Mennyit ér a pedagógus?


Könczey Erzsébet  2009.8.24. 12:32

Az idei tanévkezdés nem minden pedagógusnak lesz zökkenőmentes.

Sokan kerültek annyira megalázó helyzetbe, hogy még mindig nem tudják, hogy Erdélyben, szeptember 1-jén hol kezdenek új tanítási évet. A sokévi munkájuk gyümölcsét kényszerűen hátrahagyva, ha szerencséjük lesz, találnak egy új iskolát, ahol folytathatják pályájukat. Természetesen érvágás lesz, úgy a tanító, mint a gyerekek életében, mivel lélektanilag és érzelmileg a kisiskolás szorosan kötődik a tanító nénihez: hiszen a tanítónő a második édesanya.

A személyiségfejlődésben is nagy szerepet játszik az állandó, folyamatos pedagógusváltás. A lelkiismeretes, szakképzett és pályájukhoz hű, munkájukat becsülettel végző címzetes tanítók jó helyzetben vannak, mert nem kell részt venniük a már elkezdődő kemény kenyérharcban. Maradtak azok a pedagógusok, akik „a nemzet napszámosai”, azaz titulus nélkül is elvégzik hivatásukat, ugyanolyan hivatástudattal. Miért van az, hogy mindig azokból lesznek az úgynevezett „balekok”, akik a tanítást hivatásnak, kötelességnek tekintik, és nincs idejük karrierjüket egyengetni?

A stréber, törtetőfajta, aki bizonyít, jó jegyet kap a versenyvizsgán, hiába csak az idén lepett ki a főiskola kapuján, máris címzetes tanítónő lesz. Feltehetjük a kérdést ki a jó tanító? A „tyúkanyó-típus”, hiszen a jó tanító ismérve a gyerekek iránti szeretet. A pszichológusok szerint a szakmát el lehet sajátítani, de tanítónőnek születni kell. Nem szeretnék senkit megbántani, akinek nem inge ne vegye magára. De Romániában, Bihar megyében az idén több mint nyolcvan tanítónő és óvónő versenyzett az összesen tizennégy nyilvánosságra hozott betöltendő állásért. Sokan kerültek megalázó helyzetbe, olyanok, akik hűségesen tanítottak évekig egy bizonyos iskolában, vidéken vagy városon. Egyik percről a másikra elveszítették állasukat, nem kaptak lehetőséget, hogy folytassák a munkájukat.. Szerény véleményem szerint reformálni kellene a Romániában létező elavult tanügyi rendszert, amely nem szolgálja a gyerek személyiségfejlődését, és nem fektet megfelelő hangsúlyt a gyermek kreativitásának kiaknázásában – főleg ha évente cserélődnek a pedagógusok.

Idén nem voltam versenyvizsgázni, mert már kiütésem van az állandó versengéstől. Úgy gondolom, más szempontok szerint kellene egy pedagógust vizsgáztatni, hogy kiderüljön mennyire alkalmas az állás betöltésére. Sebaj, így jártam, majdcsak tanítok valahol, máshoz nem értek, és nincs is szándékomban pályát váltani. Majd’ elfelejtettem, hogy a címzetes vizsgákon való részvételemkor mindig határeset voltam, majdnem hetes minősítéssel – függetlenül attól, hogy mennyire készültem a vizsgára, mert ennyire lett volna szükség.

Még helyettesíthetek ugyanabban az iskolában, ahol öt évig tanítottam (természetesen az egyik kollegina jóvoltából). Barátkozok a gondolattal, hogy így is jó lesz, visszamegyek az iskolába – ha nem halássza el előttem valaki a helyet, mondjuk az, aki idén versenyvizsgázott és átmenő jegyet írt.

A vakáció utolsó hónapja nem pihenéssel telik, hanem gyomorgörccsel és izgalommal. Számoljuk a napokat, hogy mikor jön már el az idő az utolsó álláselosztásra. Nem én vagyok az egyetlen ebben a helyzetben. Július végén közelről láttam a lelki háborúkat a kollégák között, hisz mindenkinek meg kell élnie valamiből. Ha túltelített a „szakma” és kevés a gyerek, vajon miért akar mindenki manapság tanügyis lenni? Azért, hogy legyen egy diplomája? Az ilyenek nem sokáig fogják bírni a gyerekekkel való bánást és foglalkozást.

Szükség van egy egészséges versenyszellemre, de nem minden áron félretoloncolni a sokéves tapasztalattal rendelkező tanítókat, óvónőket, akik a rossz rendszer miatt nem taníthatnak. Mondhatják, hogy a kenyéririgység beszél belőlem. De nem így van. Huszonegy roma és három magyar gyereket tanítottam írni, olvasni, számolni. Az azelőtti években tizenhatos létszámú osztályomból öt magyar gyerekem volt, a többi roma származású. Nem szeretném részletezni a munkámat, csupán kérdések merülnek fel bennem: milyen érzés lehet a gyerekeknek a tanítónőváltás? Ők erre nincsenek felkészülve, csak tanévkezdéskor szembesülnek azzal, hogy más tanítójuk van. Már látom a tágra nyílt szemeiket, a döbbenettől könny ugrik a szemük sarkába és csodálkoznak, hogy vajon mi lett a régi tanító nénivel...?

Mit szólnak ehhez a szülők? Ha megkérdeznek, mit válaszoljak? Ugyanis ők elégedettek voltak a tanítónővel, akit gyerekek úgyszintén imádnak. Maradtak az élmények, a fényképek, a sok-sok emlékkel és a fájdalmas búcsúzással.

Az áldozat elsősorban a gyermek! Sem a tanítónő, sem a szülő, sőt az iskola vezetősége sem dönthet ebben a kérdésben. A tanfelügyelőség osztja el az állásokat egy vizsgán elért pontszám alapján, amely teljesen személytelen, mert a döntő testület nem is találkozik az illető pedagógussal. Mégis ők határozzák meg, hogy például ki lenne a legmegfelelőbb tanítónő a magyarkéczi gyerek nevelésére.

A fentiekben csak a személyes példámat írtam meg – sok pedagógustársam vált a rendszer áldozatává, így jutva a társadalom peremére

A szerző tanítónő



Hozzászólások

anikofugedy, 25. 08. 2009 21:52:11 Nagy igazság
Teljes mértékben egyetértek Könczey Erzsébet barátnőmmel, kolléganőmmel, aki a valós helyzetet tárta elénk. Már rég vártam arra, hogy valaki szánjon rá időt és fogalmazza meg ezeket a pedagógusokat bántó helyzeteket. Jómagam is Bihar megyében tanítok, egy városban élek a cikk szerzőjével, s évről-évre látom, hogyan ugrasszák egymásnak a pedagógusokat "a nagykutyák". Címzetes tanerő vagyok, de látom, hogy milyen intézkedések folynak egy-egy állás betöltéséért, aki tud fizet, aki nem, mehet. Nem volt ez így akkor, amikor én vizsgáztam a helyért. Most az euró az úr, s nem számít sok helyen, mert vannak azért kivételek is, hogy ki él, hal a hivatásáért, a gyerekekért.
@


A rovat további cikkei

Évszakváltás –ruhatárcsere

Huszár Ágnes

Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.

2018.9.4.    4


Arcunk elárulja, milyenek vagyunk

Emberként nem vagyunk egyformák, maximum hasonlíthatunk egymásra.

2018.7.18.    1


Szégyen

Magyar Anett

Számtalan estém ért úgy véget, hogy megvertek. Abban reménykedtem, hogy a férjemnek ízlik a vacsora, hogy a szeretőjétől úgy tér haza, hogy kielégült, és az ágyba vágyik, aludni. Akkor elmaradna a verés, a fájdalom. (Olvasónk írása a felhívásunkra érkezett.)

2018.7.17.  3    40


Változtassunk!

Rajczi Viktória

Mindenki számára eljöhet a pillanat, mikor úgy érzi: lezárult életének egy szakasza.

2018.7.12.    42


Álmaink nem hazudnak

Póda Erzsébet

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.

2018.6.15.    46


Hogyan éljük túl a szakítást?

Faar Ida

A szerelem olyan, mint a háború: egyszerűen, és könnyedén kezdődik, és kínok között sok áldozatot követelve ér véget.

2018.6.13.    21


9 tipp az anyagi stabilitásra

Faar Ida

Pénz. Mindennek az alfája és ómegája, a világ mozgatórugója – hiánya (állítólag a sokszoros megléte is) sok-sok gond és aggodalom forrása.

2018.4.13.    5


A nők közötti barátság

Póda Erzsébet

A női barátságok különleges kapcsolatok: áthatja őket a jellegzetes női gyengédség. Nem is csoda, hiszen számukra fontosak az érzelmek.

2018.2.4.    24


7 tipp a stresszmentes reggelekért

Faar Ida

Vannak napok, amikor arra ébredünk, hogy azt sem tudjuk, a hét melyik napja köszöntött ránk.

2018.1.9.    7


Jobb formában

Jády Mónika

Kicsit nehéz a dolgunk, így, ünnepek után... Viszont mindenképpen jó, ha odafigyelünk az életmódunkra.

2018.1.7.    16


Takarítási mánia

Faar Ida

Már két teljes órája nála ülök, de nem jutottunk semmire.

2017.11.6.  1    12


Hogyan adjuk el gyorsan lakásunkat?

Nem mindegy, hogyan látunk hozzá lakásunk eladásának, hogy az vonzó legyen az érdeklődők számára.

2017.9.22.    4