Töredék Mary életéből(4)

Kabók Zita  2007.8.25. 9:56

Pár perce érkeztem, és Mary, az autista lány, már a finom, friss fish&chipset habzsolja, amit hoztam neki.

Hű, de finom, konstatálja, miközben az üveg ecetet véletlenül a nadrágjára önti. Upsz, mondja, most mi lesz? Kimegy ez ebből? Mondom, persze, rögtön ki kell mosni. Mivel egyszerű folttisztítót nem talál, szőnyegtisztítót spriccel rá, majd úgy teszi be a mosógépbe a nadrágját, aztán tovább folytatja a vacsoráját.

Ma jött vissza Londonból, meglátogatta a bátyját. De nem érezte jól magát, meséli, fáradt és gyenge volt, ám a film nagyon tetszett neki, amit a moziban néztek. Mostanában mindig zúg a füle és ez eléggé idegesítő. Már volt egy magánkórházban is, hogy kivizsgálják, de semmit sem találtak és a hallásteszt eredménye még nincs készen. Kérdezem, melyik kórházban, mert nagyon dicséri az ottani dolgozókat. Ó, te is oda menjél, nagyon kedvesek, Alexandra magánkórház, úgy hívják.

Mary legújabb hobbija a gyöngyrakás. Kocka alapú formákra zászlókat rak gyöngyökből, majd összevasalja, és egy nagy táblára ragasztja. Minderről számítógépes tervet is kell majd készítenünk, mely megmutatja, hogy melyik zászló melyik országhoz tartozik, és hol van a táblán. Már három zászlós könyvet is vásárolt, azokból válogat, az alapformát én rakom ki, ő meg befejezi. A gyöngyök a tányérból egy tálba kerülnek, aztán a táskába, aztán kis zacskókba. Így vándorolnak a lakásban, amerre a gazdájuk jár, hogy bármikor folytathassa hőn szeretett munkáját. A félkész zászlókat is könnyedén szállítja, folpackkal lefedve.

Kint sötétedik, és már két sorozatot végignéztünk, és a Big Brother kiszavazó show-t bámuljuk. Egyszer csak felpattan Mary, az ajtóhoz szalad a mobiljával és hallgatózik. -- Már megint a szomszédok -- mondja. -- De most nem járnak túl az eszemen! Az új mobilommal minden hangot fel tudok játszani, úgyhogy bizonyítékom is van, hogy zajonganak. Csendben vagyunk, hallgatózunk, semmi zaj. Mary csitteg, közben játssza fel a hangokat. Közelebb húzódik az ajtóhoz, odateszi a mobilt, hátha úgy jobban hallatszik valami, majd a plafon fele nyújtja, de csak nem jön zaj semmilyen irányból. -- Á, abbahagyták. De majd rajtakapom őket! – mondja.

Múltkor az egész folyosót belégfrissítőzte, mert – szerinte -- a szomszédja túl sok parfümöt tett magára, és számára ez elviselhetetlen. Abban reménykedik, ha majd lejár a szerződésük, kiköltöznek. Erre azonban kicsi az esély, mert a férfi ékszerboltot akar nyitni ebben a gazdag negyedben. Tizennyolc éves fia egyébként ADHD szindrómában (Attention Deficit Hyperactivity Disorder), úgynevezett hiperaktivitásban szenved, ezért a nagy zaj a szomszédból. Az ilyen emberek csak rövid ideig tudnak figyelni, könnyen megzavarhatóak, nem fejezik be, amit elkezdtek, nem tudnak csöndben maradni, mindig jár a kezük vagy a lábuk, és sokat is beszélnek. Mary azt mondja próbált beszélni az apukával, hogy szívesen segít a fiának, mert ő is járt ilyen terápiára. Ugyanis mielőtt megállapították az autizmusát, azt hitték, ebben a szindrómában szenved. Még levelet is írt neki egyszer, hogy ha bármire szüksége van, csak szóljon át a szomszédba, ő mindig készen áll. Becsúsztatta a levelet az ajtó alá, bezörgetett, hogy van-e otthon valaki. Zaj hallatszott, de senki sem nyitott ajtót.

Később, miközben az Anglia-Németország barátságos focimeccset nézzük, körbetelefonálja a rokonságot, ki hogy van, és mit kérnek karácsonyra. Felhívja a bátyját, majd a szüleit, hogy holnap hánykor jöjjenek érte, aztán a nagybátyját, John bácsit, meg Laurát is, aki szintén rokon. Mindenkivel elcseveg, miközben vékony sajtszeleteket rágcsál és almalevet iszik.

A német focistákról beszélünk. Jóképűek – mondom. Erre ő felemeli a hangját, és vitába száll velem, hogy márpedig a németek milyen csúnyák! Bezzeg az angolok, csak nézzem meg őket! Sorolja a neveket és konstatálja, hogy melyik fafej és melyik csúcsfej. Szerintem Németország fog nyerni, mondom, de mivelhogy te angol vagy, jóindulatból drukkolok nektek. Ő, a németeket nem szereti, és az angolok közül senki sem, bizonygatja, mert hiszen egymás ellen háborúztunk. Ti nyertetek, bizonygatom neki, akkor meg miért nem lehet őket szeretni. Különben is, más időket élünk. Egyetért velem, és már nem is bánja, hogy ki fog nyerni, inkább a Big Brother-t nézzük.

Mielőtt lefekszem, becsomagolom neki a gyöngyadagot, amit a múlt héten rendelt, ugyanis vissza kell küldeni, mert nem a kért színt szállították ki. De jövő hétre már itt lesz, mondja, és akkor csinálhatjuk az újabb zászlókat. Már ki is választottam, mutatja.

Tíz óra után jó éjszakát kívánok, elmondom párszor, hogy mikor jövök a jövő héten, ő is elismétli aztán felmegyek a szobámba.

Tizenegy óra tájban egy nagy sikoltásra riadok fel félálmomból, és Mary a nevemet kiabálja. Pók, pók, gyere gyorsan!

Leszaladok a nappaliba, és látom, hogy az újságkupacon egy óriási pók csücsül. Mary körbeugrálja és sikoltozik, hogy most mi lesz. Hoz egy üveget, hogy abba tegyük, és engedjük ki. Én is félek a póktól, mondom, vezesd te az üvegbe. Mary nem bátorkodik közelebb menni hozzá, így közbelépek, és hozom a porszívót, hogy felporszívózzuk. A porszívó végét azonban nem bírjuk leszedni, így nem tudjuk felszippantani. Mary-nek nagyon tetszik a móka, az ajtóban áll és majd meg szakad a nevetéstől. Én erre felidegeskedem, és megjegyzem, hogy én is félek, csinálja ő, ha neki annyira vicces! Megpróbálja felszippantani, de csak nem megy, a pók meg közben eltűnik. Kimozgatjuk hát a tévét a helyéről, rázogatjuk a függönyt, a sok limlomot rakjuk idébb-odább -- a póknak semmi jele. Hát ez kiszaladt ott, ahol bejött, mondom, gyerünk aludni. Mary-t nagy nehezen sikerül rábeszélem, hogy a pókvadászatnak már semmi értelme. Becsukjuk az ajtót, alátömködjük a szőnyeget, hogy az ajtó alatti résen ne tudjon kiszaladni.

-- Holnap az lesz az első dolgom, hogy elhívom aput, hogy keresse meg! – mondja, és mindketten elmegyünk aludni.

2007. augusztus 22.

Hozzászólások

@

Küldés