Au-pairnek lenni nem könnyű(1)


Kabók Zita  2003.12.14. 23:16

E sorok írása közben nehéz kiragadnom egy-egy mozzanatot, jellemző vonást abból a világból, amelyben most, hazámon kívül, élek. (A cikk szerzője jelenleg az angliai Manchesterben dolgozik.)

Talán nem is lehet formába önteni, nem is lehet körülírni, mert ezt a másságot érezni kell. Több mint egy éve, hogy Angliában vagyok. Soha nem álmodoztam arról, hogy külföldön éljek, hogy megízleljem ezt a csodálatos, máskor meg keserű világot. Mint minden ötlet és terv, ez is egyik napról a másikra született meg.

Nehéz szívvel és csomaggal keltem útra. Kezdetben sokszor úgy éreztem: egy pillanat alatt itthagynék mindent! Aztán mégsem adtam fel, mert a célokért és az álmokért harcolni kell. Az egyáltalán nem könnyű kezdeti időszak után most már elmondhatom: jól érzem magam. Egy év alatt nagyon sokat változtam. Az ember a szülőföldjétől távol sokat gondolkodik, erősödnek a családi szálak és az otthon szeretete. Itt egyedül kell kiállni a megpróbáltatásokat -- senki sem segít. Au-pairnek lenni nem könnyű, bár szerencsés esetben jó családhoz kerül az ember lánya. A gyerekvigyázók azonban többnyire túlterheltek.

A munkánk hivatalosan heti huszonöt óra plusz két esti gyerekfelügyelet. Cserébe zsebpénzt, szállást kapunk, és együtt étkezhetünk a családdal. Ez egy jó kiindulási pont, mert elegendő, ha alapfokon beszéljük az angolt. Nincs szükség külön képesítésre, kellemes körülmények között lakhatunk, járhatunk nyelvtanfolyamra, és a tandíjon kívül semmilyen költségeink nincsenek.

A felhőcskék azonban pár hónap múlva előjönnek, és a nap már nem süt oly ragyogóan, mint az elején. Esik az eső, reggelente sötét van, a gyerekek toporzékolnak, a házban „áll a bál”, tízemeletnyi a mosogatnivaló, a vasalnivalót sem kell nagyítóval keresni, és készülni kell a vizsgákra. Elégedetlenkedünk és panaszkodunk -- majd nevetünk az egészen. De újra el kell kezdeni minden napot, és újra erőt kell meríteni, hogy folytatni tudjuk.

Sokszor kesergek, hogy „már megint nem értek semmit, és megint nem tudom, melyik igeidőt használjam, és már megint kétszer megkérdezték, mit szeretnék mondani.” A legnagyobb ámítás a nyelvtanulással kapcsolatban az, amikor otthon azt mondják: rád ragad, és egy év múlva már perfekt fogod beszélni. Az állítás a hamisságáról mindannyian megbizonyosodunk itt Angliában, mert nem megy az olyan könnyen. A szavakat itt is be kell magolni, és a kiejtésnek is tökéletesnek kell lennie, ha azt akarjuk, hogy megértsenek bennünket.
Annak ellenére, hogy szeretek tanulni, és szeretem az angolt, mégis azt mondom, nehéz és vég nélküli küzdelem a tanulás, mert sosem lehetünk tökéletesek. Vannak barátaim, akik több mint egy éve élnek itt, és egy épkézláb mondatot nem tudnak kipréselni magukból.

Az itt töltött egy év alatt sok könnyfakasztó és boldog pillanat érintett meg. Nincsenek itt a szüleink, jobb esetben vannak barátaink, és mindenről egyedül kell döntenünk. S mivel idegen országban vagyunk, meg a nyelvet sem beszéljük jól -- ez nagyon nehéz! Erősnek és kitartónak kell lennünk, de mindezek áráért egy életre szóló „fényképalbumot“ kaphatunk. A legnehezebb pillanatok után mindig van következő perc, amikor már újra folyékonyan megy az angol, vagy két puha gyerekkezecske ölel át meleg szeretettel -- s ez mindenért kárpótol.
(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Világot látni

Kabók Zita

Közép-kelet Európában az egyre terjedő szegénység, a romló életszínvonal, a munkanélküliség sok fiatalt csalogat külföldre.

2004.7.5.   


Menni vagy maradni?

Kabók Zita

Jelenleg Angliában élek, és akárhányszor hazamegyek közép-kelet európai otthonomba, mindenki arról faggat, milyen az élet külföldön, mit tanácsolnék, ha valaki világot szeretne látni?

2004.6.25.   


Au-pairnek lenni nem könnyű(3)

Kabók Zita

Angliában, az öltözködésben sem tesznek különbséget tél és nyár között. A szandál, a miniszoknya vagy a csizma mindig időszerű.

2003.12.19.  1   


Au-pairnek lenni nem könnyű(2)

Kabók Zita

Amikor elmúlik a kezdeti eufória, elkezdtem összehasonlítani a hazámat külfölddel.

2003.12.16.   

A rovat további cikkei

Évszakváltás –ruhatárcsere

Huszár Ágnes

Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.

2018.9.4.    4


Arcunk elárulja, milyenek vagyunk

Emberként nem vagyunk egyformák, maximum hasonlíthatunk egymásra.

2018.7.18.    1


Szégyen

Magyar Anett

Számtalan estém ért úgy véget, hogy megvertek. Abban reménykedtem, hogy a férjemnek ízlik a vacsora, hogy a szeretőjétől úgy tér haza, hogy kielégült, és az ágyba vágyik, aludni. Akkor elmaradna a verés, a fájdalom. (Olvasónk írása a felhívásunkra érkezett.)

2018.7.17.  3    40


Változtassunk!

Rajczi Viktória

Mindenki számára eljöhet a pillanat, mikor úgy érzi: lezárult életének egy szakasza.

2018.7.12.    42


Álmaink nem hazudnak

Póda Erzsébet

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.

2018.6.15.    46


Hogyan éljük túl a szakítást?

Faar Ida

A szerelem olyan, mint a háború: egyszerűen, és könnyedén kezdődik, és kínok között sok áldozatot követelve ér véget.

2018.6.13.    21


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2018.4.13.    5


A nők közötti barátság

Póda Erzsébet

A női barátságok különleges kapcsolatok: áthatja őket a jellegzetes női gyengédség. Nem is csoda, hiszen számukra fontosak az érzelmek.

2018.2.4.    24