Vakáció régen és most

Kabók Zita 2012.8.25. 7:01

Tikkasztó nyári meleg van, a fű annyira száraz, hogy még a vastag pokrócon keresztül is szúr.

Heverészünk nagyszüleink cseresznyefája alatt. Mellettünk a két kis kanna már megtelt cseresznyével. Korán felkeltünk, hogy még a hűvösben megszedjük a kannákat. A szomszédasszony megveszi befőzésre, a pénz a miénk lesz. Arról álmodozunk, hogy majd megint elmehetünk a papírboltba, ahol olyan jó friss papír- és grafitceruza illat van. Vehetünk új faragót, ceruzát, szagos radírt és sok-sok levélpapírt, hozzá való bélyeggel.
Csak pár nappal a vakáció elteltével kezdtük a levélírást, hogy legyen egy kis élménybeszámoló. A legjobb barátnőmnek, padtársamnak írtam. Elővettem az illatos levélpapírt. Abból választottam, amelyikben még a legtöbb lap volt, hogy nehogy hamar elfogyjon. Kipontozott színes vonalak segítik az írást, a sarokban színes kiskakas. Izgatottan írtam le a cseresznyés kalandjainkat, majd felpattantam a biciklire, hogy a postára vigyem a levelet.

– Ne oda kattints, most inkább nézd meg a „Milyen színésznőre hasonlítunk applikációt”! Egy üzenet jelenik meg a képernyőn: „Lányok, jöttök egy milkshake-re ebéd után?” Összekuncogunk, majd gyorsan a mobiltelefonhoz nyúlunk, hogy megkérjük anya barátját, hogy vigyen el minket a fagyizóba a robogóján. Majd elkezdünk eszeveszetten túrni a ruháink között, gyorsan kipingáljuk a körmeinket, és kimegyünk a ház elé, nehogy lekéssük a találkozót. Forrón tűz a nap, még jó hogy az új napszemüvegünk majdnem az arcunk felét eltakarja. A fiúk már várnak bennünket, beállunk a sorba és mindketten cseresznye-vanília turmixot kérünk. Levesszük a műanyag fedőt a pohárról, és a szívószállal esszük a habot. Elkérjük az ingyenes wifi kódot, majd letelepedünk a bisztró előtti puha fotelokba a napernyők alá. „Fotózz le még egyszer, ez nem lett jó!” – kiáltom, de már késő a fiúk kiposztolták a facebookon.

– Szerintem már jó lesz a víz! – kiáltom. – Gyerünk bele! Tegnap felfújtuk a kis medencét és megtöltöttük vízzel. – Várj, előbb tegyünk egy lavórt eléje, hogy a koszt ne vigyük bele! Beleállunk a lavórba, majd irány a kis medence. Alig férünk el benne ketten, lábunk és fél testünk kilóg még fekve is, de élvezzük a hűsítő vizet. Az alja elég csúszós, ezért kitaláljuk, hogy csúszkálunk benne. Felállunk, majd lecsusszanunk, addig, amíg a medencében alig marad víz, és kénytelenek vagyunk újra hideg vízzel feltölteni. – Gyertek uzsonnázni! – kiált nagyanyánk, és két kis tányéron egy-egy szelet almás pitét hoz.

Szépen kiterítjük a nagy, virágos fürdőlepedőnket, levetjük a rikítós sárga strandpapucsot. – Én nem vizezem be a hajam, most lett kifújva – mondja az egyik lány. – Oké, akkor csak lógassuk bele a lábunkat a vízbe, gyere jó meleg. A lányok és a fiúk már úszkálnak, a matracról lökdösik le egymást, zene bömböl a háttérben, jó ez a medence-parti. Pár perc múlva az ünnepelt anyukája megjelenik egy több emeletes tortával. – Boldog születésnapot kisfiam! – kiáltja a fiának, aki rá se hederít. Mi azért odamegyünk, és elkezdjük leszedegetni a torta tetejéről a marcipánfigurákat.

Augusztust ír a naptár, már számláljuk a napokat, mert nem akarjuk hogy véget érjen a szünidő. Javában folynak az aratások. A falusi hangszóróból visít a nóta. „Szalmaosztás ma és holnap, aki megrendelte, biztosítson helyet a kapuja előtt!” – hirdetik. Mi is készülünk, lessük a traktort, mikor hozzák már a szalmabálákat. Délután van, mikor megérkeznek. Legurítják a nagy szalmabálákat, mi gyorsan összesöpörjük a kiszóródott szalmaszálakat, és beleugrálunk. – Nézd, én már a tetején vagyok! – kiáltja a lány. Majd: zsupsz, lecsúszunk. Nagyapa tologatja be egyenként, így már nekünk is egyre kevesebb marad játszani. Végül már csak az elszórt szalmaszálakat szedjük a markunkba, és azzal dobáljuk egymást, mígnem már úgy viszketünk a portól, hogy nem bírjuk tovább.

Bámulunk ki a lakás hetedik emeleti ablakából. Kezünkben egy-egy diétás kóla, jól megtömve jégkockával. – Üljünk ki az erkélyre! – javaslom. Kiviszünk két széket. Éppen, hogy csak elférünk a falatka erkélyen, feltesszük a nagy szalmakalapunkat, hogy védjük magunkat a tűző naptól, majd tovább szürcsöljük a kólát. – Unom már a szünidőt, olyan unalmas, semmi sem történik – konstatálja a másik lány. – Egész nap be vagyunk ide zárva, bent megfagyok a légkonditól, kint elolvadok. Sehol sem jó.

A Balaton partján a főtt kukoricát áruló bácsi után rohangálunk. Szünidő van, most a szüleink több mindent megengednek. Ebéd után hupikék törpikés palacsintát kapunk, ami kékre festi a nyelvünket. Vacsora után azt a finom, ropogós, friss gofrit faljuk, amilyen jót azóta sem ettünk. Új labdát is vettek szüleink, felhőtlen a boldogság. Idegen gyerekekkel megismerkedni, szaladgálni, az ő sátrukban is körülnézni, milyen izgalmas kalandok voltak!

Görögország, forró levegő, pálmafák, élménymedencék, tenger, homokos part, gyerekkoktélok, napközben zene, este gyerekdiszkó. Többféle nyelvet hallok, de nem nagyon érdekel, hisz úgysem értem. Reggeli, ebéd és vacsora az étteremben. Unalmas. Csak húsz-harmincféle étel és ital közül lehet választani. Az idő ugyanúgy telik: reggeli után úszás a tengerben, ebéd majd ismét úszkálás a medencében. Egyhangúak a napok.

Szeptember van, újra megnyílnak az iskola kapui. Szomorú szívvel lépjük át a bejáratot, de annál nagyobb örömmel látjuk újra barátainkat. Izgatottan lapozzuk az új tankönyveket, ismerkedünk az új tantárgyakkal és élvezzük a kiváltságot, hogy eggyel magasabb osztályba kerültünk. Frissnek érezzük magunkat, és alig várjuk, hogy beszámolhassunk a nyári élményeinkről.

– Anya elvinnél suliba, mert nagyon nincs kedvem gyalogolni. – Persze hogy nincs kedved lányom, hiszen olyan tűsarkú cipőben oda sem érnél soha. Tanévnyitó van, már ide sem lehet kiöltözködni! – förmed a lány az anyjára. Anyja kiteszi az iskola előtt, a lány pedig belliben az osztályba, leül hátul egy üres padba, majd ásít egy nagyot. Megint egy évet itt kibírni, gondolja magában, majd kinyitja az átvett tankönyveket, hogy a hátlapba belekapirgálja a nevét. Viccből a megálmodott jövőbeni gazdag férje vezetéknevét írja, majd nevetve kiradírozza.

Miért változott meg a vakáció az elmúlt évtizedek alatt? Mire fognak emlékezni a nyári szünidőből a mai fiatalok?
Bezzeg, régen, a mi időnkben...!
Néha elgondolkodom. Tényleg jobb lenne visszamenni a régi időkbe? Amikor nagyszüleinknek gyerekkorukban mezítláb kellett a piacra kullogni a forró napsütésben, hogy meglegyen az ennivalóra való. Amikor hiába volt okos a gyerek, nem mehetett középiskolába sem, mert nem volt rá pénz. Amikor nem roskadoztak a gyerekek könyvespolcai a sok szép mesekönyvtől. Amikor az illatos szappan, netán a parfüm vagy a nájlonharisnya csak a nagyságos asszonyok kiváltsága volt?

Nem kellene inkább örülnünk, hogy gyerekeink végre szabadon szünidőzhetnek, és még a strand belépőjére is futja? Hogy a fiatalok ingyenes szabadidőprogramokon vehetnek részt a városban, falvakban. Hogy az egész család felülhet a vonatra (jobb esetben a repülőre), és felfedezhet egy másik várost, egy új világot. Betérhetünk a moziba, vagy akár egy szabadtéri színházba.

Hogyan várhatjuk el a gyerekeinktől, hogy könyvmolyok legyenek, ha tőlünk is csak azt látják, hogy esténként a tévé elé roskadunk? Hogy nincs hobbink, és csak a háztartás vezetéséről panaszkodunk miközben a gyerekünket idébb-odább „rakjuk”, mert nyűg a nyakunkon.

Lehurrogjuk őket, hogy a számítógép bolondjai, közben nem vesszük észre, milyen szerencsések is vagyunk, hiszen a mobiltelefon által, mindig tudjuk, hol van a gyerekünk, bárhol és bármikor elérhetjük. Ha külföldön tanul, akár minden nap beszélhetünk vele skype-on, kamerán keresztül, a fényképeit azonnal megoszthatja velünk az interneten, így részesei lehetünk az életének, még ha távol is van tőlünk.

Nem hiszem, hogy a kor adottságaival van baj, inkább a szülő-gyerek kapcsolattal, a szülői szigorral és a nevelési módszereinkkel. Mert nem elég csak mondani, hogy bezzeg a mi időnkben..., hanem tenni is kell érte. Beavatni a fiatalabb generációt a mi világunkba, megtanítani őket arra, hogy a számítógép és az internet mellett újra felfedezzék a könyv, a zene és a természet csodáit.

Megkérdeztem egy pedagógus véleményét, szerinte hogyan lehetne a gyermek szünidejét tartalmassá tenni?

„Mivel egyre több szülő és nagyszülő dolgozik, rohamosan növekszik az igény, hogy az iskolák a gyermekek számára szünidő alatti napközit, táborokat vagy foglalkoztatásokat szervezzenek. Az iskoláknak éppen ezért ma már több a feladatuk. A táborok újra trendik lettek, több iskola, szabadidő központ és a civilszervezetek is rendeznek nyári napközis táborokat, nyelvtáborokat, kézműves foglalkoztatásokat. Ha nincs ötletünk nyári programokra, a pedagógus is segíthet, kérdezzük őket bátran.
Összegezve: a szülőknek át kellene átgondolniuk, hogy gyerekük számára megfelelő időtöltést biztosítsanak nyáron. Nagy jelentősége van a szülővel együtt töltött szabadságnak, és a dolgos hétköznapoknak ugyanúgy, mint a nagyszülőkkel töltött nyaralásnak. A lehetőségek adottak, a szülőknek a gyerekekkel együtt kell megtervezni a szünidőt az idejükhöz és pénztárcájukhoz mérten, hogy tartalmas és élményekben gazdag legyen minden nyár.”