Amikor leszáll az est


Tompa Orsolya  2014.1.7. 5:04

A tinédzserek manapság egyre fiatalabban kezdik el belevetni magukat az éjszakai élet rejtelmeibe.

Példának okáért nézzük az év legnagyobb és legszínvonalasabbnak számított éjszakáját, az év utolsó napján megrendezett szilveszteri bulit. Egy nagyváros egyik elitnek számító szórakozóhelyén jártunk. A szilveszteri bulira igyekeztünk, ahogy sok más fiatal is. A sorban állva szemtanúi lehettünk, milyen harcok folynak a bejutásért, és hogyan lehet kijátszani a biztonsági őröket, ha nem akarnak beengedni. Egy ehhez hasonló elit szórakozóhelyen elsőre is nyilvánvalóvá válik, hogy a pénzeseket azonnal beengedik, míg, akin nem látszik annyira vagy egy kicsit többet ivott, azt egyből elküldik. Ráadásul oda se bagóztak, amikor azt mondtuk, rajta vagyunk a listán, hiszen előre foglaltunk helyet. Néhány perccel később mi is meguntuk a huzavonát, és kicseleztük őket. Hipp-hopp, már bent is voltunk, és belevethettük magunkat az éjszakába.

Amíg mi próbáltuk jól érezni magunkat a barátokkal, addig mások ezzel nem foglalkoztak. Könyörtelenül félrelöktek csak azért, hogy a DJ-pultnál legyenek. Közben nem is táncoltak, csak álldogáltak, és undokoskodó pillantásokkal méregették a többieket.

Sokan azt hiszik, mindenki csak azért jár ilyen helyekre, hogy a sárga földig leigyák magukat, összejöjjenek valami idegennel, aki természetesen nem a hobbiról akar majd csevegni, csupán egyéjszakás kalandra vágyik. A lányok többsége előveszi a szekrényéből a legrövidebb koktél- vagy miniruháját, a legmagasabb tűsarkúját, belövi a haját, az arcára töménytelen mennyiségű sminket ken fel, hogy szebbnek és dögösebbnek tűnjön. Persze sokan fel vannak háborodva, amikor fogdossák őket és kikezdenek velük, pedig a viselkedésükkel, a külsejükkel, mozgásukkal tényleg ezt üzenik. Akik pedig mégsem erre vágynak, fejvesztve furakodnak át a tömegen, hogy lerázzák a részeg srácokat, akik folyamatosan nyomulnak, és nem fogják fel, még azt sem, amikor a lány már kénytelen arrébb lökni őket.

A lányokat gyakran meghívják egy-egy italra, de sajnos a tapasztalat gyakran azt mutatja, hogy drogot csempésznek bele, hogy elkábítsák őket, aztán tehetetlenné válnak, öntudatlan állapotba kerülnek. Ennek pedig bármi lehet a következménye. Akik drogot csempésznek ilyen helyeken mások italába, kihasználják ezt az állapotot, sok lányt ilyenkor erőszakolnak meg. De akár késelésnek is szemtanúi lehetünk...

Az éjszakában tehát sok olyan dolog történik, amiről a szülőknek gőzük sincs. Nem tudják, a gyerekük merre jár, mit csinál, kivel van, mibe keveredik, és mennyit iszik.

Mindenkinek szüksége van néha arra, hogy kieressze a gőzt, csak néhányan ezt túlzásba viszik. Pedig lehet, hogy azon az estén követik el életük legnagyobb hibáját…



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2023.7.20.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.   


A tökéletes ajándék

PR-cikk

Különleges ajándékot keresel egy különleges barátnak? Megtaláltad!

2023.1.31.   


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2023.1.15.    5


Különleges üveggyöngyök

PR-cikk

Törékeny eleganciát rejtenek magukban a sokszínű üveggyöngyök. Teremtsünk belőlük szépséget!

2022.10.19.   


Krízisek után

Faar Ida

Öt tipp, hogyan mássz ki a gödörből!

2022.10.17.    16


Próbatétel túrának álcázva

Dráfi Emese

Az élet kiszámíthatatlan, véletlenek nincsenek, megpróbáltatások viszont igen.

2022.3.28.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2021.7.9.   


Belső vallomás

Aranyossy Judit

Ezen a világon a szerelem egyike a legszebb dolgoknak és nincs korhoz kötve.

2021.5.13.   


Kilók le, bikini fel!

PR-cikk

Nemsokára ismét érkezik a nyár! Ha a bikini viselésének már a gondolata is aggodalmat kelt benned, itt az ideje elkezdeni a felkészülést.

2021.5.12.