Egy szép lány

Bernád Emese 2005.6.16. 6:54

Nem tudom, ki hogyan vélekedik az efféle dolgokról, de én nem igazán díjazom a szépségversenyeket…

De kezdjük az elején! Van egy elítélendő rossz szokásom: imádok evés közben újságot olvasni. Vagy olvasás közben enni. Mindez attól függ, mennyire érdekes az újság. Ám múltkoriban majdnem ráfizettem erre a gyengémre. Éppen az evés közbeni olvasást (bár inkább csak újságlapozgatás volt, ugyanis eléggé pocsék újságot sikerült kerítenem) műveltem, amikor torkomon akadt a kiflivég.

Az egyik oldalon a lap által szervezett szépségválasztás résztvevői (báj)mosolyogtak az olvasókra, akik között megdöbbenve fedeztem fel egy régi ismerős fényképét. A lánnyal, nevezzük Icának, először a régi munkahelyemen (egy női magazin szerkesztőségében) találkoztam, amikor részt vett az ottani szépségversenyen. Ennek már körülbelül hat éve.

Nem tudom, ki hogyan vélekedik az efféle dolgokról, de én nem igazán díjazom a szépségversenyeket. Öntudatlanul is összevetem egy, még a nyolcvanas években látott lóvásárral, és nem tudom elhessegetni azt a (rém)gondolatot, hogy a kettő alapvetően egy tőből rügyezik. A vevők végigmustrálják a lovak és a lányok sörényét, lábát és farát, majd kiválasztják a nekik leginkább tetszőt.

Na, de térjünk vissza a mi Icánkhoz! Aki hat évvel ezelőtt még egy butuska, hamvas tizenhat éves csitri lány volt, és akinek az otthoniak meg a barátnők bebeszélték, hogy szép. Megesik, hogy a lányok újságnézegetés közben ócsárolják az abban szereplő modelleket, miközben jószívűen nyalnak egyet barátnőjük egóján. „Nézd már, micsoda orra, feneke, melle van! Csupa rondaság, melletted labdába sem rúghatnának! Nem is értem, hogy te miért nem indulsz egy ilyen versenyen? Magasan rávernél az egész mezőnyre!” – hangzanak a dicsérő szólamok. Mígnem egy szép napon a körülrajongott lány elhiszi, hogy neki van keresnivalója a világot jelentő kifutón.

A baj csak az, hogy amíg egy 16 éves tapasztalatlan lánynak még megbocsátható az ilyen jellegű ábrándozás, addig ugyanez egy 22 éves lánynál/nőnél már eléggé visszatetsző. Rendben van, magamévá teszem azt a tényt, hogy a mi Icánk szép, uram bocsá´, gyönyörű. De ha levonom az elmúlt hat év mérlegét, akkor egy nagy nullát kapok. Ica ugyanis az elmúlt hat évben minden lehetséges szépségversenyre benevezett, talán az elődöntőkig is eljutott, de nyerni egyszer sem nyert. Sőt, fel sem figyelt rá senki, aki számít a szakmában. Szomorú, hogy hat év sem volt elég ahhoz a felismeréshez, hogy neki nincs ott semmi keresnivalója! Hogy talán kezdhetne valami értelmesebbet is az életével…

Múlt őszön, amikor váratlanul összefutottam vele, kávéra invitált. Órákig beszélt az egyes versenyekről, fényképeket mutogatott, hol melyik „sztárral” fényképezték le. Azt viszont csak marginálisan érintette, hogy az érettségije mellé szerzett még egy szakképesítést, ráadásul munkája mellett esti egyetemre is jár. Pedagógiát tanul, mert „a mai világban nem árt, ha van az embernek egy diplomája is” – mondta. „Aztán majd meglátjuk” – sóhajtotta, majd tekintetével reménykedve végigsimogatta az asztalt elborító fényképeket.
Ica, fel kellene végre ébredni!!!