Megint hétfő

Madarász Ildikó 2009.2.16. 13:26

Ma megint hétfő van. Szeretem a hétfőket. Hétfőnként mindent újra lehet kezdeni.

Madarász Ildikó, fogyókúra, 47. kísérlet / CSAPÓ!!!

Az A-típusú gyerekem azt ígéri, hogy ettől a héttől aztán nincs lazsálás, belehúz a tanulásba (főleg a nyelvtanba). A B-típusú gyerekemmel újra próbáljuk a kommunikációt, és azt fogadja, hogy esténként tényleg kijön a szobájából – legalább napi 40 percre –, a párom mától isti bizti, hogy fut a kutyával, mert a kutyának is jót tesz, meg persze neki is, én meg mostantól tényleg komolyan veszem a fogyókúrát, most aztán nincs kibúvó!

Szóval akkor mostantól, és már tegnap el is kezdtem (vasárnap), épp ezért isteni ebédet főztem – egész délelőtt robotoltam a konyhában, de ezt betudom már a fogyókúrám kezdetének. Mert ugye egész délelőtt állni, nem kis kalóriaveszteséggel jár – s úgy bekajáltam, hogy aztán délután csak az ebéd utáni szunyókálásra jutott energiám (ami eltartott este hatig.), ami nagyon jól esett.

Ez egyébként nálam lelki eredetű, mert úgy gondolom, hogy a fogyókúrám ideje alatt legyen mire emlékeznem.

Tehát belevágtam. Mindent tudok a módszerről. Egész múlt héten erre készültem. Utánaolvastam, megbeszéltem a barátnőimmel, voltam a bevásárlóközpontban, megvettem a szükséges élelmiszereket. (Nem egy olcsó mulatság fogyózni!) Átpakoltam a szekrényemet, előre raktam azokat a ruhákat, amiket már egy jó ideje nem bírok felvenni, kiakasztottam a szekrényajtóra az egyiket, amit nagyon imádtam... valaha, csak hogy a pszichés motiváció is meglegyen. Elsétáltam a helyi butikok előtt, hogy milyen csini ruhákat tudok majd felvenni, ha meglesz az eredmény, legvégül – ez volt a legdurvább – hűtőmágnessel rögzítettem az egyik nem épp előnyös fotómat a frigóra.

Tehát készen állok. Este megmértem magam (kilogramm, mell-csípő-derékbőség) az adatokat tárolom a titkos mappámban.

Hétfő. 10.00 óra van, és szinte érzem, hogy már karcsúbb a derekam. A reggelim nem volt valami nagy durranás, de a cél érdekében bármit kibírok… Csak lenne már dél! De addig még két teljes óra, és a reggelire elfogyasztott narancs igen-igen egyedül érzi magát a gyomromban. De ekkor rápillantok mindig gyönyörű, karcsú kolléganőmre, Hajnira és megacélosodom.

Délben megeszem a mai napi ebédre való husit (még a tegnapi habzsi-dőzsiből maradt, mert ugye, ha én valamit csinálok, azt csak profin teszem, tehát ma hús-nap van, a tegnapi csirkéből maradt még bőven). Természetesen mindennemű borzalom nélkül, mint krumpli, kenyér, vagy tészta, csak egészségesen, savanyú káposztával.

Érezem is a hatást: ÉHES VAGYOK!

Gyorsan iszom egy kis ásványvizet – két pohárral –, ezzel akkor elleszek egy darabig.

Aztán tényleg elvagyok. Indulok haza – persze gyalog, mert a mozgás is fontos, meg ma gyönyörű idő van –, és útközben persze be kell menni a Schmidékhez, a kisboltba, mert az oké, hogy én fogyózok, de a három fiú otthon ugyanúgy kéri a vacsorát, mint tegnap, és holnap reggelire is kell venni valami szendvicsnek valót.

Szóval bemegyek, megveszem, beleszippantok a friss kenyér illatában, fizetek és cipekedek haza. Otthon kipakolok, elkészítem a vacsorát, míg a családom eszik, én mosogatok. Ez már az elmúlt negyvenhat alkalommal is bevált.

Én nem vacsizom, mert most azt találtam ki, hogy ötvözöm a kilencvennapos diétát a Norbi-féle pontozóssal, csak hogy a hatás biztos legyen. Ma a lehető leggyorsabban ágyba akarom tudni magam, HBO-n úgyis feliratos film megy, a Dr. House meg majd csak szerdán lesz, tehát nyugodtan hajthatom álomra a fejem, nem maradok le semmiről, a vacsorámon kívül.

Kedd. Korgó gyomrom ébreszt, de a tudat, hogy túl vagyok az első napon – ami, mint tudjuk a legnehezebb –, felvillanyoz.

Ma zöldség nap van és tudom, hogy ehetek paprikás krumplit, amit imádok, így hipp-hopp elrepül a délelőtt, már habzsolhatom is a forróra hevített burgonyát. A biztonság kedvéért dupla adagot eszek – persze magában –, mert ugye este úgy sincs vacsora. Letudom ezt a napot is, majd sorban a következőket.

Veszem a centit, mérem magam, történik is valami, ennek örülök, csak az a fránya gyüminap ne lenne, életem megkeserítője, ráadásul a kolléga most ünnepli a névnapját, hozott barackmagot, meg gyümölcskenyeret. Ha gyümölcsnap van, akkor talán nem nagy bűn gyümölcskenyeret enni, de csak egy nagyon vékony szeletet, meg egyébként is rettentőn ég a gyomrom a sok savtól, tehát ez még jót is tesz.

Aztán holnap megint húst ehetek. Talán egy picuri szelet pirítóst lehet enni hozzá – ezt még a fogyókúra engedi is –, csak ne lenne ilyen finom, és én ne lennék ilyen falánk, mert három alatt meg sem álltam.

Aztán észrevétlen kúsznak be az apró bűnök, és azt veszem észre magamon, hogy az eltelt tíz nap után megint szinte rendesen eszem, persze minden egyes falatot megmagyarázva először magamnak, aztán a kolléganőmnek, aki ma reggel azt kérdezte, hogy: abbahagytad a fogyókúrát?

A választ is nagyszerűen kitaláltam, de belül, mélyen magamban éreztem, hogy megint én maradtam alul az én és a fogyókúra közötti versenyben.

De két nap múlva megint hétfő lesz…