Majdnem határtalan Európa 2.

Tóth Zsuzsi  2007.3.21. 8:17

Júniusban még nem tudtam, utcaseprés vagy tanulás lesz-e a történetem vége...

Mindeközben kitavaszodott, az érettségi előtti tanulós, fejvesztős időszak is lecsengett. Júniusban, gimnáziumi végzettséggel a kezemben még nem tudtam, utcaseprés vagy tanulás lesz-e a történetem vége. Mindenkinek köszönöm, aki ez idő tájt megállta nem megkérdezni ezredszer is, hogy: -- Na, Zsuzsika, téged hová vettek fel? vagy -- Tudod-e már végre, mi lesz az egyetemi továbbtanulássall? Voltak persze, akiket őszinte érdeklődés vezérelt, de ebben az időszakban utáltam mindenkit, aki a hírhedt kérdés nekem szegezte. Egy bizonyos ponton már elbújtam volna az utcán a kíváncsi ismerősök elől.

Július közepe tájt, kirándulás közben akadt lehetőségem személyesen is felkeresni a Padovai Egyetem központi titkárságát (nem volt jobb ötletem, nem ismerve az olasz rendszert), ahol két óra várakozás után, a sorban már csak öt ember állt előttem, közölték velem, hogy lejárt a munkaidő…

Csalódottságom szintje a csúcsához, harci kedvem a végéhez közeledett akkor este. Elalvás előtt gyártottam egy sor „valamiért így kell lennie” elméletet, szoktatva magam a gondolathoz, hogy a rám váró üres akadémiai évben információkat gyűjtök és dolgozom. Hazatérve azonban újult erővel meggyőztem magam, hogy talán még némi remény akad. Telefonáltam, olvastam, tudakozódtam Szlovákia és Olaszország minden ezzel kapcsolatban létező internetes oldalán és telefonvonalán, mikor egy boldog délelőtt egy nagyon kedves, higgadt hang köszönt Buongiorno-t a telefonba.

Figyelmesen hallgatta az ezredszer feltett kérdést, majd azt felelte, jó helyen járok, csak egy picit kell várnom, míg mindennek pontosan utána néz, nehogy félreértés essék. Megadta a webcímet, ahol különböző űrlapokat kitöltve eljuthattam a beiratkozás feléig. Az adott ponton kinyomtathattam a tandíj első részletére szóló csekket, majd a rendszer megkérdezte, melyik napnak melyik órájában tudok bemenni személyesen az egyetemre, véglegesíteni a jelentkezést, melynek során teljes jogú padovai egyetemistává leszek. Mágneskártyával, személyi kóddal, egyszóval minden, az órák látogatásához és a vizsgákhoz szükséges földi jóval.

Azt ugye mondanom sem kell, hogy a tandíj befizetését igazoló bűvös papír nélkül nem megy a szegény diák semmire. Nem okoz gondot viszont, ha az űrlapokat rosszul töltötte ki otthon. A hibát helyben, pár perc alatt kiküszöbölik. Esetemben erre nem volt szükség, igazi, keletről jött, túlontúl precíz és porosz rendszerben nevelkedett növendékként órákat gondolkodtam minden mező kitöltése előtt.

Az egyetlen dolog, amiben a nagykövetség segít, az érettségi bizonyítvány „olaszosítása”, elismertetése. A művelet során nemzetközi pecséttel (apostilla) hitelesítik az iskola pecsétjét. Az egészet lefordítják, majd a tolmács pecsétjét szintén hitelesítik. Ennek következtében az egy oldalas bizonyítványból szép lassan egy könyv lesz, minek alapján a követség kiállít egy elismervényt. Ezen feltünteti a szlovákiai jegyek olasz megfelelőjét, majd végül egy átlagot, százalékban kifejezve.

Ez az egyetlen fontos papír, amit otthon, körülbelül két hónap utánajárással, családi, baráti összefogással el lehet intézni. Bónusz információként elárulom: a színvonalasabb egyetemeken felvételi alapkövetelmény, hogy az érettségi jegyek alapján kiszámolt összesített eredmény legalább 66 százalékos legyen.

Hozzászólások

@

Küldés