztásról egy szó sem esett. Ezek után teljesen összezavarodtam. Azt hittem, talán még helyrehozható minden. Talán mégis jut nekem még egy kis szeretet. Talán megváltozik, és rendbe tudjuk rakni a dolgainkat. Ezért pár nap múlva újra becsöngettem, mivel a vagyonelosztásról előzőleg nem került szóba, és az ügyvédem is azt tanácsolta, ebben a helyzetben beszéljem meg vele a dolgokat. Béla megjelent a bejárati ajtóban, és úgy, mint az első esetben: üvölteni, ordítozni kezdett. Káromkodott, vulgárisan fejezte ki magát. A másik asszony persze az egész jelenet alatt mögötte állt...

Így utólag visszanézve, rengeteg hibát követtem el. Lehet, hogy azért, mert az érzelmeim irányítottak. Lehet, hogy azért, mert egyfolytában, foggal és körömmel boldog akartam lenni, és ettől az igyekezettől nem láttam a valós helyzetet. Nem láttam, hogy átvernek, hogy kihasználnak, hogy ennek az egésznek semmi köze nincs sem a házassághoz, sem a szeretethez, de még a barátsághoz sem. Hogy Béla nem szerelemből, hanem számításból vett feleségül. Csak bosszút akart állni az előző feleségén, mint ahogy most bosszút áll rajtam. Az első feleségét sikerült teljesen kisemmiznie, most én kerültem sorra. Béla híján van mindenfajta emberi érzésnek. Egy dolog hajtja, a pénzszerzés, az önzés, az egoizmus. Valószínűleg egy pszichopata személyiségű ember, akinek a csapdájába estem.

Most itt állok egyedül! Megszégyenítve, kisemmizve, de mégis tükörbe tudok nézni, mert képes voltam arra, hogy sok-sok megaláztatás, botladozás és újra elkövetett hiba árán, de kiszabaduljak ebből a ketrecből. Csak a sok befektetett munkát és pénzt sajnálom, amit valószínűleg már soha nem látok viszont, hiszen Béla mindent elkövet, hogy kisemmizzen – és úgy tűnik, a törvények is az ő oldalán állnak. Pedig nekem nem kell az ő része, én elégedett lennék azzal, ha azt visszakapnám, amit én fordítottam arra a házra. Az elvesztegetett éveket úgysem hozza vissza semmi, a sorozatos megszégyenítéseket és lelki sérelmeket nem kárpótolja, nem gyógyítja meg semmi.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

Eva, 11. 06. 2011 09:10:42
Sajnálok minden olyan nőt, aki egy ilyen beteg pschypopaddal jön össze, mint Béla. Gondolom sokkal több áldozata is van, mint a riport alany, csak ők hallgatnak. Sajnálni tudom a következő áldozatot, mert az még nem tudja kinek a hálójára akadt rá. Az ilyen hímeket ki kellene közösíteni, hogy ne báltalmazzák a nőket.
@


Kapcsolódó cikkek

Megkésett döntések (6)

Póda Erzsébet

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

2011.6.15.  19    7


Megkésett döntések (4)

Póda Erzsébet

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

2011.4.27.  6   


Megkésett döntések (3)

Póda Erzsébet

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

2011.4.19.    7


Megkésett döntések (2)

Póda Erzsébet

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

2011.4.11.   


Megkésett döntések (1)

Póda Erzsébet

„Csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét.”

2011.4.5.    14

A rovat további cikkei

Nők és romantika

Vajon miért kedvelik a nők a romantikus könyveket?

2017.8.18.    2


Hat dolog, amit soha

Oriskó Renáta

...de soha ne tegyél meg egy férfiért! Igaz, minden nő boldog párkapcsolatban szeretne élni. Mégsem mindegy, mit teszünk meg ennek érdekében.

2017.6.7.    3


Modern társkeresés

Tompa Orsolya

Mára jelentősen megváltoztak a társkeresési szokások. A személyes kapcsolatépítés, ismerkedés helyét sok esetben felváltja az online forma.

2017.4.5.  1    4


Társkeresés applikációval

Tompa Orsolya

Kis házi felmérésünk a különböző társkereső applikációk világáról, eredményeiről. Sok adat, sok érdekesség!

2017.1.27.    5


Csajos fotózás

Szalay Mona

Sokszor olvasom, vagy hallom a fotózások előtt a következő mondatot: "Pár szép fotót szeretnék magamról, de egyáltalán nem vagyok fotogén."

2017.1.10.    1


Legyen ökokarácsonyunk!

Póda Csenge

Ha van rá módunk, ajándékozzunk kézzel készített termékeket, ezek a legkevesebb hulladékot vonják maguk után, emellett igazán értékesek.

2016.12.14.    14


Karácsony és szilveszter ünneplőben

Az év legsötétebb napjait mindig is összejövetelekkel, egymás közt, fények gyújtásával élték át az emberek.

2016.11.30.    1