Mit csináljunk hűtlen férjünkkel?

Bernád Emese 2003.10.7. 21:22

Riportalanyom, Éva, feltáskázva dübörög be a kávéházba. Új ruhákat meg vacsorának valót vásárolt magának. Vacsoravendéget vár - kacsint rám sejtelmesen.

Két kapucsínót meg két dzsúszt rendelünk, ő pedig in medias res belevág történetébe: - Minden azzal kezdődött, hogy az otthon lebzselő hajadon szomszéd leányzó elcsábította a férjemet.

Vagyis akkor ezt így mondtam, de hogy valójában melyikük volt a kezdeményező, azt ma már nem tudom, és nem is érdekel. Hónapok óta dúlt közöttük a szerelem, amikor anyám váratlanul meglátogatott és közölte velem a szomszéd lány terhességének hírét. -- Kit érdekel? -- néztem rá közömbösen. Hímezett-hámozott, de végül felvilágosított, miért is kellene érdekelnie a dolognak. Az apuka ugyanis az én életem párja!

Ott álltam leforrázva, cselekvésre képtelenül a konyhában, miközben a sütőben először ropogósra, majd fogyaszthatatlan feketére sült a férjem lőtte vadnyúl. -- Megölöm! -- kiabáltam. Kirohantam a lépcsőházba és dörömbölni kezdtem a szomszédék ajtaján. Nekiestem az ajtót nyitó lánynak. A kölcsönös hajtépés után rugdosás és karmolás következett, amihez szitkozódások és káromkodások biztosították a zenei aláfestést. Csak anyámnak és az időközben hazatérő szomszédasszonynak sikerült szétválasztania bennünket. Anyám engem, a szomszédasszony pedig a lányt tuszkolta be a lakásba és pofonokkal, hideg vízzel próbáltak lecsitítani bennünket. Egyébként a szomszédasszony bizonyult jobb stratégának: autóba ültette tépett ruházatú lányát és feljelentettek a rendőrségen.

Ezalatt az én anyám nyomta az ósdi szöveget az asszonyok kötényéről meg a családi szennyesről. Hogy nem kell ennyire tragikusra venni a figurát, mert nem én vagyok az első, sem az utolsó megcsalt asszony. Üljek le a férjemmel, beszéljük meg! Egy kis botlás nem a világ! Minden férfi bepánikol negyven körül, és fiatal lányok szédítésével próbálja bizonygatni férfiasságát. Sajnos, következményei vannak a dolognak, és számolnom kell azzal, hogy a szomszéd fruska megtartja a gyereket, de majdcsak kigazdálkodom valahogy a tartásdíjat.

Időközben hazajöttek a gyerekek az iskolából, anyám pedig elment, mert nem volt hangulata férjem szemébe nézni. Vártam, vártam a páromat, de aznap valahogy nem sietett a családi fészekbe. (Azóta megtudtam, hogy a szomszédok felhívták és beszámoltak neki az események alakulásáról.) A szokásos öt helyett hét órakor keveredett haza, magából intenzív kocsmabűzt árasztva. -- Nagyon haragszol? -- nézett rám esdeklő szemekkel. -- Mosakodj meg, és aztán majd beszélünk -- utasítottam. Fülét, farkát behúzva oldalgott el a fürdőszobába. -- Miért? -- kérdeztem tőle, amikor úgy egy óra múlva előkerült. Jót tehetett neki a hideg víz, mert az előbbi fülbehúzó taktika folytatása helyett azonnal támadásba lendült: mert elhanyagolom, egyre többször utasítom vissza az ágyban, mindig fáradt vagyok és a közös programokat is kerülöm. Amikor hangot adtam azon véleményemnek, hogy én is tudnék egy ehhez hasonló listát összeállítani róla, akkor megsértődött. Azt állította: ezt csak azért mondom, mert nem tudok visszavágni, és mert bűntudatom van.

Rácsaptam az ajtót, és este kilenc lévén nem világgá mentem, hanem csak a gyerekek szobájáig. Két hétig játszadoztunk így: ő továbbra is öntelten, „te tehetsz mindenről” hangnemben beszélt velem, én meg csak magamban fújtattam. Aztán egy szép nap lerohant a szomszéd lány, hogy miért nem költözöm már végre el és adom át neki a terepet. Besokalltam és elhatároztam, megfogadom a családi hölgykoszorú (anyukám, nővérem, anyósom és sógornőm) tanácsát: visszahódítom a férjem! Hetente háromszor-négyszer edzőterembe jártam, otthon a kedvenc ételeit főztem, mindig készen álltam egy kis párnacsatára.

De egy vidám napfényes délelőtt, amikor jobban szemrevételeztem magam az edzőtermi tükörben, elgondolkodtam. Okos és csinos vagyok, miért lenne szükségem ennyi önkínzásra? Kiért csinálom? Egy olyan férfiért, aki lefekszik az első útjába kerülő kiscsajjal, hogy bebizonyítsa, ér még valamit. És két év múlva, ha esetleg megint "úgy hozza a sors", újra megismétlődik ugyanez? Én meg kezdhetem újra az edzőtermi kirándulásokat. Megéri ez nekem?

Másnap beadtam a válókeresetet. A férjem átköltözött a szomszéd lakásba, én pedig nagyokat mosolygok, amikor az öntudatos feleségnek való elküldi őt sétálni a babával. S végre úgy élem az életemet, ahogy mindig is szerettem volna!