Világot látni

Kabók Zita  2004.7.5. 12:10

Közép-kelet Európában az egyre terjedő szegénység, a romló életszínvonal, a munkanélküliség sok fiatalt csalogat külföldre.

A külföldi munkáról, életről különböző hírek terjednek: busás fizetésekről, csábító életről szólnak. Ha külföldről hazatérek, mindenki arról faggat, milyen az élet külföldön, mit tanácsolnék, ha valaki világot szeretne látni? Szerintem figyelembe kell venni a valós tényeket: mennyibe kerül a kiválasztott célországban az élet, az oktatás, az utazás, stb. Mert sehol sem fizetnek olyan jól, hogy egy-két hónap munka után meggazdagodik az ember…

Ha egy fiatal úgy dönt, külföldön dolgozik tovább, a legfontosabb számára, hogy elsajátítsa az adott ország nyelvét. Nem igaz, hogy nem fontos nyelvet tanulnunk, mert az úgyis „ránk ragad”. Persze van, akik tehetséges, és hamar megtanulja az idegen nyelvet, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell tovább tanulnunk, tovább tökéletesíteni a nyelvtudásunkat. Az sem igaz, hogy a diplománkat felmutatva azonnal bőrfotelos állást kapunk. Csak akkor kapjuk meg a jobb állásokat, ha folyékonyan beszéljük az adott ország hivatalos nyelvét. Tehát aki külföldre akar menni – tanulja meg a nyelvet!

Azok megnyugtatására, akik talán ezek után visszariadnának -- mindenki egy helyen kezdi: a lépcsősor alsó fokán. Van, aki hamarább szalad fel rajta, van, aki félig sem jut fel, van, aki nem is akar feljutni, s alulragad. Sokakat elkap a pénz csábító ereje, és abbahagyják a tanulást, mondván ezzel pénzt és időt spórolnak meg. Ez idő alatt még több pénzt lehet keresni. Pedig a pár hónapos keresetet pár perc alatt el tudjuk verni, a tökéletes nyelvtudás azonban életünk végéig a miénk marad, és bármikor kamatoztatni tudjuk.

Arra is gondolnunk kell, hogy amikor a külföldön töltött évek után hazamegyünk, senki sem fog minket úgy kezelni, mint azelőtt. Talán irigykedni fognak, mert azt hiszik, könnyen meggazdagodtunk. Talán beképzeltnek, vagy okoskodónak fognak tartani, aki mindent tud, mert már „volt kint”… Azt viszont senki sem fogja kérdezni, gondolni, tudni, átérezni, sőt megérteni, hogy mennyit dolgoztunk és tanultunk, milyen sokszor voltunk magányosak, és milyen nehézségeket okozott számunkra, amikor mondani akartunk valamit, de nem tudtuk hogyan mondjuk -- hallgattunk, mert nem értettük, mit mondanak nekünk. Egyszerűen mások leszünk, mint azelőtt voltunk…

Otthon senki sem fogja megérteni a szívünket, amely már nemcsak a hazánkhoz, hanem az idegen földhöz is kötődik -- más emberekhez, újabb barátokhoz, akik talán színes bőrűek, talán más nemzetiségűek, más fajhoz tartoznak. Rajtunk kívül senki sem tudja, mennyi mosolyt, ölelést, biztatást vagy elismerést kaptunk másoktól, amiért keményen dolgoztunk vagy, mert sikerült helytállnunk. Senki nem tudja, hányszor kritizálták a munkánkat, hányszor voltunk padlón, hányszor keseredtünk el, mert túl nehéz volt a feladat, amelyet vállaltunk. És rajtunk kívül senki sem fogja áterezni azt az átérezhetetlen, azt a csodás, egész életre szóló élményt, amelyet mi éltünk át, abban a másik országban.

Ha megismerünk egy más országot, annak kultúráját, s lakóit, rájövünk, hogy mások is ugyanolyanok, mint mi. Hiszen az idegen ország embereinek is vannak érzéseik, céljaik, ők is szeretnének boldogok lenni -- lehetnek bármilyen nemzetiségűek, fehérek vagy feketék. Tudatosítanunk kellene ezt, s akkor talán nem lenne rasszizmus, más hitének gyűlölete, eltűnne az erőszak és minden gonoszság, s a fegyverkezésbe ölt pénzt jótékony célokra fordíthatnánk…

Szerintem az a legfontosabb, hogy soha ne adjuk fel az álmainkat, harcoljunk értük, és mindig tudjuk, merre tartunk, mi a célunk -- akkor nem veszünk el, legyünk bármelyik pontján is a világnak.
Merjünk világot látni!
Sok sikert hozzá mindenkinek!

Hozzászólások

@

Küldés