Nem kívánt gyerekek


Jády Mónika  2010.2.10. 6:43

Ázsiában – Thaiföldön, Kambodzsában, a Fülöp-Szigeteken – nemcsak nemi betegségeket hagy hátra a virágzó szexturizmus.

Nemrégiben a német Focusban olvastam egy, e témával foglalkozó riportot. A magazin munkatársai a Fülöp-Szigeteken jártak, ahol ugyancsak elterjedt szokás, hogy a testi örömökért fizető férfi nem hajlandó óvszert húzni. (A felmérések szerint három férfi közül csak egy védekezik e módon.) Az örömlányok viszont nem szednek fogamzásgátló tablettát, mert az számukra túl drága. Így nemcsak a nemi betegségektől kell rettegniük, de a teherbe eséstől is. Talán mondanom sem kell, hogy jópár gyermek fogan a bordélyházi együttlétek következtében – nyugati férfiaktól.

Mivel a délkelet-ázsiai országban tilos az abortusz, a teherbe esett prostituáltak kétes higiéniai körülmények között dolgozó angyalcsinálókhoz fordulnak. A városi higiéniai hivatalban, ahol a bordélyok alkalmazottainak háromhavonta meg kell vizsgáltatniuk magukat, van egy fal, halálhírekkel. A riporterek ottjártakor négy nő halt meg egy héten belül. Olyan nagy a baj, hogy a klinika kénytelen volt nyitni egy készültség-részleget, a félresikerült terhesség-megszakításon átesett nők számára.

A riportban szereplő egyik nő egy hétig a magzatra káros hatással lévő anyagot ivott. Ám nem vetélt el, gyönyörű kislánya született. Persze, a négyéves kislányt honfitársai nem látják szépnek, világos bőrével, nagy szemével szokatlan jelenség. Őt és a hozzá hasonló gyerekeket csúfolják és kirekesztik a többiek a kinézetük miatt. Arról a nőről, aki hasonló gyermeket hoz a világra, mindenki megtudja, mivel keresi vagy kereste egykor a kenyerét. Van, aki falura, nevelőszülőkhöz adja gyermekeit, mert egyedül nem tudja őket ellátni, hisz pénzt kell keresnie. Az egyik kétgyermekes prostituált is így tett, miután meghalt az édesanyja, aki addig gondoskodott a gyerekekről. A nő azóta a bordélyház hálótermében alszik, keresetének jó részét pedig a nevelőszülőknek küldi. „Mindig többet követelnek. De nincs más választásom” – mondja. Bár vannak, akik mást tesznek: a „mamasan”, azaz a madam közvetítésével eladják gyermeküket. A segélyszervezetek információi szerint egy gyermekért az elmúlt években átlagosan 130 eurót (ez ott 10 havi alapbérnek felel meg) fizettek.

Ezek a gyerekek született kívülállók. Legtöbbjük felnőtt korában is az marad. Szeretnék megismerni az apjukat, aki után általában csak egy fotó maradt: egy részeg európai, amerikai vagy ausztrál férfi, kezében sörösüveggel, és/vagy egy lengén öltözött prostituált társaságában. Az USA-beli alapítványok felmérései azt mutatják, hogy ezek a gyerekek (majd felnőttek) gyakrabban szenvednek depresszióban, és hajlamosabbak az öngyilkosságra. Gyakrabban kerülnek börtönbe. Különösen nehéz helyzetben vannak a fekete bőrű apától származóak. Őket csak egyetlen kis segélyszervezet támogatja.

Az utóbbi években Angeles City szórakozónegyede kétszeresére nőtt. Egyes klubokban 1500 nő dolgozik, több műszakban. Arról nem szóltak a riportban, hogy a segélyszervezetek részéről milyen lépések történtek annak érdekében, hogy az ilyen – ahogy a német újságíró fogalmazott – „globális üzemi balesetek” ne történhessenek meg...



Hozzászólások

zsuzsi, 09. 05. 2010 01:53:18
ha születik gyereke, akkor legalább nem lesz annyira egyedül a világon az a prosti.
@


A rovat további cikkei

Különleges sárkányrepülés

Zana Anita

Különleges élményben lehetett részük a gyengénlátóknak a közelmúltban, amikor is sárkányrepülésen vehettek részt. Pintér Erika mesél az élményeiről.

2023.9.15.   


Hányadik gyerekként születtünk?

Timár Tímea

Az élet egy örökös körforgás: magatartásunkat a megszokott családi minták és értékek is meghatározzák.

2023.1.20.    19


Fodrásznak születtem

Póda Erzsébet

Fennállásának 20. évfordulóját tartotta a dunaszerdahelyi Linda Hair Salon, melynek tulajdonosa Horváth Linda.

2022.9.19.   


Nagymellűek, figyelem!

Palkó Emese

Sportmelltartót vásárolni majdnem minden aktívan sportoló nő számára hatalmas kihívást jelent, főleg, ha nagy mellekkel van megáldva.

2022.8.10.    7


Felcsendült a nóta

Bott Noémi

„Szólj, szólj csalogány” címmel került megrendezésre első alkalommal a csallóközi Hodosban a magyarnóta-verseny.

2022.6.8.   


Alfamániások találkozója

Póda Erzsébet

Fergeteges találkozót tartottak az alfarómeós autósok a csallóközi Szilason.

2022.6.6.   


Kicsik hatalmas szívvel

Bott Noémi

Kicsit később a megszokottnál, de a bősi kultúrházba is beköltözött egy pillanatra az anyák napja.

2022.5.26.   


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2021.10.18.    10


Drága nagymamák!

Póda Erzsébet

Kincs, melyet senki más nem adhat az embernek, csak a nagymama: mesék, hangulatok, tapasztalatok, bölcsességek – és sok-sok feltétel nélküli szeretet.

2021.6.1.    1


Megtennéd? Kérés vagy parancs?

Busai Hajnalka Lilla

Életünkben csak nagyon ritkán kérnek tőlünk valamit...

2020.7.14.    8


Vizes élőhelyeink

Póda Csenge

A mindannyiunkat éltető vizes élőhelyeink több szempontból is fontosak számunkra.

2019.9.23.   


Alvási pozíciók

Timár Tímea

A nyugodt és pihentető alvás elengedhetetlen szükséglet mindenki életében...

2019.3.24.    8