Van tetkód?

Halász Kata  2009.7.23. 7:10

Valóságshow? Dokumentumfilm? Szappanopera? Vagy mindhárom műfaj egyaránt jellemző a Miami Ink című műsorra?

A Miami Beach-en található tetoválószalon mindennapjait bemutató sorozattal az üzlet munkatársai megfogták az Isten lábát. A magas nézettségnek köszönhetően ki sem látszanak a munkából. Azonban a profiton kívül népszerűségük ahhoz is hozzájárul, hogy egyre elfogadottabbá tegyék az önkifejezésnek ezt a formáját.

A sorozat 2005-ben indult és eddig összesen öt évad készült. A helyszín az Ami James és Chris Nunez tulajdonában lévő, 305 Ink (a szám Miami földrajzi számára utal) névre hallgató üzlet, ahol folyamatosan bővülő és változó csapattal dolgoznak. Az egyes epizódok hajnaltól késő éjszakáig mutatják be a szalon dolgozóinak mindennapjait. Amellett, hogy láthatjuk a művészeket munka közben, megismerhetjük az egyes tetoválások és tulajdonosuk háttértörténetét. A Miami Ink sikerén felbuzdulva több más műsor készült hasonló koncepcióval. Az LA Ink főszereplője az eredeti műsor egyik tetoválója, Kat Von D. 2007-ben debütált a London Ink, rá egy évre pedig a Rio Ink.

A tetoválás története

A legfrissebb kutatások szerint az első tetoválás 5300 éves. A Jégember gerincének alsó fele, a jobb térde és bokája tetovált. Az apró minták valószínűleg fájdalomcsillapítási, gyógyászati célokat szolgáltak.

Az ősi Egyiptomból származó leletek a tetoválás egyre nagyobb mértékben való elterjedését bizonyítják. A birodalomban a tetoválás viselése szinte kizárólag a nők sajátossága volt. Elsősorban kétes erkölcsű hölgyek, illetve papnők testét díszítették rajzok. A kutatók szerint ekkor még mindig gyógyászati megfontolásokból tetováltak, illetve afféle örök amulettként szolgáltak elsősorban a terhesség és szülés időszakának megóvására. Az egyiptomiak sötét vagy fekete színeket használtak, míg az eszkimók a sárgát kedvelték. Általában pontokból álló vonalakat és gyémántalakzatokat formáltak a tetoválások, de a szkíták mitikus állatfigurákkal díszítették testüket. Esetükben a tetoválás a nemesi rangot jelezte. Az ókori görögök és rómaiak vallási megfontolásból tetováltatták magukat, de a rabszolgákat és bűnözőket is így jelölték meg. Lényegében az össze kontinensen elterjedt a tetoválás. A maorik a fejet tartották a legfontosabb testrésznek, mely megkülönböztette az egyént a közösség többi tagjától, ezért az arctetoválásnak különösen nagy jelentősége volt. Formájából következtetni lehet a tulajdonosa rangjára, származására és tulajdonságaira is. A kereszténység elterjedésének időszakában a tetoválás bűnnek számított, ezért Konstantin betiltotta az Isten által teremtett test eltorzításáért felelős testrajzokat.

Míg nyugaton csökkent a tetoválás jelentősége, addig Japánban egyre előtérbe került. Eleinte a bűnözők megbélyegzésére használták, majd esztétikai szerepet kapott. Mivel egyedül a királyi család tagjai hordhattak díszes ruhát, ezért a középosztálybeliek egésztestes tetoválásokkal ékesítették magukat. A nyugati kultúrába 1600 környékén tért vissza a tetoválás William Dampner tengerésznek köszönhetően, aki egyik felfedezőútjáról magával hozta Giolo polinéz herceget, aki hatalmas szenzációt aratott, így hamarosan a felsőosztálybeliek apró, diszkrét helyen található rajzokkal díszítették bőrüket. Az első tetoválógépet 1891-ben szabadalmaztatták, mely után mindenki számára könnyen elérhetővé vált a tetoválás, így a felsőosztály elfordult tőle. A 20. század jó részében a tetoválás illegális volt, a művészek titkos szervezetekbe tömörültek, iskola, ahol továbbadhatták volna tudásukat nem volt. A nehézségek ellenére ekkor született meg és virágzott az amerikai stílus, a New York-i Chatham Square-en. A művészek gyakran feleségükre tetoválva hirdették tehetségüket. Ebben az időszakban kezdett népszerűvé válni a kozmetikai tetoválás, amit már az indiánok is alkalmaztak. Az első világháború idején a bátorság és háború jelképeit varratták magukra az emberek, azonban a negyvenes évektől kezdődően hanyatlani kezdett ez a fajta kultúra főleg a Hepatitisről és vérmérgezésről szóló rémhíreknek köszönhetően. A következő évtizedekben Lyle Tuttle művésznek köszönhetően helyre állt a bizalom a tetoválások iránt. Tuttle felismerte a reklám és a média jelentőségét. Nagy publicitással főleg híres asszonyokat tetovált.

A tetoválás legmagasabb szintjét a csendes-óceáni szigetvilágban és Japánban érte el.

Vissza Miami Beach-re

Miami Ink. Ebben rejlik a sorozat titka, igazi értéke. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a szalonban igazi tehetségek dolgoznak, akik a leghétköznapibb kívánságokból is kihozzák a maximumot.

Az alapkoncepció nincs agyonbonyolítva, de pont ez a siker kulcsa. Minden részben bemutatnak bizonyos számú tetoválást a gondolattól egészen a megvalósulásig. Közben elmeséltetik a viselővel a motívum történetét. A testdíszek nagy hányada a tulajdonos valamelyik családtagjának vagy barátjának a halála miatt érzett gyászból születik. Egy idő után kissé monotonná válik a műsor, unalmasak a hasonló történetek. Az egyhangúság megtörését szolgálja Yoji, a tanonc folyamatos ügyetlenkedése, és a csapaton belüli konfliktusok. Főleg Ami és az ideiglenesen a szalonba került egyetlen női művész Kat között gyakoriak az ellentétek.

Mindegyik szereplőnek megvan a maga specialitása. Kat például a fekete-fehér portrék mestere, Ami pedig a japán tetoválókultúrában jártas. Ettől függetlenül egy igazi művésznek minden kívánságból a lehető legjobbat kell kihoznia. És az üzlet érdekében nem válogathat. Ugyan vannak olyan ötletek, amiket csak változtatások után hajlandóak megvalósítani, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen tetoválás kerül a portfóliójukba. Tehát egyáltalán nem könnyű a tetoválók munkája. Egyrészt kell egy nagy adag tehetség, másrész jó emberismeret és felelősség, hogy a tulajdonos tíz év múlva se bánja meg, hogy kivarratta a bőrét.

Számomra a sorozat legnagyobb értéke, hogy igyekszik lerombolni az előítéleteket és hirdeti, hogy a külsőségeken túljutva meg kell látni magát az embert. Tetoválás mindig volt és mindig lesz. Egyfajta szabadságot és lázadást jelent, mely figyelmeztet életünk egy bizonyos szakaszára, egy emberre, aki fontos nekünk.

Hozzászólások

@

Küldés