Válunk, de miért? 1.


Jády Mónika  2007.1.17. 8:39

Elég nehéz lenne pontos statisztikai adatokkal kimutatni, hogy sorrendben mi okozza a leggyakrabban a házasságok felbomlását.

A válási okok között gyakran szerepel az alkoholizmus, a fizikai bántalmazás és a külső kapcsolat megjelenése. Mire a felek a bíróságig jutnak, kapcsolatuk gyakran annyira elmérgesedik, hogy csak a válás hozhat számukra megnyugvást. Vannak, akik a válóper benyújtását csak figyelmeztetésnek szánják, de ezzel általában már semmit nem sikerül megoldani. A statisztikák szerint a házasságok körülbelül 60%-a válással végződik. A válások nagy részére az első hét évben kerül sor.

Hogy miért? Sokan nem is ismerik egymást igazán, amikor az anyakönyvvezető elé állnak. Nem jó, ha túl sokat várunk a boldogító (?) igen kimondásával, de az sem, ha gyorsan ugrunk fejest a házasságba. (A szakemberek minimum egy, illetve maximum hat éves ismeretség után ajánlják a kapcsolat törvényesítését.) Egy német viselkedéskutató hosszú távú, 15 000 pár kapcsolatát vizsgáló felmérése szerint általában az a baj, hogy a párok nem képesek a lángoló szerelmet mély szeretetté alakítani. Kezdetben rózsaszín szemüvegen keresztül látják a másikat, és nem akarnak tudomást szerezni a hibáiról. „Minden párnak azt ajánlom, hogy a szürke hétköznapok tesztjeképp költözzenek össze még a házasságkötés előtt” -- mondja a szakember. Csak így lehet kipróbálni, hogy igazán egy hullámhosszon vagyunk-e a másikkal, képesek vagyunk-e együtt élni.

Azok, akik alapvető dolgokban nagyon különböznek egymástól (teljesen eltérő véleményük van a gyereknevelésről, a háztartás vezetéséről, pénzügyi és más fontos kérdésekről), képtelenek hosszabb ideig együtt élni. A közös vonások biztosítják a stabil házasság alapját – véli a párterapeuta, és ezt igazolják a felmérések is. Azokkal az emberekkel érezzük jól magunkat, akik többé-kevésbé olyanok, mint mi -- hasonló a gondolkodásuk, értékrendjük, érdeklődési körük.

Hogy két ember mennyire különbözik egymástól, az elsősorban a neveltetéstől függ. Sokaknak azért vannak nehézségeik a házasságban, mert nem vették figyelembe partnerük kulturális és szociális hátterét akkor, amikor összeházasodtak. A leendő párok számára az egyik legjobb tanács, hogy töltsenek minél több időt jövendőbelijük családjával. Figyeljék meg, hogyan viselkednek egymással, mi a véleményük a vallásról, házasságról, gyereknevelésről, hogyan bánnak a pénzzel, és hogy hangosan veszekednek-e, vagy nyugodtan beszélik meg a dolgokat. Az emberek általában olyanok, amilyenné nevelik őket. Ha a fiú azt látta otthon, hogy kizárólag az anya felelős a háztartásért és a gyereknevelésért, férjként valószínűleg ő sem fog rendszeresen porszívózni, mosogatni vagy gyereket dajkálni.

A súrlódások oka az is lehet, hogy az emberek az évek során teljesen természetes módon megváltoznak. A harmincadik életév pszichológiai és gyakorlati értelemben nagyon nehéz időszak a legtöbb házasságban. Mikor valaki eléri ezt a kort, másabbá válik, ami a párjának nem biztos, hogy tetszik. A férfiak gyakran önzőbbek, célirányosabbak és általában sokkal érettebbek lesznek. A nők ebben a korban már kevésbé függenek a másiktól, kevésbé hajlandók az együttműködésre és nem olyan félénkek. Egy bizonytalan férfi számára az ilyen változás lelki problémákat okozhat. Ha a nő sokkal érettebbé válik életének e szakaszában, mint a férje, akkor úgy érzi, férj helyett egy gyerekkel él együtt.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

, 17. 01. 2007 12:58:16
Én 21 éve élek házasságba, három gyereket nevelunk, dolgozunk midketten. Szerintem a házasság kompromisszumok sorozata mindkét részrol, még akkor is ha mi úgy gondoljuk, csak mi kotunk kompromisszumot a másik fél nem. A másik fél is kot kompromisszumot, csak azt lehet, hogy nem vesszuk észre. Úgy adunk a másiknak, hogy nem várunk ellenszolgáltatást, továbbá , hogy nem akarjuk a másikat megváltoztatni. Elfogadjuk olyannak amilyen és így szeretjuk. Ez az igazi szeretet. Egy biztos, nem konnyu feladat . Tisztelettel TE
@


Kapcsolódó cikkek

Egyedülálló szülők

Oriskó Renáta

Mindannyian ismerünk egyedülálló szülőket. Nőket, férfiakat, akik valami miatt egyedül nevelik gyermekeiket.

2014.10.27.    15


Csak rajtunk múlik

Kovács Márta

Neked elment az eszed! Teljesen megőrültél?! Mire mész vele? Semmivel sem lesz jobb. Majd meglátod!

2013.3.19.    18


Észrevetted?

Kovács Márta

Rengeteg dolog lesz, ami hiányozni fog az együtt töltött időből, de lesz egy dolog, ami nem:

2013.1.3.   


Válunk, de miért? 2.

Jády Mónika

A jó párkapcsolathoz nagyon sok mindenre szükség van: megfelelő alapokra, akadálytalan kommunikációra, őszinteségre -- és még sorolhatnánk.

2007.1.24.   

A rovat további cikkei

Álmaink nem hazudnak

Póda Erzsébet

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Az alvás egy misztikus birodalomba vezet minket: az álmok tündéri vagy lidérces világába.

2024.11.5.    55


Évszakváltás – ruhatárcsere

Huszár Ágnes

Melyik nő ne ismerné az érzést, amikor áll a ruhás szekrény előtt, és nem talál kedvére való göncöt, amelyet felvehetne.

2024.10.22.    4


Kiszállni a komfortzónából!

Dienes Mirtill

Sok munkáltató panaszkodik, hogy a fiatalabb generáció csak 1-2 évig marad egy munkahelyen, majd továbbállnak. Ha nem találnak már motivációt, nem sokat tétováznak.

2024.9.23.    13


Égető nyár

Nagy Csivre Katalin

A nyári napsugarak veszélyesek. Égetnek. Megégetnek. Perzselnek. Szerelemmel. Veszedelmes érzelmekkel.

2024.7.19.   


A sokoldalú levendula

Póda Csenge

Vajon mi jut eszünkbe elsőként, ha a levenduláról van szó? (A cikk végén receptötlet)

2024.6.18.   


Mosogatógép – gyorsan és egyszerűen

PR-cikk

Biztos sokan érezték már, hogy szélmalomharcot vívnak nap mint nap a mosogatással.

2024.3.5.   


Esély a jófiúknak

Joó Fruzsina

A női szívekért versenyző pasik közül általában a rosszfiúk kerülnek ki győztesen.

2024.2.19.   


Kreatív meglepetések

PR-cikk

Mi a legjobb ajándék a párodnak? Mozgasd meg a fantáziád!

2023.2.3.