Lendület a változáshoz

Csepy Enikő 2012.3.21. 6:01

Az ember éli mindennapjait, melyek szinte már szokássá változnak.

Az ember dolgozik, hogy fenntartsa magát és családját. Éli mindennapjait, melyek szinte már szokássá változnak. Monoton szokásokká, melyek, ha kimaradnak, felborul a menetrend. Így válik egy emberi élet gépiessé, így fordulnak az emberek önmagukba, így lesz mindenki depressziós. A világ egy óriási mókuskerékké változik, melyből az emberek évek után már nem is látják a kivezető utat. Pedig a fény az alagút végén igenis ott van, létezik. Csupán túlságosan ragaszkodunk a kialakított programhoz, melyet élünk.

Sokan nem is akarnak változtatni. Talán jó nekik, talán félnek. Gépiesen végzik napi teendőiket, majd lefekszenek, s várják, hogy újra megvirradjon, s kezdetét vegye a következő, ugyanolyan nap.

A múlt nyáron Spanyolországba utaztam. Szüleim rég elváltak, édesapám több éve ott él. Ahogy leszállt a repülőgép, s beleszippantottam Valencia párával teli sós levegőjébe, megcsapott a változás szele. Teljesen új életmódba csöppenten. Hamar „félredobtam” addigi „kultúrámat“, ami szerint már húsz éve élek Szlovákiában. Tudtam, csak akkor fogom jól érezni magam, ha teljesen átadom magam az ottani életnek, s kitárom szívem az új élmények előtt.

Megérte. Nem egyszerű utazási iroda által közvetített kirándulásról volt szó, amikor csak hotelszobát és tengerpartot lát az ember, hanem egy igazi, „bármit megtehetsz” kirándulásról, mely feltárta előttem a lehetőségek kapuját. Várost néztem, strandoltam, vásároltam, finomakat ettem – de mindenekfelett hatalmasakat nevettem! A tudat, hogy szeretteimmel vagyok egy olyan helyen, mely megváltoztathatja gondolkodásmódomat, felvillanyozott.

Az érzés nem múlt el akkor sem, amikor hazatértem. Úgy döntöttem hát, hogy az egyetemen felveszem választható tantárgyként a spanyolt. Szeretném kiválóan beszélni a nyelvet, alaposabban megismerni a kultúrát, annyira lenyűgözött az ottani életstílus. Rájöttem, nem kell a begyöpösödött életmódot folytatnom, melyet az országunk kínál nekünk. A „csak meló, semmi öröm” elve elavult. Sajnos, erre még nem sokan jöttek rá. A spanyol kultúra megmutatta számomra azt, hogy lehet élvezni az életet. Egy kis önkontrollal meg lehet találni az arany középutat is.

Minden ember életében el kéne jönnie annak a pillanatnak, mikor felismeri: nem élheti le az egész életét egy metódus szerint. Kell lennie a mindennapokban egy-egy kis csodának, ami felvillanyozza az embert, ami megmozgatja, s új dolgok létrehozására készteti őt. Elsősorban fel kell ismerni mindazt, ami bennünket körülvesz. Kezdetnek járjunk nyitott szemmel: lehet, hogy épp az az apróság csal mosolyt arcunkra, melyet elhanyagolhatónak tartottunk eddig minden reggel a zöldségeshez menet.

Fedezzük fel a természet szépségeit, a világ adta legapróbb kincseket! Csak így érhet el bennünket a változás szele, az a bizonyos lendület, ami kizökkent bennünket az unalmas hétköznapokból. Hiszen nem könnyebb végigszenvedni az esti műszakot, vagy az unalmas órákat az iskolapadban, ha tudjuk, odakint a nagyvilágban vár bennünket nem csak egy, de több millió érdekes élmény, melyet befogadás nélkül nem tudnánk átélni?