„Álmaimban Amerika visszainteget”


Orbán Viktória  2009.3.12. 11:20

Június végén lesz két éve, hogy hazaérkeztem a „lehetőségek országából”.

Pedig olyan, mintha csak most lett volna, hogy anyukám megkérdezte tőlem: akarok-e Floridába utazni? Még mindig tisztán, élesen bennem van ez kép, ahogy pakolok be a hűtőbe, és értetlenül rábámulok a kérdés hallatán.

Emlékszem, az első percben még hezitáltam, hiszen ott volt a főiskola, és az autista kisgyerekkel, akire majd vigyáznom kellett, sem autistával még életemben nem találkoztam. De mégis elmentem, és egyáltalán nem bántam meg a döntést. Életem egyik legszebb éve volt, amit ott töltöttem. Tele újabbnál újabb élményekkel, kalandokkal, amiket senki nem vehet el tőlem. Manapság talán már nem olyan nagy dolog Amerikába utazni, mint szüleink idejében, de az egyén számára még mindig hatalmas élmény és lehetőség, hiszen Amerika – más!

Ha megkérdezik milyen volt, milyenek az emberek, milyen az élet úgy általában – nagyon nehéz válaszolni. Nem igazán lehet szavakba önteni. Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent Amerika, ahhoz ott kell lennünk, át kell élnünk a mindennapokat. Persze, az emberek ugyanúgy dolgoznak, sportolnak, szórakoznak, étterembe járnak, mint bárhol máshol a világon, de mégis van egy sajátos hangulata. Ezt valószínűleg csak mi, külföldiek vesszük észre, hiszen egy amerikainak Amerikában lakni éppoly természetes, mint nekünk Magyarországon. Ha ők jönnének ide, ők is éreznének valami furcsa, sajátos hangulatot, ami ráillik az országunkra.

Nekem Florida olyan volt, mintha állandóan nyaralnék, hiszen akárhova mentem, akárcsak a másik utcába is, mindig új helyre mentem, mindig új dolog várta, hogy felfedezzem. Nem is beszélve az állandó jó időről, napsütésről és az angol nyelvről.

A leginkább a meleg hiányzik és a tengerpart. Húsz perc alatt kiértem a fövenyre, és sütettettem magam. Nagyon tetszett, hogy mindenhol, mindenkivel angolul kellett beszélnem. Emlékszem, mennyire büszke voltam magamra, amikor telefonon elintéztem egy hivatalos ügyemet (át kellett jelentkeznem egy másik szakra a főiskolán). Nekem ez alatt az egy év alatt nagyon sok kellemes élményben volt részem, és örülök, hogy az autista kisfiúval is megtaláltam a közös hangot. Bevallom, néha nagyon nehéz volt, főleg az elején, amikor még nem ismertem, nem tudtam mire, hogyan reagál, hogyan tudom megnyugtatni – és volt olyan pillanat is, amikor a legszívesebben hazajöttem volna. De minden problémát sikerült megoldanom és nem bántam meg, hogy maradtam. Soha nem is fogom.

Néha az emlékeim olyan erővel törnek rám, hogy fizikai tünetei is vannak. Talán viccesen hangzik, pedig tényleg igaz. Hevesebben ver a szívem, és valami furcsa boldogság és hiányérzet keveréke van bennem, amikor eszembe jut, hogy nem láthatom Jamest, nem vihetem a játszótérre, hogy nem járhatok főiskolára, ahol angolul kell megértenem mindent... Emlékszem, az első órákon egy szót sem értettem abból, amit a tanár mondott. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy felfogjam a szavak jelentését. Persze ez fárasztó volt, és ha csak egy fél pillanatra is elkalandoztak a gondolataim, már el is vesztettem a fonalat. Attól kezdve nem is figyeltem, megvártam, míg egy másik témába kezd, és újra nekiálltam koncentrálni. Pár óra után már minden könnyebben ment.

Gyakran álmodom Amerikáról: ahogy ülök a repülőn, olykor a James-szel is álmodom.

Egyik nap, egy középiskolában járva, ahogy a faliújságot nézegettem, felfigyeltem egy katalógusra, amelyben külföldi iskolákról írtak: Spanyolország, Finnország, Brazília, Egyesült Államok, Anglia, ahol azok a diákok, akik megfelelő nyelvtudással és szorgalommal rendelkeznek, eltölthetnek egy évet. Külföldi családoknál lakhatnak, zsebpénzt adnak nekik, és természetesen az ottani középiskolában tanulhatnak. Micsoda lehetőségek!

Milyen jó, hogy már ilyen könnyen eljuthat az ember külföldre, tanulni, világot látni! Ha nekem gyerekem lesz, biztosan támogatni fogom, hogy már a középiskolát külföldön végezze, hiszen ez egyrészt egy életre szóló emlék, másrészt pedig nagy előnyt jelent az így megszerzett nyelvtudás a nyelvvizsgán, érettségin, munkahelyen is.

Persze, szülőként biztos nem fogom ilyen könnyedséggel ezt mondani és tenni, mert félteni fogom őt. De tudom, hogy amennyiben ezt választja, akkor ez egy életre szóló élmény lesz számára.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Tíz érdekesség a kézilabdáról

A kézilabda, mint labdajáték egy népszerű sport.

2020.1.2.   


Az online társkeresés előnyei

Milyen előnyei vannak az online társkeresésnek? Az ismerkedés világa igen nagyot fordult az elmúlt évtizedekben.

2019.12.19.   


Kell-e nekünk? (X)

PR-cikk

Kell-e nekünk a karácsonyi ajándékvásárlási láz?

2019.12.19.   


Hogy kellemesen teljen az ünnep

Faar Ida

Megint eltelt egy esztendő, ismét apró fények gyúlnak a sötét utcákon.

2019.12.17.   


Miként segíthet a párterápia?

Egy párkapcsolat rendkívül érzékeny dolognak számít. Elég egyetlen negatív tényező és máris kibillenhet még a legharmonikusabb kapcsolat is az egyensúlyából.

2019.9.11.   


Hüvelykujj

Póda Erzsébet

Vajon melyik a kezünk leggyakrabban használt ujja manapság?

2019.5.5.   


Művészek vagyunk

Oriskó Renáta

Egy valami közös bennünk, művészek vagyunk, az élet művészei.

2019.4.29.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2019.4.28.   


A nők közötti barátság

Póda Erzsébet

A női barátságok különleges kapcsolatok: áthatja őket a jellegzetes női gyengédség. Nem is csoda, hiszen számukra fontosak az érzelmek.

2019.3.22.    24


Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2019.1.10.    13


Asztaldíszek gyorsan

Palkó Emese

Szuper gyorsan elkészíthető adventi asztaldíszek mindenkinek!

2018.12.5.    22


Takarékos vásárlás

Így spórolj pénzt, miközben vásárolsz! Vásárlási szokásaink, motivációink meglehetősen szerteágazóak lehetnek...

2018.11.15.    2