Online szerelem (2)

Kabók Zita  2009.6.6. 6:36

Már éppen ki akartam törölni az adatlapomat az internetes párkeresőről,

amikor egy olyan férfiú levele landolt a postaládámban, aki felkeltette az érdeklődésemet. Az adatlapom kitörlésére azóta sem került sor, annál inkább egy személyes találkozásra.

Ha a nyúlfarknyi sablonszövege nem is, de a kitöltött adatlapja nagyon imponált. Magas, harminc feletti, egyetemet végzett, lakása, autója van, és a számítástechnika területén dolgozik. Vajon miért keres egy ilyen jó pasi az interneten társat magának?

Gondoltam utánajárok, azzal nem veszíthetek semmit.

Először is az ragadta meg a figyelmemet, hogy nagyon magas férfiúról van szó. Lévén, hogy magas vagyok, és magas barátot szeretnék, lehetőségeim behatároltabbak alacsony nőtársaimmal ellentétben. Egy-két rövid bemutatkozó levélváltás következett, majd áttértünk az on-line beszélgetésre. A hangja is megnyerő, olyan „mackós” volt. Hozzáteszem, ez persze semmit sem jelent, hiszen hány szuperjó hangú pasit megismerünk, aztán a személyes találkozásnál jön a nagy pofon...!

Naivságomat félretéve, erre is számítottam. Habár találkozáson nem járt az agyam, lévén, hogy Angliában dolgozom... Unatkozó perceimet azonban kitöltötte az új ismerősömmel, Zolival, való ismerkedés. Hogy a világ kicsi, és minden szál összeér, ez most is bebizonyosodott. Lefolytattunk egypár beszélgetést a munkahelyünkről, amikor is kiderült, hogy Zoli cége a mi cégünk e-mail-rendszerét támogatja – Magyarországról... Tehát bármilyen probléma adódik, akár nálam is, azt ők kezelik. Gondoltam: ez minden, csak nem véletlen. Ugyan mekkora az esélye annak, hogy épp egy ilyen pasira akadjak???

Zoli nem tétovázott: kikereste a munkahelyi telefonszámomat, hogy meglepjen. Szerencsére épp tréningen tartózkodtam, egybekent is zavarban jöttem volna egy nem várt magyarországi hívástól.

Aztán úgy adódott, hogy haza kellett utaznom. Mivel az időbeosztásom nagyon szoros volt, csak egy gyors ebédet tudtunk összehozni. Talán kicsit izgultam, de nem vártam túl sokat ettől a röpke randitól.

Egy bézs színű pólós férfiúra vártam a villamosmegállóban. Volt némi elképzelésem a külsejéről, mert láttam a fényképét, mégis nehéz volt őt kiszúrni a tömegből. Nem tudtam, honnan jön, és először a villamoson ácsorgó világosbarna pólós férfiúra tippeltem. Nagyon magas, mackós testalkat, barna haj. És egy óriási karikagyűrű! Már kezdtem ideges lenni, mivel már tíz perce vártam, csak vártam, és ő volt az egyetlen utas, aki nem szállt fel a hárompercenként közlekedő villamosra. Épp azon gondolkodtam, hogy hazaindulok, egy nős pasit még csak látni sem akarok, nem még hogy elköltsek vele egy ebédet, amikor a jobb oldalamon megpillantottam egy másik mackós alkatú, magas pasit.

Lám-lám, gondoltam, lehetséges hogy ezen az állomáson minden hímnemű utas magas, mackós alkat? Pislogtam jobbra is, balra is, de nem mozdultam. Gondoltam, majd csak idelep az igazi on-line Zoli! Bármi legyen is, nem mozdulok. Hisz mit is mondanék? Te vagy a Zolii? Aztán ha mégsem, majd jól leégek... Végül aztán a jobboldali mackós férfiú közeledni kezdett felém, és amint megszólalt, azonnal felismertem a hangját.

Olyan magas volt, hogy a nyakam majdnem megfájdult, míg hozzá beszéltem. Miért nem is húztam magas sarkút, mormogtam magamban...

Egy török étterembe invitált, de ott túl nagy volt a zaj, inkább egy másikat választottunk, egy csendes kis éttermet. Nem éreztem feszengősnek a találkát, normális dolgokról beszélgettünk. De az is megfordult a fejemben: lehet, hogy öregszem, mert már nem kerülök extatikus állapotba az ilyen kalandoktól...

Egy óra alatt elég sok mindent megtudtunk egymásról, és bár rózsaszínű ködnek se híre, se hamva nem volt, jól éreztem magam. Zoli újra randira hívott. Mivel még otthon voltam, beleegyeztem. Második alkalommal a vonatállomáson várt, és rögtön megállapítottam, hogy illemtanból csillagos ötöst érdemel. Amint meglátott, elvette a nehéz táskámat, kinyitotta előttem az autó ajtaját, a bárba ő lépett először, séta közben, a tikkasztó melegben vizet vett nekem, és finoman belém karolt, hogy a hepehupás úton ne botladozzak a magas sarkú cipőmben... Másnap reggel pontosan érkezett, és meglepett egy reggeli croissanttal. Később meghívott egy fagyikehelyre....

Épp az imént hívott. Még hat hét és újra találkozunk. Úgy intézte, hogy kevesebbet kelljen dolgoznia, és több ideje legyen rám. A múlt pedig héten felhívott a munkahelyemen.

Reálisan látom a jövőt. Nincs rózsaszínű ködfelhő, ami bármit is elhomályosíthatna. Nem táplálok hiú reményeket sem.

De ki tudja? Nyárra még akár a szerelem is rám találhat...

Hozzászólások

@

Küldés