Szülők kerestetnek

Oriskó Renáta  2015.1.15. 2:05

Adva van egy kisbaba, akit egy cipősdobozban találtak meg. A felismerés, hogy ezt a babát elhagyták, később jelentkezett.

1967-ben, egy hideg január 16-ai éjjelen egy fiatal pár a blackburni egészségügyi központ bejárata előtt hagyott egy kisbabát. A csecsemő mellett nem volt más csak pár ruha, pelenka, egy cumisüveg és hintőpor. A pár, akivel két kisgyerek is volt, gyorsan letette a „csomagot” és továbbállt. Az elhagyott kisbabát ma Arlene Creednek hívják.

48 év után Arlene még mindig nem adta fel a reményt, hogy megtalálja szüleit és válaszokat kapjon a miértekre. A Daily Mirror riportja alapján még ma is elszántan keresi a szüleit. Ma már egészségügyi nővérként dolgozik, és két gyermek édesanyja, fia Liam 28, lánya Shannon pedig 12 éves. S bár egyfajta családi idillt képzel el, ezt mindig megtöri a nyers valóság, hogy a szülei lemondtak róla. Arlene hétévesen tudta meg, hogy örökbe fogadták. A nevelőanyja elmesélte neki azt is, hogy a központ dolgozói a bejárat előtt találtak rá. Születésének dátumát, 1966. december 7-ét is csak megsaccolták, mert mikor rátaláltak, úgy hathetes lehetett. Gyerekfejjel Arlene számára ez a történet olyan volt, mint egy tündérmese. Azt gondolta, ő az a kisbaba, akit egy cipősdobozban találtak meg. A felismerés, hogy elhagyták, évekkel később érintette meg őt igazán.

Mélyen megviselte, hogy szülőanyja lemondott róla, s őt okolta minden szenvedéséért. Az örökbefogadó szüleivel, főleg az anyjával sem volt felhőtlen a viszonya. Egyre inkább kívülállónak érezte magát. A kapcsolatuk végleg akkor romlott meg, mikor Arlene 17 évesen a nagymamájához költözött. A nagymama két évvel később meghalt, a fiatal lány pedig az utcára került. Két évvel később teherbe esett, és bár a gyermek apjával nem maradtak együtt, úgy döntött, megtartja a babát. „Vágytam az anyaságra és be akartam bizonyítani, hogy jó anya vagyok” – mesélte Arlene. Amikor 1986 októberében megszületett Liam, Arlene-ben ismét felmerültek a régi kérdések. „A fiam gyönyörű volt, de ahogy néztem az arcát, nem tudtam megmondani, kire hasonlít” – mondta az asszony. Ekkor döntötte el, hogy megkeresi a szüleit. Felkutatta a régi újságcikket, ami a megtalálásának történetéről szólt, de nem került közelebb a megoldáshoz. Az élet pedig haladt tovább. Arlene 2001-ben megházasodott és megszületett kislánya Shannon. Arlene 48 év után is bízik abban, hogy 2015-ben végre megtalálja az édesanyját. „Nem tudom megbocsátani neki, amit tett, de tudni szeretném, miért tette. Azt gondolom, mindenkinek joga van tudni, honnan származik. Amíg ezt nem tudom, az életemnek egy része hiányzik” – mondta Arlene.


Valószínűleg szörnyű lehet abban a tudatban felnőni, hogy a szüleink lemondtak rólunk. Hogy egyetlen levél, indok vagy magyarázat nélkül sorsunkra hagytak minket. Hiszen gyerekkorban a szülők, a család jelenti a törődést, a szeretet, az érzelmi biztonságot, amire mindenkinek szüksége van. Igaz, vannak olyanok, akiket bár elhagytak, de az érzelmi biztonságot és törődést megkapják az őket örökbe fogadóktól. Arlene sajnos nem tartozott közéjük, hiszen mindig kirekesztettnek, kívülállónak érezte magát. Az idő előrehaladtával pedig egyre mélyült a szakadék közte és a nevelőszülei között, míg teljesen eltávolodtak egymástól.
Talán Arlene a médiafigyelemnek köszönhetően 2015-ben végre választ kap a kérdéseire és múltjának homályos részleteire. Számomra érthetetlen, hogyan képes valaki lemondani a gyermekéről – persze vannak érvek, magyarázatok, indokok, hogy valaki miért szánja rá magát egy ilyen lépésre. Hogy igazán nyomós érvek-e ezek, azt mindenki döntse el saját maga, önmaga lelkiismerete szerint.

Cikkünk a MirrorRealLifeStories írása alapján készült.

A képen Arlene ma a gyerekeivel

Hozzászólások

@

Küldés