Anyósintelmek


Kiss Julianna  2006.2.9. 18:06

Amikor a nő úgy tartja: egy asszonynak mindig széles köténnyel kell rendelkeznie, hogy takarni tudja a családi szennyest… (De meddig -- és miért?)

Kicsit elhúzódik az idei tél, a hideg és a havazás is csak az utóbbi időben kezdődött el igazán, pedig az erdei séták alkalmával már-már a hóvirágot lestük.

Kedves anyósom (ne tessék semmiféle gúnyos háttérzörejt kihallani a jelzőből, hiszen annyira ritkán találkozunk, olyan biztonságosan messze lakik tőlünk, hogy disznóság lenne kiakadni tőle!) mostanság szánta rá magát, hogy meglátogat bennünket, egy kis egészségügyi körúttal összekötve.

Próbáltuk minél változatosabbá tenni a programját: egy kis mozi, színház, étterem. Férjemmel egymást váltottuk mellette, nem akartuk magára hagyni. Úgyis egyedül éldegél, legalább ilyenkor legyen társasága. Valahogy úgy sikeredett a beosztás, hogy rám többször került sor, és bizony pár nap után már a lehetetlenebbnél lehetetlenebb témákat is előhoztuk. Minden rokont, barátot és ismerőst kibeszéltünk.

Hát igen -- szedegethettem össze az információkat --, Gyuriék szépen éldegélnek, most készült el az új házuk. Sanyiék jól vannak, két gyerekük van, Tibiék most várják a másikat, úgy néz ki, lecsitultak náluk a kedélyek. Állítólag Tibi összejött az egyik kolléganőjével, a felesége meg hatalmas botrányt csapott, el is költözött tőle. Tibi persze nem hagyta annyiban, sikerült hazaédesgetnie, aztán már útban is van a baba.

„--Ezek a mai nők túl forró fejűek – szögezte le anyósom. -- Azt hiszik, azzal, hogy összecsomagolnak és elköltöznek, minden meg van oldva. Önzőek, hiszen csak saját magukra gondolnak, a gyerekek érdekeit nem nézik. Mert mit tehet manapság egy, a gyerekeit egyedül nevelő nő? Ha a szülők nem segítenek, el van veszve. Nem kell ezt olyan tragikusan venni, ezzel együtt kell élni. Velem is megesett már, hogy amikor korábban mentem haza, kettesben találtam a férjemet a szeretőjével. Szerencsére nem az ágyban, éppen kávézgattak. Leültem velük, elbeszélgettünk, na nem hármunk dolgáról, csak úgy, általánosságban. Én válni nem akartam, meg hova is mehettem volna. El kellett volna költöznöm, hiszen a férjem szülői házában laktunk…

(Hát persze, gondoltam magamban, az öreg mindent úgy rendezett, hogy nejét teljesen függővé tegye. Ő volt a család pénztárosa, ő mondta meg, mit vegyenek, hova menjenek, felesége az utolsó fillérig leadta a keresetét. Ő meg beosztotta, de úgy, hogy felesége kezébe soha egyetlen fillér nem került.)

…Meg különben is, minden ismerősömnél hasonló volt a helyzet, és minden feleség hallgatott! Nem kell ebből olyan nagy tragédiát csinálni” -- nézett rám sejtelmesen.

--Mi ez, felkérés táncra? -- találgattam. De rossz lóra tett, én nem voltam hajlandó bekapni a kivetett horgot. „-- Embere válogatja -- vetettem fel a fejem. -- Mi ezt már a kezdet kezdetén tisztáztuk: semmiféle problémamegoldó beszélgetésre nem vagyok hajlandó. Akinek nem tetszenek a hazai viszonyok, nem kötelező maradnia. Csak aztán ne járjon vissza pitizni a küszöbre” -- adtam ki az ukázt.

Másnap fülorvoshoz mentünk, anyósom ugyanis eléggé rosszul hall. Az egyik fülére majdnem teljesen süket, a másik kicsit jobb, de azon is hallókészüléket hord. A doki nagyon lelkiismeretes volt, mindkét fülét becsületesen kivizsgálta, és mivel szeretett volna pontos kórtörténetet kapni, alaposan kikérdezte. Anyósom gyerekkori betegségekre hivatkozott, gyakori fülgyulladásokra, én pedig nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Férjem már régen beavatott a családi titokba: amikor apósomnak úgy tartotta kedve, bizony alaposan eltángálta a feleségét. Ilyen „balesetek” eredménye a beteg fül.

De anyósom szerint minden rendben van, amit hoz a sors, azt kell elfogadni. És a családi szennyes takargatása még a férj halála után sok évvel sem ért véget! Ráadásul jön a süket dumával, hogy micsoda szerencsétlenség érte, mert szeretett párja, a férjek és családapák gyöngye meghalt, holott boldogan élhetne…

--Aha -- gondolom ilyenkor --, meg tovább verhetne és bánthatna! És egy ilyen rongy ember mellett tűrt és szenvedett a gyerekek érdekeire hivatkozva. Akik mellesleg szinte menekültek a családi házból, nem bírván elviselni apjuk lelki – és testi -- terrorját.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Takarítási mánia

Faar Ida

Már két teljes órája nála ülök, de nem jutottunk semmire.

2017.11.6.    9


Hogyan adjuk el gyorsan lakásunkat?

Nem mindegy, hogyan látunk hozzá lakásunk eladásának, hogy az vonzó legyen az érdeklődők számára.

2017.9.22.    4


Négy hasznos ajándék férfiaknak

Összegyűjtöttünk négy olyan kiegészítőt, amit biztosan szeretni fog, és hasznát fogja venni a hétköznapokban.

2017.6.2.    8


Jobb formában

Jády Mónika

Kicsit nehéz a dolgunk, így, ünnepek után... Viszont mindenképpen jó, ha odafigyelünk az életmódunkra.

2017.4.19.    11


Eljegyzési fotózás

Szalay Mona

Az eljegyzési fotózás vidám, laza, kötöttségek nélküli, felszabadult, kellemes délutáni programot jelent.

2017.4.14.    16


Felejthetetlen lánybúcsú

Huszár Ágnes

Modern kori szokások, tippek, jó tanácsok, hogy felejthetetlen legyen a házasságkötés előtti leánybúcsú hangulata.

2017.2.15.    6


A legsikeresebb internetes vállalkozónők

Az internet nem csak a férfiak területe, számos nő épített fel világszinten is sikeres internetes vállalkozást.

2017.1.5.    13


Plus size divat 2017-ben

PR-cikk

Milyen trendek várnak a teltekre a következő évben?

2016.12.21.    16


Asztaldíszek gyorsan

Palkó Emese

Szuper gyorsan elkészíthető adventi asztaldíszek mindenkinek!

2016.12.10.    21


Ne ossz meg minden fotót!

Palkó Emese

A közösségi oldalakon eltöltött idő, szerves részét képezi életünknek. Könnyebb kapcsolatot tartani, és az exhibicionista hajlamainkat is ki tudjuk élni, akár képfeltöltés formájában.

2016.11.24.    22


Szégyen

Magyar Anett

Számtalan estém ért úgy véget, hogy megvertek. Abban reménykedtem, hogy a férjemnek ízlik a vacsora, hogy a szeretőjétől úgy tér haza, hogy kielégült, és az ágyba vágyik, aludni. Akkor elmaradna a verés, a fájdalom. (Olvasónk írása a felhívásunkra érkezett.)

2016.11.14.  2    28


Változtassunk!

Rajczi Viktória

Mindenki számára eljöhet a pillanat, mikor úgy érzi: lezárult életének egy szakasza.

2016.10.5.    14